Szabó Róbert Csaba Fekete Dacia című novelláskötetének 2012-es megjelenése nem maradt visszhangtalanul: nemcsak számos kritika, olvasónapló és blogbejegyzés született róla, hanem a szerző a Fekete Dacia és a Temetés este tízkor című kötetéért elnyerte a Csiki László-díjat, valamint jó néhány napilap, internetes portál népszerűségi listáján is kiemelkedő helyezést ért el. Mindez azt jelzi, hogy szakmai és átlagolvasói körökben egyaránt igény van az elit és a populáris irodalom határait, megszokott hierarchiáját feszegető művekre, amilyen a Fekete Dacia is.

Az erdélyi rémtörténeteket ígérő novelláskötet többféle szempontból is az olvasói érdeklődés folyamatos fenntartására törekszik. Szövegei sokféleképpen próbálják kiváltani a félelem, a rettegés vagy a borzongás érzését: a hagyományos vérfagyasztó jelenetek bevonásával (csonkítás, vízbefúlás, széttépett hulla, összevarrt testrészek stb.), a természetfeletti, a megmagyarázhatatlan működtetésével (a víz titokzatos ereje, a hold befolyása az emberi pszichére), a képzelet és realitás kontúrjainak felszámolásával (pl. Az éjszakai horgászat látomásossága), a sejtetés, homályban tartás eszközével (elhallgatott információk, az olvasóra bízott befejezés), de az undor kiváltásával (a Kiszáradás című novellában az ételmérgezés következményeinek hosszas ecsetelése) is ezt a hatást igyekszenek elérni. Ehhez hasonlóan a megjelenített időt, a kiválasztott helyszíneket, szereplőket, történéseket is a változatosság jellemzi. A könyv lapjain a 20. század eleje, a világháborúk, a kommunista diktatúra, a rendszerváltást közvelenül követő időszak és a 2010-es évek is megelevenednek, de a mítoszok világára jellemző időtlenség sem marad el (A rettenetes víz urai). Térben Nagyszeben, Szászrégen, Kolozsvár, Szilágysomlyó, Herkulesfürdő, Szováta, a Duna-delta helyszíneit járhatja be az olvasó, és az ellentmondásosságáról híres Bukarestben is rövid látogatást tehet. Szász polgár, korrupt rendőr, fociedző, bulvárújságíró és szegény diák egyaránt része a kötet széles szereplői repertoárjának – talán holtsápadt arcú alakból és visszajáró lélekből lehetett volna valamivel kevesebb –, a névadás mögött pedig hasonló szándék munkál, mint Bodor Ádám, Vida Gábor prózájában: Szabó Remó, Vaszi, Stein József nevei az erdélyi régió multikulturalitását, kevertségét érzékeltetik. 

A kötet felhozatala változó, de csak kevés történetről mondható el, hogy egyáltalán nem sikerül meggyőznie az olvasót. Az amúgy érdekes témájú és jól indító A sebész című novella, a meddősége miatt az erdélyi fürdőket sorra járó nőről – aki a csodában bízva teste megcsonkításába is képes belemenni – a borítékban egymás után érkező ujjak, a fürdőkabinba rejtett holttest jelenetei révén fordul át groteszkbe. Túlzásba viszi a kihagyás eljárását a Mészárlás a keleti tónál című novella, emiatt nehezen követhetővé válik, az olvasó azzal a benyomással marad, hogy a szöveg inkább széteső, mint sejtetően hiányos.

