Újabban divatba jött (szabály lett?), hogy a doktorándust úgy kell írnunk: doktorándusz; mivelhogy latin szó, s a latin s a magyarban sz. Meghamisítva ezzel a nyelvtörténetet: mert bizonyos régi korszakokban használatba vett latin szavak s hanggal jöttek át nyelvünkbe! Így a sors, juss, virtus, úzus, ánglius, hollandus; a foglalkozások közül is a jurátus, palatinus, principális, a katolikus, református, unitárius, konviktus. De most, egy újabb lángeszű nyelvészötlet folytán, mind e szavakban sziszegjünk, mint a farkon lépett mérges kígyó?

Néhány évvel ezelőtt a görög nevekkel is elkövették ugyanezt: hogy aszongya Áchileüsz, Lézvosz, de azért az Akhilesz-sarok és a lezboszi szerelem is megmarad-e, a nagyobb egyszerűség kedvéért, az árgyéluszát neki! S eszembe jut egy régi szép emlék, noha százszor megírtam már, de hát „törjön százegyszer százszor tört – blamázs”, hogy lépést tartsunk mi is a kor modorával… Szóval kereken ötven évvel ezelőtt vidáman meséli egy Ajtony községbeli lány, hogy a vőlegénye katona, s mivel szégyellnék magukat egymástól, ha leveleikben helyesírási hibák lennének, elhatározták, hogy románul leveleznek, és ezen nagyokat szoktak kacagni!... Hát van is min! S két idevágó „jelenség”: nagyjából akkoriban a magyar szakos egyetemi hallgatónőknek lehengerlő fölénytudatot „kölcsönzött”, hogy ők a kézzel írott nagy I-re is tesznek vesszőt! Ugyanakkor az Előre című napilap, több mint egy éven át, hosszú í, ú és ű nélkül jelent meg, 150 000 példányban (állítólag), és emiatt egyetlenegy árva észrevétel sem futott be a laphoz!

Ám a nyelvészeknek mindig vannak kényzerképzeteik; minden hangot és hanghosszúságot pontosan és tudományosan kell jelölni, például a verstan következetessége miatt is. És milyen érdekes, hogy sosem nyílt alkalmuk megfigyelni, hogy az olyan „tudománytalanul zavaros” angolszász helyesírás ellenére (pl. az i olykor áj, az ea meg i!) ezek az angolsasok már félezer éve egész tűrhető költői szövegeket produkálnak. Hát azoknak nincsenek akadémikusaik, hogy megrendszabályozzák őket?

Mikor a II. világháború után néhány évvel hoztak egy nagy helyesírási reformot, hogy, hogy nem gondoltak arra, hogy ettől kezdve az iskolás gyermek más helyesírást talál az irodalom klasszikusainál, mint amire őt tanítják ákációs tanárnők? Avagy lehet, hogy éppen arra gondoltak? Hogy a magyar emberek szégyenkezzenek, s inkább levelezzenek egymással is más nyelven? Ha így van, akkor utolsó órájukon se legyen hozzájuk irgalmas a Jézusz Krisztusz! Pénzöket számolják meg az patikuszok!