s a könnyek szétszóródnak a világűrben. A földi emberek többsége az égre emeli az imák áhítatában ragyogó arculatát, ünnep van. Nem kell találgatni, mindenki tudja, hogy Isten könnyeit ezúttal az örömérzet fakasztotta, nem a kétségbeesés, netalán a félresikerült teremtés miatti önvád, vagy a gyász. A Teremtő elégedett a teremtéssel, itt-ott talált ugyan javítnivalót, de ezeket sorban megoldotta, még arra is volt gondja, hogy az emberiség által kitalált szörnyűségek ne ismétlődjenek meg soha, nem lesz több emberevés, inkvizíció, náci haláltábor és gulág, de lesz még Szókratész, Mozart, Dosztojevszkij és Bach, születnek még  Marquezek, Picassók, Hamvas Bélák és József Attilák a földre, hallhatunk majd új Pavarottikat és Callasokat a világszínpadokon, láthatunk majd új Chaplineket és Latinovits Zoltánokat, csak várni kell néhány száz vagy néhány ezer évig, de a felsoroltak és még néhány százan, akik a felsoroltakkal egyenrangúak, kivétel nélkül megjelennek majd újra, hogy a lelkek, amelyeket Isten a földi emberek mindegyikébe ültetett és ültetni fog az idők végezetéig, ellássák az emberek tudatát azzal a felismeréssel, hogy a szüntelen óbégatással semmit sem lehet megoldani, nincs veszve semmi, a görbe vonalak még mindig kiegyenesíthetők, a rútnak is megvan a maga szépsége, csak meg kell keresni, és nem kell meghallgatni a hitetlenek istenkáromló zagyvaságait, Isten után a kultúra az a kincs, amely értelmet ad az emberi létnek, olyan érték ez a földi emberek életében, amelyet őrizni és táplálni kell minduntalan, ahogy a mennybolt őrzi csillagait az égen, amelyek egyedül képesek arra, hogy bevilágítsák a földi, azaz égi utakat. Ezeken az utakon a haldokló gyűlölet belevész a semmibe, az árnyék valamelyik sarokba szorulva kunyerál életet, de hiába rimánkodik, a lét kapui végleg bezáródtak az orra előtt.

Isten most azért ontja az öröm könnyeit, mert tudomására jutott, hogy megint akadt néhány ország, ahol eltiltották a halálbüntetést. És biztosan azért is ontja Isten az öröm könnyeit, mert Kelet-Európa egyik országának sok ezer falva közül az egyikben az unokák és dédunokák gondoskodása és rábeszélése nyomán, a közeli város jól képzett orvosai megmentették Zsuzsika néni szemevilágát, aki már a lakásában is nehezen tudott közlekedni, most viszont a sikeres szemműtét után már a televízióban sugárzott műsorokat is nézni tudja.

A kétségbeesés könnyeit is ontani fogja az Úr, amikor megtudja, hogy ugyanabban a városban, ahol a sikeres szemműtétre sor került, egy másik kórházban, ott áll egy fiatal segédorvos, egy filoszemita, idős ember betegágya mellett, s beszélgetés közben kifejti, hogy ő tagadja a holokausztot, az történelmi tény, hogy a náci haláltáborokban kivégezték az emberek millióit, de azoknak a többsége, az a bizonyos hat millió nem volt igazi zsidó, zsidókból átkeresztelkedett keresztények voltak, akik az évezredes zsidóüldözés tudatában, sorsuk jobbra fordulása érdekében megtagadták zsidóságukat. Az igazi zsidók nem tűrhették el ezt az aljasságot, merthogy Hitler is, Sztálin is – a közismert, de hamis adatok ellenére –, valamint a hozzájuk csatlakozók mindegyike tulajdonképpen valamennyi igazi zsidó volt, aki bosszúból irtotta ki a zsidóságukat megtagadók millióit. A segédorvosban szolgálatot teljesítő lélek többször könyörgött az Úrnak, hogy mentse már ki ebből a kibírhatatlan helyzetből, hogy ilyen testben legyen kénytelen továbbra is élni. De Isten nem szokta megváltoztatni döntéseit, annak a léleknek az volt a sorsa, legközelebb majd könnyebb feladatot kap biztosan, Isten nem feledékeny, gondot visel majd erre is. Ahogy gondot visel majd azokra a lelkekre is, akik olyan emberi szörnyetegekhez kerültek, akik azt vallják és hirdetik, hogy az ezer éve megtelepedett kisebbségieket, akik lehet, hogy hamarabb telepedtek meg az ország leggazdagabb területein, mint az őslakosoknak hirdetett mostani többségiek, hogy ezeket, mármint a kisebbségieket gépfegyverekkel kellene kiirtani, vagy legalább a határon túlra üldözni, hogy anyaországukban éljék tovább átkozott életüket.

A kétségbeesés könnyei az előbb felsoroltak és még rengeteg minden miatt előbb-utóbb ki fognak szakadni az Úrból, egyebet nem nagyon tehet, Ő tisztának teremtette az embert, lehet, hogy egyesek bűnben fogantak, vagy bűnös környezetben születtek, de bűnös újszülött soha, egy sem jött a világra. Az ember dolga, hogy önnön ellenségeit, azaz saját maga beteg kinövéseit, legyenek azok fizikai, de főleg szellemi természetűek, elítélje, megsemmisítse, a szemétre dobja. Ez az emberi feladatok egyike, talán a legszentebb feladat, amiért élni érdemes. Nem véletlen, hogy Isten szolgái, az igehirdetők szeretetre, megértésre, egymás támogatására buzdítják a híveket, sőt, a hívők is ezt hallhatják minduntalan, nincs és nem is lesz olyan vallás vagy téveszme soha, amelyet az emberiség többsége elfogadna, s amelyek a gyűlölet magvait hintenék el a hiszékeny milliókban, akiket valamikor meg lehetett delejezni és meggyőzni például arról, hogy vannak népek, nemzetek, vallások hívei, akiket irtani kell. Isten mostani könnyei jó és bőséges termést hoznak a földeken s az emberi lelkekben egyaránt, az ember tudata is gazdagodik, úgy érezheti magát, hogy nem kell az élet beteljesüléséhez a fellegekbe emelkednie, a földi magasság bőségesen elég ahhoz, hogy az örök pesszimisták rémképeit elutasítsa, hinni kell Isten mindenhatóságában és az embernek nevezett élőlény lelki nagyságában és akaratának erejében, aki arra is képes volna, ha éppen szükség mutatkozna rá, hogy gondolataival sziklákat gördítsen el  azoknak a barlangoknak a bejárata elől, ahol megtalálhatja, elzárva a beteges kíváncsiskodók szeme elől, az emberiség múltjának több száz  kötetben leírt, hamisítatlan történetét, hogy ezekből okulva felépítse magának azt a jövőt, amelyet Isten szánt a bűntelen újszülöttek mindegyikének.