Csak annyit lehet tenni, hogy nem állítod le a gépet.
Csak annyit, hogy a péppé őrölt napi táplálékanyagot
lenyeled és a többit is
érvényesedni hagyod.
Aztán, a második napon majd előjöhet az őrület-én,
hogy tovább már ne csodálkozz mások őrületén,
vagy legalábbis, az adott környezetben,
békésen fogd vissza magad,
mert úgysem a hajadat tépik még,
mert úgyse a lényeget nézik, míg
félmeztelenül kószálsz víg és
tavaszba hajló tölgyek alatt.
A harmadik napon, ha felszabadulsz,
majd élni kezd ott bent a rab,
megérti, hogy semmi se ment meg,
attól, hogy saját életed
első számú kockázata vagy.
Ezért jobb, ha a pázsitra teríted
azt a bizonyos kockás terítőt,
így könnyebben nyújthatod el
a türelmi időt.
Vén vakolatként pattogzanak le rólad a túlőrzött szavak,
a legnemesebb szemétdombon
is esély van rá, hogy megpillantsanak,
de annak, aki igazán figyel,
csakis olyannak látszol,
mint aki részt vesz a lendületben,
de saját fordulatszámon.
A negyedik napon éppen a fordulatszám miatt
zajlik le mégis a rég várt fordulat,
hogy a preformált indulaton túl
fellángol az agy.
Hogy kellő szelídséggel ébredj az ötödik napon,
jobb, ha önmagadat sem bízod rá önmagadra.
Jobb, ha csak tátott szájjal
meredsz a zárt állkapcsú halakra.
Nézed, hogy úsznak a végtelen
feléd eső, sziklásabb peremén.
Amikor sűrű a sötétség,
csak szemed mögött rezeg a fény.
De ha mégsem,
a kerítés tövében, a csatorna mellett, hat nap alatt,
megint az átfutási időn
belül kerülsz, és megszólítanak.
Ugyanazok a lelkes állatok,
akiket régen embereknek néztél,
nem nőttek ki a szárnyaik, de
mégis velük van tele a légtér.
Nekik már végtelen pihenést ér
a mozdulathiány e hetedik napon.
Mert nem indult vonat, amit lekéssél –
vár még rád egy félmaraton.
