Az eddigiekből az következik, hogy galád, R. galyád ~ gallyát . ~ galyát szavunk jelentése teljesen azonos a középkori latin goliardus ~ galliardus ~ gallardus jelentésével. Az első pillanatra szembetűnő alaki hasonlóság miatt pedig igen indokolt az a feltevés, hogy e szavunk az említett középlatin szóból ered; mivel pedig ez az utóbbi főnév, eredetileg a magyar szó is főnév lehetett, mint ezt a Jókai-kódex idézett helye is mutatja.
Van még két régi adatunk, melyben a galád ember szókapcsolat kerül elő. A egyik MonTME. VI, 490: ,,Kétség nélkül Piri passa is nem tudta soha, mely meszsze legyenek Váradtól be Erdélyben, hanem valamely galád ember szovára irta be Kolozsvárig” (NySz). Miskolczi Gáspárnak Egy jeles Vad-kert című, latinból fordított és Lőcsén 1702-ben megjelent művének XXV. fejezetében pedig, mely ,,A gulorul, evetról, menyétról, pésmamatskárol, pegymetról, és több effélékről” szól, ezt olvashatjuk: ,,Miképenhogy ezek az állatotskák, még a’ magok nöƒténnyének-is nem mindenkor engedik meg, hogy a’ ƒok gyüjteményböl eleget eheƒsék, melly miatt ok-is ƒokßor ugyan azon gyüjteményre ƒzolgáló más áll-lyukakat keresnek, honnét oƒztán két annyit-is eƒznek: Azonképen az ollyan galád emberek jó feleƒégeknek ƒok ƒzép gyujteménnyektol való elrekeƒztéƒe által, magoknak annál több kárt és alkalmatlanƒágot ~ßereznek” A latin eredetiben e rész mintájának nem tudtam ugyan nyomára akadni, de a szövegösszefüggésből annyi kitetszik, hogy mind itt, mind pedig az előző adatban galád ember körülbelül a. ’hitvány, erkölcsi tekintetben meg nem felelő ember’. Ismerve a goliárdok társadalmi helyzetét, az egyháznak irányukban tanúsított kérlelhetetlen szigorát, ezt a jelentésváltozást természetesnek kell tartanunk.
Kérdés mármost: főnév vagy melléknév-e a galád a galád ember szókapcsolatban? Pais Dezső is utalt már a galád-nak ’semmirekellő, alávaló, arcátlan piszkos nyelvű, rút magaviseletű. nequam; schalk, bösewicht’ jelentésére, de arra hivatkozva, hogy e szavunknak eredete még nincs tisztázva, nem foglalt véglegesen állást, s csak feltételesen célzott arra, hogy a galád jelentésének fejlődése olyasféle lehetett, mint gaz szavunké, mely eredetileg főnév volt (MNy. XXVI, 353). Az EtSz. szerint a gazember, gazemberség összetételekben a gaz szó eredetileg főnév; a gazember analógiájára alakult később gyimgyom-ember, rongyember (II, 1118, gaz al.). De hivatkozhatunk a bitang ember, bitang fattyú, bitang katona, bitang ló (NySz. I, 241) szókapcsolatokra is, melyekben bitang – mint e szó eredete és korábbi jelentései is mutatják – eredetileg kétségtelenül főnév. Sőt bitang jelentése MA. szerint ’vulgivagus’ PPBI. szerint pedig ’scurra’. Ez azért érdekes, mert bitang és galád, mint láttuk, egymás mellett szerepel Prágai idézett művében. ,,... miképen az galád bitangoc cselekesznec...” Mivel pedig galád-nak is, bitang-nak is ismerjük ’scurra’ jelentését kijelenthetjük, hogy e két szavunknak ismeretes volt rokon értelmű használata Ha pedig bitang eredetileg főnév volt, galád szavunk is az lehetett.
Fentebb szóltunk már arról is, hogy a goliárdokat a középkorban az ótestamentumi Góliát fiainak, ivadékainak tartották. Mint már mondottuk újabban a középkori latin goliardus-t általában nem tartják a Goliat tulajdonnév közvetlen származékának hanem csupán a Goliat tulajdonnév valamint a latin gula ’torok’ közszó vegyülékének. Bármennyire vitatott is azonban a goliardus szó eredete, az kétségtelen hogy XII. és XIII. századi latin szövegekben a goliárdok gyakran szerepelnek úgy, mint pueri, discipuli Goliae, s a goliárdokat a züllött klerikusokat (vö. ,,... clerici ribaldi. de familia Goliae”, a sienai zsinat határozataiban, Id. fentebb) Golias [= Góliát] családja tagjainak tekintették. Aki tehát goliárd volt, azt a közhit magát is tarthatta Góliátnak!
Ennek alapján éppen nem lehetetlen, hogy a R. galyád ~ gallyát ~ galyát nem a középlatin goliardus ~ galliardus ~ gallardus-ból, hanem közvetlenül a héber eredetű, ótestámentumi Goliat-ból keletkezett. A Septuagintában e tulajdonnévnek nemcsak hanem alakja is szerepel. A Vulgatában (Lib. I. Regum, cap. XVII, 4) ugyan Goliath alakot találunk, de például a horvátban a gyakoribb Gólijat mellett egy XVI. századi forrásban Golijad alak is előkerül. Középkori bibliafordításainkban – úgy látom – nem szerepel az ószövetségnek az a része, melyben Dávid és Góliát párharcáról van szó, s így nem tudtam megállapítani, milyen formában volt járatos ekkoriban hazánkban a Góliát tulajdonnév. A XVI. század óta kimutatható Góliát alakból azonban esetleg meg tudnánk magyarázni a Salamon és Markalfban található gallyát (galyát) változatokat: az első szótagbeli o>a változásra vö. szláv gromada> garmada; lat. chorus>kar, görög eredetű középlatin apothica>patika, egyházi latin Thomas, Salomon>Tamás, Salamon, a latin l(i)>magyar ly változásra pedig vö. középlatin petrosilium petrezselyem (Fludorovits Jolán: MNy. XXVI, 192; MNyTK. XXVI, 14. l.); Benkő Lóránd, A magyar ly hang története 14, 32, 56.
A Goliát >R. gallyát (galyát,); Goliád >R. galyad származtatásnak van azonban egy komoly akadálya is, mégpedig az, hogy egy Goliath ~ Goliad alakból, mely a magyar Góliát előzménye lehetett, inkább gólyát alakot várnánk. Mindenesetre tudnunk kellene, hogy a középkorban hazánkban Goliát vagy Góliát alak volt-e járatos.
Mármost, ha feltesszük, hogy galád, R. galyád, gal(l)yát eredetileg a. m. Goliath ~ Goliad, akkor a XVI. századi gal(l)yát ember, valamint a XVII. századi galád ember szókapcsolatokat egybevethetjük a magyar Nyj. nagy mahomet ember ~ nagy mahumed ember kifejezésekkel (MTsz.), valamint a Gvadányi és Mikszáth műveiből ismert brontes ember szókapcsolattal. Már Csefkó Gyula rámutatott e kifejezésekre, melyekben a jelzői használatban álló névszó (Mohamed, Brontes ’az egyik kyklops neve’) eredetileg tulajdonnév (id. mű. 71 –74).
De bármiként is vélekedjünk a Goliath ~ Goliad>R. gal(l)yát ~ galyád származtatás lehetőségéről, annyit – azt hiszem – bízvást el lehet fogadnunk, hogy szóban forgó szavunk eredetileg főnév volt s jelentése azonos a középlatin goliardus névszóéval.
A nagyon korán, már a Jókai-kodexben mutatkozó melléknévi használatot és jelentést – a fentiek ismeretében nem nehéz megmagyaráznunk. A R. ga(l)lyát ember ~ galád ember-féle szókapcsolatokból könnyen kifejlődhetett a galyád ~ ga(l)lyat ~ galád-nak ’hitvány, aljas, piszkos’ melléknévi jelentése, ahogyan az eredetileg feltétlenül főnévi használatú bitang is melléknévvé vált már a R. bitang fattyú, bitang katona, bitang ember szókapcsolatok nyomán. Ezt szem előtt tartva lássuk most meg azokat a régi adatokat, melyekben galyad melléknév. A legrégibbek ezek közül JókK. 46: ,,... ky uagyok en: hanem czak egy kyfded fergeczke: galyad és utalatos” [= ,,qui summe vilis et vermiculus unus modicus abominabilis et despectus sum . . .“ Act. Sabatier 37, cap. IX, 56.] uo. 127: ,,. . . mert az bodog zemek nem latak gonozokkewzt nagyob. bewnewft es galyadbat és hytvabat ment engemet ...“ [= ,,Nam illi beati et sanctissimi oculi non viderunt inter malos majorem peccatorem quam me et simpliciorem et viliorem” Act. Sabatier 40, cap. X, 6.] uo. 132–3 : ,,. . . mert oly meltofagos es oly yfteny hogy meltok nem vagyonk ewtett mynekewnk yly galyad edenynkben tartany [=. . . thesaurus beatificae paupertatis est tam. dignissmus et tam divinus quod nos digni non sumus illum in vasis nostris tam vilissimis possidere” Act. Sabatier 48, cap. XIII, 21.]. A galyad-nak itt szereplő ’abominabilis, vilis’ jelentése könnyen érthető, ha arra gondolunk, mennyire megvetette és üldözte a középkori egyház a goliárdokat.
Összefoglalva a fentieket, kimondhatjuk, hogy galád szavunk eredetileg főnév volt, s ugyanazt jelentette, mint ’goliardus’.
Hátra van még annak megvitatása, hogy a R. galyád ~ gal(l)yát nem a goliardus ~ galliardus közvetlen átvétele-e? Láttuk, hogy a magyar szó e középlatin szóval jelentéstani szempontból teljesen egyezik. A magyar szó eredeti ly-ja is kifogástalanul megmagyarázható az említett középlatin szó l+i~ll+i, i magánhangzó hangkapcsolatából (ld. fentebb, lat. petrosilium>petrezselyem. Ld. még Benkő L., id. mű 56). Az o>a változást is lásd fentebb; különben is van galliardus alak is s ebből a galyád alak még könnyebben megérthető. Magyarázatot ezekután csupán az r eltűnése kíván. Hivatkozhatunk azonban arra, hogy amiként az egyházi latin Bernhardus ~ Bernardus-ból Bernád ~ Bernát lett (EtSz., Melich J.: MNy. X. 97 kk.; Fludorovits Jolán, MNy. XXVI, 278), ugyanúgy válhatott goliardus ~ galliardus-ból is galyád gal(l)yát. Igaz ugyan, hogy a Bernhardus> Bernád> Bernát fejlődésnek ismerjük valamennyi közbeeső fokozatát is (Bernárd>Bernáld>Bernád>Bernát), ennek azonban az az oka, hogy e szó tulajdonnév és ezért viszonylag sok régi forrásból kimutatható. Ezért a kétségbevonhatatlan jelentéstani egyezést figyelembe véve e származtatásnak nézetünk szerint semmiképpen sem lehet akadálya a közbeeső *galyárd ~ *galyáld alakok hiánya.
A R. galyád > galád fejlődés teljesen összhangban van a tőbelseji magyar ly hangnak a XVI. században megindult s a XVII–XVIII. században erős iramban végbement depalatalizációjával (Id. erről Benkő Loránd, id. mű 62).
Gondolnunk lehetne arra is, hogy galád nem a középlatin goliardus-nak, hanem esetleg az utóbbiból lett olasz gogliardo-nak az átvétele. E feltevést indokolttá tenné az a jól ismert körülmény, hogy a XIII. századtól kezdve igen sok magyar diák járt az észak-olaszországi egyetemekre, különösen a bolognai egyetemre. Bárczi Géza hangsúlyozza, milyen nehéz és milyen kevés eredményt igér bizonyos esetekben a középkori latin elemeknek és az olasz elemeknek egymástól való szétválasztása, mivel a középkori latin és az olasz szavak gyakran szinte azonos alakúak (A magyar szókincs eredete, Budapest, 1951. 86. 1.). A jelen esetben, ha az olaszból való átvételre gondolnánk, a goliardo szóvégi o-jának eltűnése nem kívánna bővebb magyarázatot (vö. strucc>struzzo, narancs> narancio), a szó eleji o>a hangváltozást is meg tudnók magyarázni (vö,: bakacsin>boccaccino). Mivel azonban szavunkat a középkori latinból is ugyanilyen jól meg tudjuk magyarázni s mert a középkorban a latin volt a deákság nemzetközi nyelve, véleményem szerint helyesebb azt mondanunk, hogy a jelen esetben a középkori latinból való kölcsönzésről van szó.
Tanulságos volna végigkísérnünk galád szavunk további sorsának alakulását is. Melich János már célzott rá, hogy Kunoss (Szóf. 1836, 1843) szerint a XIX. század első felének köznyelvében és irodalmi nyelvében galád felelevenített szó, Márt. 1807, 1811 pedig erdélyi szónak tartotta e szavunkat (EtSz. galád al.). Fischer Ignác szerint e szót ’gyáva’ értelemben Kazinczy kezdte használni (Nyr. IV, 454). Az Akadémiai Nagyszótár rendezett cédulaanyaga alapján bizonyára érdekes képet lehetne festenünk e szavunk múltszázadi jelentésének fejlődéséről és irodalmi használatáról. Szóföldrajzi szempontból is érdemes volna kutatnunk e szó sorsát; a MTsz. a SzamSz., valamint az OrmSz. adatainak egybevetése alapján úgy látjuk, hogy szavunk inkább csak a magyar nyelvterület északi és keleti részein járatos, a nyugati nyelvjárásterületeken ismeretlen. A részletesebb vizsgálatokról ezúttal le kell mondanunk, s meg kell elégednünk annak a megállapításával, hogy a galád szó a nyelvjárásoknak csak egy részében él, s ma inkább csak az irodalmi nyelv eleme.
Végezetül pedig az eddigieket így summázhatjuk:
1. Eddig ismeretlennek tartott galád szavunk a középkori latin goliardus átvétele. Az átvétel idejét hozzávetőlegesen a XIII–XIV. század tájára tehetjük.
2. E korán átvett szavunk kétségtelenné teszi, hogy hazánkban az említett időszaktól kezdve jelentős szerepe volt a vágáns deákoknak, kiket nemcsak deáknak, diáknak, garabonciásnak, hanem galádnak is neveztek.
3. A vágáns deákságnak goliardus ~ galád nevezetű tagjai – mint a magyar szó jelentésárnyalataiból kitűnik – a hazai joculátor-oknak egyik, eddig ismeretlen ágát alkották. Ez a tény is mutatja, hogy az egységes joculátorság hazánkban idő jártával valóban kezdett elszakosulni.
4. E szavunk imént felderített eredetét ismerve teljes mértékben igazolva látjuk azokat a tanulmányunkban többször idézett művelődéstörténeti és irodalomtörténeti megállapításokat, melyek a hazai deákosztálynak, különösen a magyar goliárdságnak a középkori magyar költészet kialakításában játszott szerepére vonatkoznak
