Pulton innen, pulton túl a címe Vass Ákos első verseskötetének. Erőteljesen éncentrikus versek, miközben klisék felsorakoztatásáról van szó: züllés, egyéjszakás szerelmek, elmagányosodás. A pult fogalma az egész kötet metaforájává válik: mágikus választóvonallá alakul, mely ellentétes világok közti határvonalat jelöl. Azonban ez kevés ahhoz, hogy a szövegek mélységet kapjanak. A mondhatni sablonos tematika mellé az állandó költői létre és a vers születésére tett szokványos reflexió rendelődik, ennek következtében úgy érezhetjük, becsaptak: ránk nem hárul túlzott értelmezői feladat, a szövegek túl egyértelműek.
Bár első látásra úgy tűnik, nem szerepversekről van szó, Vass Ákos a kolozsvári Bulgakov kávézó pultosa, a hétköznapi nappalokból, éjszakákból születnek a versek. Pincérbőrbe bújt költő, költőbőrbe bújt pincér, de aki délután belép a helyiségbe, erre nem kíváncsi: kávét akar. Pedig, aki a vendég kávéját főzi, sörét csapolja, különös figura a kávéházi életben, a törzsvendégeknél is több megfigyelői tapasztalata lehet. Amolyan biztonsági kamera és lehallgató készülék is egyben, akaratán kívül is rögzít, elraktároz. Többet tud az emberekről, mint az emberek róla. Az arcvonásai, felszolgálói stílusa, a jelenléte hozzátartozik egy helyhez, de a vendégek előtt ennél több nem derül ki róla: „s én pulton innen írom új / versemet a piák között / itt nem figyel rám senki / bár én csapolom a söröd / és este én teszlek ki” (pulton innen, pulton túl).
A kötet három szerkezeti részre oszlik: Szerelem első párzásra, Mire kőolaj lesz belőlünk és a Bónuszsáv, mely egyetlen szöveget tartalmaz, szárhegyi slam címmel. Bár a szövegek sokszor nem többek egy éjszakai mámornál, illékony dekadens keserűségnél, feszes egységnek számítanak. Vass ugyanis tudja használni a szavakat, tiszteli őket: „Látod-látod. A szó hatalom: / éle, hogy lágyan fellebeg, / megszűnnek lenni a pillanatok, / meg a végek – meg kezdetek” (modus vivendi).
A szövegeknek tehát az a pozitívumuk, ahogyan megszólalnak: mindennapi szavak lüktetnek könnyed ritmussal (még az esetleges botlasztók, a vesszők is hiányoznak), nem tartanak pihenőt, ezért nincsen súlyuk. Ez mintha védekező mechanizmus is lenne: nem engedi az olvasónak, hogy túl sokat időzzön egy szövegnél. A kötet következetesen a kettősség koncepcióján alapszik. Létezik a pulton túli, megfigyelt, kritizált világ és a pulton inneni zárt, biztonságos tér, mely az ismeretlen, a kiismerhetetlenség érzetét kelti az olvasóban. Feszültséget okoz, hogy e két tér között szinte nem létezik átjárás: pl. a pincérlány vagy a filológus hölgyek sosem szólítják meg a pincért. A leghatásosabbnak azok a részletek bizonyulnak, amikor hirtelen lemeztelenedik, őszintévé válik az amúgy fellengzős nyelvezet: „ha látnám, hogy néha eszébe jutok, / s az a valami rám emlékezteti: / megindulnék, mint lejtőn a juhok, / vagy tengerszem irányába könnyek – ember vagyok, ha nem is emberi” (utolsó este – kiengedett hajjal). Az ehhez hasonló sorok a kontextus miatt nemcsak meghökkentővé, hanem szélsőségessé is válnak, olyan, mintha kiszolgáltatva hevernének a pult tetején.
Vass nem szépít, és ezt jó tudatosítani az olvasónak. Talán a zárlat című vers zárószakasza az egyik alappillér e tekintetben. Az egész kötetre rávetíthető értelmezői fogódzót nyújt, másrészt pedig az ítélet kikerülése is célja: „vagy ki tuja… nagyokat mondok. / bocsásd meg ezt egy húszéves testnek. / s ha e fennhéjázó rímelésre orrolsz, őszintén és tiszta szívből: bazd meg.” Őszinteség, magyarázkodás vagy kamaszos lázadás? De pont az ehhez hasonló sorok enyhítik kissé a szövegek túlkapásait.
