"repültem, csendes lebegéssel"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 7. (621.) SZÁM — ÁPRILIS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Kavicsok nélkül, Albionban
Papp Attila Zsolt
„A hétköznapi embert szeretem, aki véletlenül követ el bűnt” - Interjú Kondor Vilmos íróval
Miklós Ágnes Kata
„Ez Budapest, nem Chicago” – Kondor Vilmos regényeiről –
Zsidó Ferenc
Huszonnégy
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 12. - Többarcú nyomor
Pál Tamás
Versei
CSUSZNER FERENCZ
Barátaim macskák
SZŐKE ZSOLT
A bombabiztos csajozós siker
Dan Sociu
Versei
Jancsó Miklós
Kóla
Sántha Attila
Versei
Szőcs István
Mihaszna nyelvészet? Azaz kinek használ, ha egyáltalán igen?
Xantus Boróka
Kísértő Dacia, fenyegető zeppelin
Láng Orsolya
Skizofrén evangélium
JUHÁSZ ERIKA
Tolvajszéki napjárta
Hírek
 
Sántha Attila
Versei
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 7. (621.) SZÁM — ÁPRILIS 10.

Lukácsmária dédanyám
 
„Fiam, vasárnap ne dolgozz,
mert megver az Isten”, mondogatta 
anyámnak Mária dédanyám.

’14-ben az ukáz szombaton jött,
s nem volt elég kenyere,
hogy fiát és férjét felcsomagolja.

Este dagasztott, a költséges tarisznyát
disznóköltséggel megrakta,
reggeliben béhevített, s délben 
friss, illatos kenyérrel 
indultak háborúba a férfiak.

„Fiam, megvert engem az Isten,
hogy vasárnap dolgoztam”,
mondogatta, szögesdróton felakadt fiát
miszlikbe aprították.

Csak ’54-ben halt meg, 
rá harminc évre, hogy urát eltemette,
és másik fiát is hiába várta ’44-ből,
mert Kecskemétnél
a holttestét felakasztották.


Rákosidénes
Ment, mert vitték, 
tizennyolc évesen. Még szerencse, 
hogy anyja felcsomagolta,
és pár napig szájában érezhette
az otthoni kenyér ízét.

Ment, mert vitték,
egyenesen az olasz frontra,
pedig csak a nőkön járt az esze.

Piavénál három évre beásták
magukat a földbe,
a frontvonal és ő is megmerevedett,
ezért extra adag brómot kapott.

Lehet, megismert valami olasz lányt,
ki szerette és friss cipót sütött neki,
de az is lehet, szűz volt, 
mikor a szögesdróton fennakadt.


Az odesszai menekültek
 
Hosszú, laza sorokban jöttek, 
ki gyalog, ki szekéren,
a menetet német katonák biztosították.

„Az ukrán menekültek”,
suttogta idegesen a falu,
merthogy a rádió bemondta, 
Csernáton férfinépe két éve 
ott mindennap csatát nyer, miközben
kontrolláltan visszavonulnak.

A menekültek németül beszéltek, 
amikor elindultak,
kifejezetten jólöltözöttek lehettek,
még ötszáz kilométer után is
tartották magukat.

Nagyanyám mutogatta a képet, 
hogy János, látták-e, ismerik-e, 
de csak végtelenül fáradt
pillantást vetettek rá.

Kérdezték, messze-e még
Kronstadt, hol felrakják őket
üdvözítő marhavagonokba,
s megtudván, csupán egynapi járás, 
vastag aranygyűrűket
kínáltak egy kenyérért
– az egész falunépe ott volt,
s akadt, aki a cserébe belement.

Nagyanyámnak még rémlett,
mesélt valamiket dédanyja
száz évvel azelőtt
egy keletre tartó szekérsorról,
fáradtak voltak és bizakodóak,
hogy az orosz sztyeppéken
megtalálják majd Eldorádót.

„Fiaim, ti vagytok azok?”, 
gondolta magában nagyanyám,
ki egyben dédanyja is volt,
és hálát adott Istennek,
hogy mi nem szertültünk el,
csak János jönne már haza.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében