A Budapesti Nemzetközi Könyvfesz-tivált (április 18–21.) idén huszadik alkalommal rendezték meg. A fesztivál programjához immár szervesen igazodó Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának szintén „hagyománya” van: idén tizenharmadik alkalommal adott lehetőséget a bemutatkozásra Európa fiatal prózaíróinak Magyarországon. A könyvfesztivál számadatai, melyekre a legtöbb fórumon hivatkoznak, figyelemfelkeltőek. A már olvasható összegzések azt igazolják, hogy a marketingszakemberek eredményesen dolgoztak. Sémaszerűen tették közzé az adatokat: a rendezvényen idén 25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész vett részt, az érdeklődő pedig több mint 380 kulturális program közül választhatott, s újabb lehetőségeket ígért a Gyerek(b)irodalom. Ezekkel egységben, Boccaccio születésének 700. évfordulójára kiállítás készült, az Élet és Irodalom, valamint a Magyar Lettre International fesztivál-különszámmal jelentkezett.
A könyvfesztivál szervezői idén új helyszínt választottak a Millenárison. A standok egy belső térben rendeződtek el. A változtatás eredményeképpen a D épületben (régi Csodák Palotája) találtuk meg a standokat, a programokat és a dedikálókat. Ugyanitt került sor az író-olvasó találkozókra, könyvbemutatókra. A külső terek tehát veszítettek korábbi funkciójukból, a Millenáris parkjában kevés pavilon kapott helyet. Bent a látogatók, vásárlók száma korlátozottnak tűnt. A kimutatások szerint azonban idén megdőlt a látogatói rekord: több mint 63 ezren keresték fel a rendezvényt. A sikert nemcsak a sokszínű programmal, de az egyre nagyobb hangsúlyt kapó Gyerek(b)irodalom programsorozat (ami rajzpályázatokat, játékbemutatókat, illetve szabadtéri színpadon zajló programokat fog össze) iránti igény megnövekedésével is magyarázzák.
A könyvfesztivál díszvendége (tíz év után második alkalommal) idén ismét Olaszország volt. Mintegy ennek előzményeként, tavaly Claudio Magris vette át a Budapest Nagydíjat. Jövőbeli kapcsolódásként (ami a választást is indokolja) pedig az egy év múlva Olaszországban megrendezésre kerülő magyar kulturális évadot jelölhetjük meg. A fesztiválon a többnyire magyar fordításban olvasható olasz szerzők, fiatal költők mellett, könyvkiadói képviselők, igazgatók vettek részt. A díszvendégség tagjaival folytatott beszélgetések sok esetben gazdaságpolitikai fejtegetésekbe torkolltak, amelyet a Minden egész eltörött című gazdaságpolitikai kerekasztal-beszélgetés is megelőlegezett. Az olasz–magyar irodalom különbözőségeit és azonosságait tárgyaló viták számot tarthattak az érdeklődésünkre. Pénteken a meghívottak közül Luca Cagnolato, Tullio Avoledo, valamint Nanni Balestrini megszólalásait követtem figyelemmel. A díszvendégekkel az Európa Kiadó volt igazgatója, Barna Imre, valamint Szkárosi Endre beszélgetett. Többször idézték a magyarra fordított olasz művek hosszú sorát, vázolták a fordítások történeti hátterét, megjelölve a meghatározó korszakküszöböket. A kulturális fragmentumok felsorakoztatásakor nyomatékkal jelent meg az olasz reneszánsz magyar irodalomra gyakorolt hatása.
Az adatok felidézésekor a résztvevők csupán néhány alkalommal mutattak túl az evidenciákon. A változások, hatások körvonalazása a magyar irodalom külföldi ismertségének egyes aspektusaira irányította a figyelmet. Barna Imre az utóbbi évtizedekben tapasztalható fellendülés kulcsát leginkább a német fordításokban láttatta. Ennek kiváltó eseménye az 1999-es frankfurti könyvvásár, amelyen Magyarország meghívottként vehetett részt, így komoly irodalmi kapcsolatok alakultak ki a két ország között. Mindezt a fordítások kiemelkedő szerepe végett érdemes hangsúlyoznunk. A könyvfesztivál tavalyi díszvendége, Claudio Magris neve is ebben a kontextusban hangzott el. Magris írói munkamorálját Barna Imre követendő példaként értékelte, mivel hatékonyan együttműködik (magyar) fordítóival.
A magyar művek olasz fordítását tekintve leginkább a háború után létrejött gazdasági és kulturális átalakulásokat emelték ki a résztvevők, mivel ezek következtében vált Olaszország növekvő, gazdaságilag is megerősödő országgá. Átrendeződtek kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal, s ezek közvetetten az irodalmi életre is hatást gyakoroltak. Konstruktív volt, hogy az olasz olvasótábor megismerkedhetett a nagy kelet- és közép-európai életművekkel, így Kafka és Musil poétikájával. A képzőművészeti és más művészeti irányvonalak beáramlása szintén jelentős. Ebben a korszakban meghatározóak a Fiume és Trieszt területén élő értelmiségi magyarok fordításai. Ezek a referenciák (mint mindannyiunk által már jól ismert gondolattartalmak) arra ösztönöznek bennünket, hogy továbbra is kulturális téren találjuk meg a kapcsolódásokat a két régió között.
A beszélgetések másik központi kérdése a művész világhoz való viszonya: vajon miként tudja megőrizni autoritását, teoretikus (és ontológiai) állásfoglalását? A vázolt elgondolás alapján, a tiszta érzékelés példájaként emelném ki Luca Cognolato gyermek- és ifjúsági könyveit. Cognolato jelentős potenciált lát a gyerek(b)irodalomban, éppen ezért a könyv szerepének újragondolását sürgeti. Ezzel megegyezően, az írás átrendezését is lényegesnek tartja; értelmezésében az írás esztétikai szempontok és a morális célzat szilárd kapcsolatán alapul. Cognolatót láthatóan narratív etikai belátások ösztönzik. Szerinte egy írónak mindig jó üzeneteket kell közvetítenie. Nanni Balestrini hozzászólásában is új esztétikai igény körvonalazódott. Balestrini az irodalmon kívüli területek bevonását tartja fontosnak, így narrációját a vizuális költészet, a nyelv megújítása iránti igény szervezi. Nála a saját kifejezési forma alkalmazása társadalomkritika. Szintén ehhez a témakörhöz igazodott Az olasz költészet kortárs terei című bemutató, amelyen az Online barokk – Olasz költészet a 20. század második felében című kötetről beszélgettek a fenti szerzők. A programokkal párhuzamosan a mediális narratívák lehetőségeiről, kihívásairól szakmai tanácskozások, kerekasztal-beszélgetések adtak számot.
Az idei könyvfesztivál jubileumi ünnepségén az olasz díszvendégek mellett az elismert magyar írók, irodalmárok jelenléte adott különleges rangot az eseménynek. A Születésnapi Irodalmi Szalon ezúttal az idén 85 éves Benkő Samut, Hankiss Elemért, Juhász Ferencet, a 80 évesek közül Gálfalvi Zsoltot, Gergely Ágnest, Konrád Györgyöt, a 75 éves Ágh Istvánt, Radnóti Zsuzsát, Sándor Györgyöt, Szilá-gyi Istvánt, Takács Zsuzsát, a 70 évesek közül Dalos Györgyöt, Kocsis L. Mihályt, Kulin Ferencet, Mezey Katalint, Oravecz Imrét, Hans-Henning Paetzkét, Szegedy-Maszák Mihályt, Váradi Szabolcsot, a 60 évesek közül Angyalosi Gergelyt, Kőrössi P. Józsefet, Szőcs Gézát, valamint az 50 éves Podmaniczky Szilárdot köszöntötte.
A Könyvfesztivál idei díszvendége Michel Houellebecq volt, ő vehette át a Budapest Nagydíjat. Irodalmi munkásságát Bartis Attila foglalta össze. A Lettre legújabb számában közölt interjú (2013. tavasz, 1.) tanulsága szerint Houellebecq „Franciaország leghíresebb élő írója”, akiből az 1998-ban kiadott Elemi részecskék című műve „nemzetközi sztárírót csinált”. Vajon nemcsak üres metaforák, Houellebecq nevéhez tapadó állandósult jelzők (provokatív írásmód, életfilozófia stb.) ezek? Az íróval Horváth Krisztina, az ELTE francia tanszékének docense beszélgetett, de jelen volt a szerző műveinek magyar fordítója, Tótfalusi Ágnes is. Az interjúba képi elemeket is építő Horváth Krisztina kérdéseire az író kurta válaszokat adott. Önmagát prezentálva azt sugallta, hogy az esztétikai értékek felismerése céljából el kell mozdítanunk a rögzült jelentéstartalmakat. Megnyilatkozásai a már régóta mozgásba került negatív tételezések, toposzok, klisék tagadásaként értékelhetőek. Houellebecq azért is támogatja a szerző személyétől történő elvonatkoztatást, az ilyen típusú dialektikus folyamatot, mert igyekszik megszakítani a félreolvasást, a túldeterminált prezentációt.
Az idei könyvfesztivál standjainak elrendezése, mint már említettem, pragmatikus célnak tett eleget. Úgy tűnt, mintha az egyes standokon zajló programok vonzanák az odalátogatókat. Közelebbről szemlélve azonban, a legtöbb esetben, ennek az ellentétét figyelhettük meg. Ez alól a Michel Houellebecq-kel történő beszélgetés mellett Háy János A mélygarázs című könyvének bemutatója képezett kivételt. A szerzővel Barna Imre beszélgetett. A beszélgetést jórészt a megszokott kérdés-mechanizmusok és retorikai fordulatok működtették: az írás körülményeinek, a szerző és a narrátor, vagy a szerző és az egyes karakterek közötti hasonlóságoknak a felfedése, a művészi létállapot jellemzői stb. Kétségtelen, hogy a bemutató a könyvfesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt, zsúfolásig megtelt a terem. Sikerét a dialógus személyesebb hangvételű része is elősegítette.
Előtérbe helyezném a Lettre-L’Harmat-tan matiné interjúit és felolvasásait. A legújabb Lettre-számban (2013. tavasz), miként tavaly is, jelentős szerzők reflektálnak a könyvfesztivál kérdésfeltevéseire. A matinén a szerzők közül többen is jelen voltak. Kukorelly Endre a Lettre-ben található Díjaim című szövegét olvasta fel (jelentősek az intertextuális utalások Thomas Bernhard azonos című könyvére), Németh Gábor pedig az Egy mormota nyara című írását. A matinén vett részt Helena Uri, akinek legutóbbi regényéből közöl részletet a folyóirat. Regényében Helena Urit az akadémiai életben létrejövő alá- és fölérendeltségi viszonyok foglalkoztatják. A beszélgetésen többször is a karakterek fontosságára reflektált.
Új elgondolás alapján rendezték be a román standot. A színes választékkal jelentkező helyszínen dedikálások, felolvasások kíséretében ismerkedhettünk meg George Volceanov fordításaival és Ioan Es. Pop Nem mertem kiáltani soha című kötetével. A programokat Nagy Lajos, a Román Kulturális Intézet külső munkatársának tolmácsolása tette különlegessé, aki kivételes tehetséggel és szakszerűséggel adta át magyarul és olykor románul – mivel a meghívottak legtöbbje gyakran nyelvet váltott – az elhangzottakat. A stand bemutatásán elhangzott, hogy idén Párizsban a francia nemzetközi könyvvásáron Románia is részt vett. A szervezők meglátása szerint ez az esemény és a Budapesti Könyvfesztivál egyaránt azt igazolja, hogy a román kulturális minisztérium és a Budapesti Román Kulturális Intézet törekszik arra, hogy táguló körben mutassa be a román irodalmat. A Román Kulturális Intézet új, angol nyelvű kiadvánnyal jelentkezett. A Discover the peaks of Romanian literature című gyűjtemény a jelenkori román írók, költők bemutatását célozza. A szerkesztők a szerzők életrajza mellé néhány szövegrészletet is mellékeltek.
Pénteken Horia Gârbea a 2001-ben kiadott Kacsa naranccsal című könyvét mutatta be (Balázs Boróka fordításában). A kötet írásai, mint „világra nyíló ablakok”, nem veszítettek aktualitásukból. Az ismert politikai helyzet vázolásán átívelő, egyetemes emberi problémák és kérdések teszik a szöveget időszerűvé. Szombaton, Ioan. Es. Pop Nem mertem kiáltani soha című kötetének bemutatásán a kötet fordítója, Balázs F. Attila is részt vett. Balázs F. Attila a kortárs irodalommal kapcsolatos meglátásai során egy kis irodalomtörténeti kitérővel utalt az 1980-as évek új román irodalmi generációjára, az Echinox folyóirat lényeges szerepére. Ioan. Es. Pop hangsúlyozta, hogy a nagy kultúrák párbeszédében hisz, ezért eltörölné a kis kultúrák–nagy kultúrák dichotómiáját, és a jövőben ezek nagy esztétikai potenciáljának figyelembe vételére helyezné a hangsúlyt.
Külön rendezvényként szerepelt Gabriel Liiceanu A csábításról című könyvének bemutatója. Részt vett a mű fordítója, Karácsonyi Zsolt, valamint Szentmártoni János, Erős Kinga és Végh Attila. A beszélgetéseknek a felolvasott szövegrészletek adtak külön dinamikát. A megszokott, legtöbbször komikus, kifigurázó kérdezz-felelek beszélgetés helyett egy értékes eseményen vehettünk részt. Mint a résztvevők rámutattak, jellegadó a mű narratív építkezése. A csábítás európai kultúrtörténetét feldolgozó könyv gazdag filozófiai vonatkozásokat tartalmaz. Szókratész, Jézus, Kierkegaard és Heidegger egyaránt megjelennek. A jelenlévők a csábítás ontológiája helyett a vágyakozás és kötődés könyveként definiálták a művet. Értelmezésükben a csábítás félrevonásként, a világtól való eltávolodás mozzanataként funkcionál. Áttételesen Liiceanu a múlttal való szembenézés kitolásának határaira kérdez rá, a rossz döntések, tökéletlen emberi karakterek a „mi lenne, ha…” és a „mi lett volna, ha…” kérdésekkel szembesítenek. A szöveg adekvát fordítása Karácsonyi Zsolt munkáját dicséri.
A könyvfesztivál kiemelkedő eseménye volt az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, melyet szombaton újra két „fordulóban” rendeztek meg. Ezt követően, vasárnap két szerző művét mutatták be. Az egyik a magyar gyökerekkel rendelkező brit Emylia Hall Nyarak könyve című regénye, a másik Arno Camenisch Az utolsó cseppig. Alpesi trilógia című könyvének bemutatója volt. A svájci Arno Camenisch esetében, akivel a Lettre-L’Harmattan matinén is találkozhattunk, kiemelt jelentősége van annak, hogy első könyvét rétoromán és német nyelven írta. Mint kiderült, a szerző maga is a rétoromán nyelvi közösség tagja, írásában azzal a veszteséggel foglalkozik, amit egy nyelv eltűnése idézhet elő. Művében a zárt közösségek működési mechanizmusai, a kialakított sztereotípiákat vizsgálja. A könyv magyarul Adamik Lajos fordításában jelent meg.
A Nyarak könyve bemutatójának a programban a következő címet adták: „Csak egyvalami volt biztos, hogy soha, de soha nem térek vissza Magyarországra.” A sokat ígérő cím a könyvben található szövegrészből származik. Az idézett cím nem annyira a jelentéstartalma végett zavaró, inkább a kísérlet végett, hogy újra megpróbálták összemosni a magyar gyökerekkel rendelkező szerző és a regény elbeszélőjének pozícióját. Ez a beszélgetésben is fő szemponttá vált. Az irodalomtudományi, irodalomelméleti iskolák teóriáin nevelkedett hallgatónak (többségében irodalmárok, egyetemisták voltak jelen) nem túl élményszerű részt venni olyan beszélgetéseken, ahol sokkal fontosabb a szerző életkörülményeinek, íróságának, nemének a kérdése, mint maga az opus, vagy a kontextuális narratológia irányába nyitó értelmezés.
Ezek a tapasztalatok arra utalnak, hogy sok esetben a programok vezetői nem tudták nélkülözni a megszokott rituálékat, a bejáratott munkamódszereket. Az ilyen ambivalenciák rövid időre megszakították a rendezvény eseményjellegét, s az „elfelejtve-megőrzése”1 kockázatát hordozták.
Jegyzet
1Lőrincz Csongor: Az olvasás ismétlése. Materialitás és kultúrtechnikák az irodalmi szövegben című művében az „elfelejtve-megőrzés” fogalmát az olvasás jelentéstulajdonító vagy -rögzítő műveleteinek ellentéteként használja. Kijárat Kiadó, Budapest, 2010. 41.