A Szerelem első párzásra átgondoltan megszerkesztett ciklus. Javarészt már megtörtént, jövőbeli, valódi vagy vélt szerelmek, kalandok tárháza, általában éjszakai történések szexualitástól túlcsordult líráinak felsorakoztatása. A vezérszálat egy pincérlány fel-felbukkanása adja. Alkalmasint ő tölti be a múzsa szerepét. A pult innenső felén joga van tudni mindarról, hogyan látják őt. Az egyetlen, aki közvetlenül van megszólítva (egy pincérlánynak). A pincérlány jelenti a biztonságot is (szintén a pincérlánynak), és egyben függőség is, rögeszme (még mindig egy pincérlánynak). A szakítás pedig nem megjátszott drámai fájdalom, hanem nyers vallomás: „kézen-közön így elveszik / a többszörösen sebzett ámor / kivájok még valami testit / szellemed halk távlatából” (búcsú a pincérlánytól).
A nem neki/róla szóló szövegeket gyakran a fellengzés, önreflexió, dekadens életérzések és a helykeresés tölti ki. Hogyan definiálja magát a költő, hogyan éli meg az egyedüllétet? Milyen körülmények között, miként születik a vers? Olvasói feladat eldönteni: a válaszok hozzáadnak-e valamilyen szubjektív többletet az eddigi tudásunkhoz. Vass például így tapasztalja meg a költői létet: „Ha a költőt ezren veszik körül, / a magánnyal eggyé lesz” (paradigmaváltás). A legszimpatikusabb részek, ahol ez a téma ironikusan, könnyedén jelenik meg: „Szórakozóhelyen vagy és szóraksz, / szót szóra, udvarolsz, lenyűgöző.” A ciklus címadó verse a kötet valamennyi témáját sűríti. A szerelem első párzásra kolozsvári verssé válik. Csak az érti, aki tudja, milyen, amikor az „Ecsetgyártól Grigóig visz a szél, szandál.”
A kötet második része, a Mire kőolaj lesz belőlünk már nem törekszik arra, hogy valakit megszólítson, a múzsa is tovatűnt (utolsó alkonya istenemnek) vagy korcsosult (a múzsa és a narkolepszia). Leginkább dekadens hangulatokat körbejáró, öncélúan a ritmusra, rímre, szócsavarásokra fókuszáló szövegek ezek, ami nem feltétlenül negatív módon értendő. Kolozsváron is dívik jelenleg a slam poetry, Vass Ákos maga is fellépett már slammerként. Ezen versek nagyrészt egy ilyen alkalomhoz is illenének. A vers létével kapcsolatos kérdések itt már kifejezetten a humor forrását képezik (kérdéses).
A mire kőolaj lesz belőlünk cinikusan megfogalmazott világvége, melyet maga a vers ironizál: „mire kőolaj lesz belőlünk / lírám oktánszáma / lágy kondenzcsíkot húz felettünk / minket parodizálva.” A címadó szöveg a ciklus egyik kiemelkedő darabja, a romlás gazdag víziója, ami mintha az utolsó életben maradt emberpár egymásra utaltságával érne véget.
A kötet utolsó része az egyetlen szöveget tartalmazó Bónuszsáv. A szárhegyi slam egy újabb bizonyíték arra, hogy Vass Ákos humorral tud bánni a szavakkal: „Lényeges a változás, szükséges metamorfózis szórak / a témusz.” A vidéki idilli képbe is beszivárog a pusztulás, de valahogy az egész kötetet is áthatja a romlás érzése, a mindig feltárulkozó olcsó női ölek jelenléte. Vass részéről a világnak mutatott legnagyobb fricska a kötet zárósora: „Én csak puszta lustaságból vagyok még itt veletek, / meg talán mert szeretem a pityókás házi kenyeret.”
A maga nyers, cinikus őszinteségével valahogy ez is olyan, mintha az innen és túl helyett a pulton heverne. Nem gondolom, hogy a kötet erős kezdés lenne, a versek nem bizonyulnak innovatívnak, de nem vonom kétségbe azt sem, hogy Vass Ákos határozottan és egyenesen mer véleményt formálni verseiben az őt körülvevő világról. Az olvasónak nem tulajdonít különösebb jelentőséget, viszont érződik az erős öndefiniálási vágy, egy saját stílus keresése. Legközelebb talán érdemes lesz többször megmutatni, mi van a pulton.
Vass Ákos Lajos: Pulton innen, pulton túl. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2012.
