Szív egy tükörben
Széthasított szív egy tükörben,
nem vágyhat csodákra.
Abszint,
absent-minded...
S a gondolat homálya
hozzád taszít.
Hogyan is mondhatnám
mit érzek irántad, mondjuk
mikor jómagam sem tudom
hová visz ez a kamasz tavasz.
Hagyom hát, vigyen messze,
vigyen hozzád szamárháton.
Roncsolt szívet szedek neked,
a betonba öltözött földről.
Pár dilibogyó meg nem öl,
csupán saját árnyam.
Megadott időben,
Megadott helyen,
Terád vártam.
Grandioz grafi(ti)kus
„Halottá rajzol, s levakar, hogy élhessek,
indulatomon a féket hogy oldjam meg”
Mire vár az élet szemlélet, kezedben
egy szén darab,
feketére szürkületig satírozod
a holnapban a múltat,
ugyanakkor a jelent oly egyszerűséggel
fested meg.
Ez volt hajdan talán, derengve üt meg
a Gutinon a guta,
s a Bányai-csendéletet
senki nem nézi már meg.
Formailag tökéletes ne legyen,
mert az ma a trend,
ha oda köpsz egy színfoltot
s azt mondod, hogy művészet:
bravó! – tapsolnak hét kézzel,
csodálatos hipster bűvészek.
Elhagynám e földet a következő
űrvonattal ha tehetném,
de jegyet nem adnak, bezárták
az ajtót a józan észnek.
Ballentine’s day
(Avagy egyik tizenkilenc,
másik egy híján, húsz)
Csak pár óra reggelig...
Kiemeljelek egy realitásból,
amivel a mából egy holnap születik.
Ugyanis bátor nem vagyok s a cédulák,
üzenetek röpülnek feléd, túl lírai a máma
számodra és a száraz prózai élet számomra.
Megkíméllek és tovább megyek.
Nem szöktem meg, csak türelmesen várom,
várom a reggelt.
Két vagy három óra van még s a kocsma üres,
ábrándozóan fura, üres, mert a jó nép már
hazafelé tart, hazaértek...
Talán keféltek, és közvetlen idegen arcokkal
hagyták el ágyaikat, holnap már
nem ismerik egymást. Álom fedte
vágyaikat betakarják,
talán nem is akarják...
mi-egy-más szerelem.