A legsikerültebb rémtörténetek talán azok, amelyek arra a felismerésre épülnek, hogy a kisember által megélt mindennapok, a hozzá eljutó történelem, vagy a közszájon forgó történetek, hiedelmek – és nem feltétlenül csak népi babonák, hanem a városi legendák is – rettegést és félelmet is rejthetnek magukban, amely jó alapanyagot szolgáltat a fikciónak, de nem szükséges szélsőséges, vértől csepegő esetekké duzzasztani. A világháborúhoz kapcsolódó novellák, A hegyi állat barlangja és a Stein József és testvérei azért hatásosak, mert a haláltáborokba induló szerelvények, a lány mellén megjelenő sárga csillag, a tömegmészárlás, a haditechnikai fejlesztésekkel kapcsolatos találgatások már eleve félelem- és bizonytalanságérzetet keltenek. Ezt fokozza az első történetben a közvetlenül sohasem látható hegyi állat alakja, a lány rettegése attól, hogy egy szörnyszülöttnek fog életet adni, az utóbbiban pedig az a megoldás, hogy az elbeszélő is belefolyik az eseményekbe, így az olvasó sejtelme egyre bizonyosabb lesz azzal kapcsolatban, hogy maga a narrátor is áldozattá vált: „és hirtelen megértettem, ráébredtem, miféle öltések éktelenítik testemet, milyen ormótlan végtagok-kal áldott meg, aki végül is megáldott, és hogy bárki volt is az, biztosan nem a természet lehetett”. A Lelkiismeretünk bekötőútján című novella erősségének hasonló oka van: a közelmúlt történelméhez való kapcsolódás, a diktatúrához és a rendszerváltáshoz kötődő traumák kiaknázása, amelyben a kísértő fekete Dacia jó keretet ad a bűnbakképzés, a közös bűn eltussolásáról szóló történetnek. Nem véletlen, hogy a kötetcím is ez lesz, s bár a Dacia ma már sokak számára közhelyszerű emblémája a kommunista rendszernek vagy Romániának, mégis jobb, hogy átveszi Drakula helyét. A hírhedt gróf csak egyetlen ironikus megjegyzés erejéig jelenik meg a könyvben, amikor a Ruba Mihály ajándékának elbeszélője azt fejtegeti, miért kedveli a tudósításait az egyik külföldi újság: „a főszerkesztőnek tetszett, hogy román tudósítója van, talán a világhírű vérszívó gróf miatt”.

Szabó Róbert Csabától a Fekete Dacia kolozsvári bemutatóján és az egyik vele készült interjúban megtudhattuk, hogy a kötet megírása során egy emlékfüzet anyagából is építkezett, amelyet néhány éve a marosvásárhelyi ócskapiacon vásárolt. Ez az információ nem feltétlenül az igazságértékéért, hanem a mögötte lévő gesztus miatt érdekes, mert arra utal, hogy a könyv szerzője nemcsak felvállalja, hanem még rá is játszik a populáris kultúrához való kapcsolódásra. Az emlékfüzet anyaga több szinten is helyet kap a kötetben, egyrészt a paratextusokban: Szőcs Rozemari 1928-as, nagyszebeni bejegyzése a túlvilági kézről képezi a kötet mottóját, valamint a tartalomjegyzék grafikai megjelenítése is a füzetből ihletődött, másrészt az emlékfüzet bejegyzői két novella erejéig (Emlékül Annuskának, A léghajó utasai) megelevenednek a Fekete Dacia lapjain. Heinz Annuska, Szőcs Rozemari, Regina Schwarz és Joseph Erste mesei, románcos elemekben (a csúnya és a szép lány felcserélhetősége, ikrek, párviadal a nőért, tó közepén lévő sziget stb.) is bővelkedő történetek szereplőivé válnak. Továbbá a könyv illusztrációi között is felbukkannak az emlékfüzetről készített fotók, akárcsak az a Nagyszebent zeppelinnel ábrázoló képeslap, amely szintén ihletője az említett novellapárosnak. Szabó Róbert Csaba ugyanis ezt is ügyesen felhasználja: a 20. század elején divatos volt egy-egy város látképét zeppelinnel kiegészíteni, mintha ott is felszálltak volna a léghajók, a nagyszebeni képeslap fiktív játékát továbbfűzve a szerző saját történetét erősíti, az égboltot ellepő zeppelinekkel a szereplők fenyegettségérzését hangsúlyozva.

Igényes és egyben hatásos horrortör-téneteket írni nagy kihívás egy szépíró számára, éppen ezért a Fekete Dacia jó kísérletnek mondható. Szabó Róbert Csaba kötetében, ha minden novella nem is teljesíti az említett elvárásokat, de az ötletes elbeszélői megoldások sok esetben kárpótolnak egy-egy történet túlkapásaiért.

Szabó Róbert Csaba: Fekete Dacia. Libri Kiadó, Budapest, 2012.