Az első éjszaka
(Prima noapte)
Azon az éjszakán, amikor elalvás előtt mondtam neki,
hogy szeretem, és ő is mondta, hogy szeret, álmomban
egy kísérleti napot lőttem fel az égre, írtak rólam
egy amerikai irodalmi magazin első oldalán,
megérkeztek a földönkívüliek, és az emberek engem
választottak, hogy fogadjam őket,
odatapasszam tenyerem a hajó ajtajának közepén
fénylő tenyérhez, s én elemelkedtem a földről, könnyedén
repültem, csendes lebegéssel az alakom tükröző
vizek fölött. Reggel,
amikor megébredtem, a fény roppant ablakaiban lombok
táncoltak, a hátán. Azon az éjszakán, amikor elalvás előtt
mondtam neki, hogy szeretem, és ő is mondta,
hogy szeret, álmomban a nap az atmoszférán belül
ragadt rozsdás vasgolyóbis volt, és egy rossz papírra
nyomtatott, bolgár bulvárlapban eléggé
kínos dolgokat írtak rólam, az idegen űrhajó
kerek ablakából egy gyanús kinézetű, szakállas
guruféleség bámult le rám, Charles Manson őrült
tekintetével, mire én felröppentem, néhány méternyire
a földtől, hiszen állandóan csuklottam ezekben a repülős
álmokban, alig tudtam a levegőben maradni.
Amikor megébredtem,
lombok árnyéka táncolt leégett hátán.
Gördülés
(Rostogol)
A Paranoid Park-ot néztük amikor hívott anyám.
Lehalkítottam a telefont és folytattam a filmet.
C. a térdem simogatta és épp ahogy vége lett
eszembe jutott a gördeszka (pocτoroπ írta a dobozán)
amit az orosz piacon vásárolt anyám
mikor tizenöt voltam
és pár éve félárva akárcsak Nuţu,
egy kopaszra nyírt kisfiú, aki (fényképen)
a csokor kardvirágnál is kisebb volt, amit a tanítónak
vitt az első iskolanapon. Szomorkás gyerekek, most 32 évesen
egy régi film végén döbbenek rá, mennyit szenvedhetett anyám,
hogy így látott bennünket.
Amíg lába nem kelt, nap mint nap kifényeztem vele az aszfaltot
és a márványlépcsőket a Szakszervezetek Házánál
(volt is másnak
akkoriban ilyen deszkája! – egy esős éjszakán az autók közt
egészen Rǎchiţi-ig ereszkedtem le a völgyben, és fagylaltot
vittem nagyanyámnak). Csak most döbbentem rá, annyi
gyászeset
(55 éves volt, 20 éve eltemette férjét, aztán anyját, apját,
testvérét, két-két hónappal egymás után,
s nem volt kire főznie, kivel veszekedhetett volna egy jót,
alig, mondhatni egyáltalán nem hagyott nyomot rajta az idő,
ugyanazon a bűbájos gyerekhangon szól bele a telefonba, hogy
megköszönje, amiért felhívtam),
annyi elválás, és egy számomra csaknem végzetes betegség után,
egy régi film végén, Urania szerint
az Anya csillagjegyének hetében (anyám nem kedveli, amióta
csak rosszat jósol neki), mennyire nehéz anyának lenni
és hál’ istennek,
hogy amilyen érzékeny lettem, nem vagyok és nem is leszek soha
anya és semmi ehhez hasonló.
Jegyzőkönyv
(Proces-verbal)
Anyám. Amikor magam is fizetett alkalmazott lettem
gondoltam veszek neki egy automata mosógépet
hogy annyit mosott kézzel rám.
Voltaképpen csak pár napig foglalkoztatott a gondolat:
prospektusokat lapoztam, a részleteket számolgattam.
Aztán megfeledkeztem róla.
A feleségem az Altexnél dolgozott, mint hitelreferens.
Az emberek szemébe nézett,
s ha úgy ítélte, megkapták a tévét.
Nekem nem adott volna el mosógépet,
és igaza lett volna.
A telefonban azt mondta, hogy szomorú,
napi 14 órát dolgozik, szombaton és vasárnap is,
a lányunkat csak nagyon ritkán látja,
majdnem olyan ritkán, mint én.
A múlt hétvégén rám se
hederített, mondta,
végig egy idegesítő gyagyás
gyerekkel játszott a közelben.
A feleségem pszichológus szeretett volna lenni
különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel foglalkozni
különleges, lelkes pszichológus
aki apait-anyait belead a gyerekrajzok értelmezésébe
de aztán idegesítőnek találja őket.
Engem is szeretett
aztán már nem
pedig csak alapvető szükségleteim voltak.
Én is szerettem őt
aztán már nem
pedig csak hétköznapi szükségletei voltak.
Anyámat is szeretem
és ő is engem, mert így működik a világ. Azóta
mosógépet is vásárolt,
egyedül él és naponta többször is felhív
hogy elmesélje mit látott a tévében.
Azóta papíron is elváltunk,
jegyzőkönyv is van róla, Úristen, hogyan beszélnek
rólunk a jegyzőkönyvben, ti emberek, írja,
összezavarodott, összezavarodott lények vagytok.
GÁLL ATTILA fordításai
Dan Sociu: író, költő, műfordító. 1978-ban született Botoşani-ban. A iaşi-i Al. I. Cuza egyetem politika-filológia szakán végzett. 2002-ben megjelent első verseskötetét Mihai Eminescu-díjjal jutalmazták;P cîntece eXcesive (túlzó énekek) című kötete 2005-ben elnyerte a Romániai Írók Szövetségének versdíját. Charles Bukowski és Seamus Heaney műveiből fordított. A Polirom könyvkiadó szerkesztője. Legutóbbi kötete: Poezii naive şi sentimentale (Naiv és érzelmes költemények), a Cartea Românească Kiadó 2012.
