"felissza mind a képeket a táj"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 5. (619.) SZÁM — MÁRCIUS 10
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szálinger Balázs
A térítés
KOVÁCS FLÓRA
„Beszédről folytatott beszéd” - Beszélgetés Hász Róbert íróval, a Tiszatáj főszerkesztőjével
LIDIJA DIMKOVSKA
Versei
Borbély András
Versei
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 11. - Csoportterápia
BALÓ LEVENTE
Versei
Fekete Réka
5 évszak
Varga Borbála
Blue Stars
Zsidó Piroska
Versei
Szőcs István
Nézni fogunk, sejhaj, csak nézni?
A lét dadog, a szorsz szelypít
Borsos Júlia Gyöngyi
A két almamag
FERENCZI SZILÁRD
Vérvonal
Gyenge Zsolt
Fotogén őrület? - Beszámoló a 63. Berlináléról
Lászlóffy Zsolt
A modern zene születése
Hírek
 
Zsidó Piroska
Versei
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 5. (619.) SZÁM — MÁRCIUS 10

Társbérlő

Néha nyelvemen olvadtál széjjel,
máskor szememre simultál éjjel.
Volt, hogy dal voltál fülemben,
langyos bögre téli nagy hidegben – 
de legjobban mégis úgy szerettél,
ha önmagad illata lehettél...

Még jössz talán, s belém költözöl újra...
Majd meghúzod magad
apró erekbe bújva, 
titkon ott leszel idegeimben,
álmaimban fészkelődöl el –
mint titkos gyógyszer szétoszlasz bennem,
s nem kell egyedül laknom a testem...


Tükörben

Kör vagyok: egy gömb kerülete.
Egy vonal: a kör vetülete.
Ha szembeállsz velem,
pontnak látszom.

Nem csoda, hogy néha Istent játszom...


A bölcs szerelme

Zhuang Zi szemét belepte már a hályog
Teste edzett, összeaszott vályog,
Lelke kiterjedt, kettéválott,
S ismerte mind a hét határt.
Bölcs tanítások hagyták el a száját,
Önmagában lelte boldogságát,
Szelleme is meglelte hazáját,
Mikor Yan Chun előtte megjelent.

A látomásban a két világ egyesült,
A lány öreg bölcsünk ölébe ült,
Zhuang Zi fogatlan mosollyal örült
És széttárta szárnyait.

Röpülj velem – mondta a lánynak,
De az csak állt sántán, holtra váltan,
Arcán az élő iszonya.
Zhuang Zi áll két világ határán,
Bölcsen mosolyog a saját kárán,
S elrugaszkodik.


Harc a sárkánnyal

Ki olyan, mint a sárkány?
Úgy legyőzhetem.
Így meg? Járkálok csúszós üveghegyeken,
Vasbocskoraim térdig kopnak,
Piros orcáim ráncosodnak.
Mert hát ez mégsem egy mese – 
Én az életnek vagyok a szerelmese.

Miért ne dőlhetnék én is hátra, henyén,
Mint basa a díványra? Füstbe csomagolva
Szépen kieregetem magamból
A bánatot, s mindent, mi felesleges.

Vagy miért nem leszek turista, 
Ha már ennyi szép helyet látok?
Last minute ajánlatokra lesnék,
S ha valahol csak úgy elbuknék,
Az ördög se kérdezné: miért?

Lehetnék szent, vagy láthatatlan,
Bálvány, ikon, tündér, boszorkány, lidérc.
De én harcos vagyok. Azt ígérték,
Ha legyőzöm, elhagynak a démonok,
S én azóta folyton harcolok, 
Csak azt nem tudom, kivel.

Ki olyan, mint a sárkány? Azt mondják – 
Én vagyok. Ha tükörbe nézek,
Perzsel a szeme, mely rám ragyog.
Félek megtalálni, hát tovább keresem.
Járkál helyettem kopott üveghegyeken.
Megállni nem enged: fél, hogy megölöm.
Megölni nem merem: helyét örökölöm, 
S nincs, mivel betöltenem.
 
 
Csúcson

Egy gyönyörű stanzát írni kéne 
Arról, hogy fáj minden porcikám.
Érzem, hogy élek! Va bene,
Hát ne gyógyítson engem senki már!

Derekam, nyakam, lábam, térdem,
Mind azt jelzi ugyan nékem,
Hogy a szárnyas idő elrepült.
Higany, ólom rakódik le bennem,
Már szinte semmit nem szabad megennem…
S lám, itt ülök a csúcsokon,
S a világ fölé nyújtózom. 


Asszonyfohász

Egy meleg öl. Én vagyok az Asszony.
Férfi, hogy bennem szárazra asszon.

Pedig nem akar belém halni:
Naiv hittel föl akar falni.

Ő a ráció, a célok,
Lelkében hegyes acélok.

Adj forróságot, hogy megolvasszam.
Megdermedve magára ne hagyjam.


Menekülés ringó nyugalomba

Anyánk, a tenger, befogad s megöl.
Mint mindig megöl minden asszony-öl.
Apolgat, ringat, szeret, ápol.
Elsorvaszt minden harctól távol.


Semmi

Ma meghalnék kicsit végre.
Nem soká, csak egy ezredévre...
Pár percre, napra, hétre... 

Nagy csend lenne bennem akkor,
szétomlana lombosan bennem a türelem,
s hallgatnék, mikor mások sírnak,
kedvesen.

Talán rád néznék, és értenélek.
Tán összekötnék néhány ezredévet, 
vagy úsznék a Néván bűntelen – 
de sosem lennék hűtelen,
sem ostoba, fáradt vagy beteg,
lomha, gondatlan, felületes, gyenge –
és mosolyognék a gyermekekre...

És tudnám, hogyan kell élni,
mernék elfogyásig égni,
eszembe se jutna félni.
S míg felébrednék, 
hogy újra merjek lenni:
átölelne békésen a Semmi.


Ikarusz

Anyám ül a bal vállamon,
csupa szeretet az arca.
Apám ül a jobb vállamon,
csupa törődés az arca.
Hűtik-fújják szárnyaimat:
ma repülök fel a napba.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében