"a fénysugarak is csak jégszilánkok"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 10. (624.) SZÁM — MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Houellebecq paradoxona
Kötő József
Dsida és az erdélyi magyar színház identitásképének kialakulása
Dávid Gyula
Többségből a kisebbségért - Páskándi Géza a kisebbségstratégiáról négy tételben
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 14. - Isten sír
Karácsonyi Zsolt
Kilometrik újratöltve. Egy hét falun
Muszka Sándor
Versei
Dienes László
Csavargók világkongresszusa Stuttgartban
Balázs Imre József
Slamnapló
Pethő Lorand
Versei
Bréda Ferenc
TOMISZI MISZTÉRIUMOK - Tengeri Teátrum
Fekete Réka
5 évszak - Sanyika, a hotdogos. Forró csaholások.
Visky Zsolt
Barátaim, akik antiszociálisak
FISCHER BOTOND
Versei
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
(egy)nyári hóesés
LOVASSY CSEH TAMÁS
Szürke alak beszéde a híradó után
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
Versei
Szőcs István
Mért, hogy egyes operarendezők…?
Jancsó Miklós
Saszet Géza (1929 – 2013)
Király Farkas
Heten, mint az Ibikék
Láng Orsolya
Én – az mindig valaki más
Lászlóffy Zsolt
„Emlékezetünk és képzeletünk” hangja
Júniusi évfordulók
 
Balázs Imre József
Slamnapló
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 10. (624.) SZÁM — MÁJUS 25.

Párizs, Shakespeare and Company könyvesbolt

Labirintusszerű, hol megnyíló, hol összeszűkülő könyvesbolti tér, ahol félre is húzódhat bárki egy könyvvel, ha éppen úgy tartja kedve – és persze nem csak a mindenkori napi újdonságok kaphatók, hanem a könyvesboltosok mániái és a véletlen is irányítja a felhozatalt. Szerzők gitárral és anélkül, befutottak és pályakezdők, kiadói promóció körítésével vagy csak úgy, egy szál pólóban és farmerben.
Egyik este a műfaj (performance poetry) és a név (Kate Tempest) kíváncsivá tesz. Jó név egy előadó-szerzőnek: vihar készülődik a színpadon.
A tolongás nem olyan nagy a boltban, mint majd Jeanette Winterson estjén néhány nap múlva, de látszik, hogy másokat is kíváncsivá tett a műfaj/név kombináció. Szőke, göndör hajú, dundi lány pakolja le a hátizsákját és a felsőjét az egyik polc tövébe, milyen tempest lesz ebből, gondolom, mielőtt még elkezdődne a dolog, aztán kiderül, hogy ez a műfaj tényleg nem arról szól, ki hogy néz ki. Kate Tempest afféle „szomszédlány” – van, akinél ez az imázs erőltetett, de nála teljesen természetesnek tűnik: az, ahogyan kinéz, és az, ahogyan megszólal, teljes összhangban van.
Kontaktusteremtés a jelenlévőkkel, önironikus mondatok és zavart gesztusok keveredése, aztán egyszercsak megtörténik a dolog: Kate mondani kezdi egyik saját szövegét. A ritmus és a rímelés nem tűnik szabályosnak, de jó kapaszkodó: úgy tér vissza, hogy segítse azt is, aki mondja a szöveget, és azt is, aki hallgatja. Lehet, hogy két egymás melletti szó fog rímelni, és lehet, hogy egy hosszú mondat/sor van köztük.
A kiejtés külvárosi angol, még véletlenül sem BBC English. A ritmusokban megfér egymással a Shakespeare-drámák lejtése és a kortárs hiphop. (Később rákeresek Youtube-on Kate munkáira, hiphopzenekara Sound of Rum néven működik.) Próbálom ellesni a cselt, hogy mitől működik az átváltás a zavart köznapi szöveg és a színpadi performansz között. Az egyik, amit észreveszek: Kate mindig létrehoz egy beszédhelyzetet, mintha például egy konkrét valakihez beszélne végig a szövegben, vagy kitalálja, hogy az épp mondott szövege mire jó, mit állít – ez segít, hogy ő is és a hallgató is tarthassa a lépést. Ezen belül jól ismert beszédfordulatok ismétlődése is kapaszkodót jelent – folyton ezekhez kanyarodik vissza és ezekbe viszi be a váratlan elemet. Nála még refrénszerű szövegrészeket is hallani – ezzel később, más slammereknél ritkán találkoztam. A legfőbb titok pedig, hogy mindent kívülről mond – a jelzett ritmussajátosságok, beszédhelyzetek pedig épp azt segítik, hogy ne legyen gond a szöveg megtanulhatóságával. Kate az utcaművészet és a színház felől közeledik a költészethez, így ez nagyon természetesen is megy neki. 
A fellépés ideje alatt egy keleti arcú férfi, aki elöl ül, végig lesüti a fejét és egy könyvet lapozgat – kínosan érzi magát és kerüli a szemkontaktust? Vagy csak egyszerűen bunkó? Jön, hogy kivegyem a kezéből a könyvet. Aztán inkább megelégszem azzal, amivel Kate Tempest verssora „fenyegetőzik” – az egyetlen, amelyiket rögtön megjegyeztem én is („So please don’t fall in love with me ’cause I will write about it”) – és beleírom a lapozgató férfit egy versbe.
Olvasom, hogy Kate Tempest 2013-ban Ted Hughes-díjat kapott: a költészet ágai újabb mozzanatban találkoznak munkáiban.

Canterbury, High Street, vasárnap déltájban

Sétálgató tömeg a fő utcán vasárnap délben: tipikusan helyiek és nem turisták, többségben a családosok. (Éles kontraszt a péntek esti későtinédzser invázióhoz képest, amikor vakítóan fehérbőrű és nagydarab lányok kísértenek az utcán, ugyanott.) A Beaney House of Art and Knowledge közelében kis emelvény, erősítő, mikrofon. Épp egy poetry slamhez toborozza a bírákat egy fiatal srác az emelvényről, egyenként is megszólítja az embereket, hogy „you over there” nem akar-e beállni zsűritagnak. Jól érzékelhetően bejáratott dolog ez itt – két sarokkal odébb vokális dzsessz-együttes, még lennebb egy gitáros srác. A slam poetrynek helye van a vidéki brit utcán. Poénokkal, bekiabálásokkal megy a produkció, amit ezúttal csak félig hallgatok végig.
Erős vizuális élmény viszont, hogy amikor közel két óra elteltével visszafelé haladok el ugyanott, szembejön velem a srác, aki korábban éppen az emelvényről toborozta a zsűrit. Hóna alatt lazán cipeli az emelvényt (mint egy zöldségesláda, olyan), arcán a jól végigvitt produkció öröme.

JAK-tábor, Szigliget / Roham Bár, Budapest / 100ezer Költő a Változásért, PIM, Budapest

Magyar slammer gyakran zenei aláfestéssel tolja a slamet, és különféle külső memóriaegységekhez folyamodik: gyűrött papírfecni, nyomtatott verseskötet, okostelefon. Ez a – talán igazságtalan – kép körvonalazódik bennem néhány fellépés végignézése után, különböző helyszíneket és eseményeket bejárva. Ebben valószínűleg közrejátszik, hogy eleve a fúziós filozófiát működtető estekre jutok el. A slam kellőképpen nyitott ahhoz, hogy eltűrje azt, ahogy egy „hagyományos költő” (Simon Márton mára jól bebetonozódott kifejezése) líraibb verseket olvasson fel slamprodukciók közvetlen közelében. A zenét is eltűri, bár nincs feltétlenül szüksége rá. A magyar slamszcéna, amellett, hogy rátalált a slam-attitűd pimaszságára, lazaságára, lázadó hangnemére, rögtön ötvöződött is egy másik törekvéssel – hogy különböző művészeti ágazatok (zene, képzőművészet, vers, film) együtt, vagy legalábbis egyazon térben nyilvánuljanak meg újra. A magyar slam talán nem annyira színházi, mint Kate Tempest performanszai, de az underground hiphop-kultúra és a mindenkori bohém bölcsészvilág izgalmas találkozóhelye, azok szerves folytatása. A fúziós jelleg számomra legerőteljesebb példája: Sopotnik Zoltán a 2012-es JAK-táborban Sziveri János Bábel című versét nyomja az Elefánt zenekar által szolgáltatott gitáralapú zenére. Egy vers, amelyikre korábban nem slamként gondoltunk, hirtelen átkerül egy másik vonatkoztatási rendszerbe.

Kolozsvár, Café Bulgakov

Új szót tanulunk, amelyik vírusszerűen terjed azóta is: Sepsislamgyörgy. 2013 februárja óta a slam beköltözött a kolozsvári Bulgakovba, ahol nem marad hely üresen és torok szárazon, ha előkerül a műfaj. Sepsiszentgyörgyi slammerek (Csinta Áron, Kocsis István, Müller Henrietta), budapestiek (Pion István, Simon Márton, Závada Péter) vagy az első erdélyi slambajnokságon indulók egyformán telt házas bulikat produkálnak, s a szóhasználat nyilván nem véletlen: azt a sokszor leírt különbséget próbálja érzékeltetni, ami az irodalmi est egy korábbról is ismert típusa és egy slamprodukció között érzékelhető. Az irodalmi est talán több előzetes tudásra alapoz, magának az irodalmi élménynek nem feltétlenül ott, a helyszínen kell megtörténnie (miközben persze nem baj, ha ott is megtörténik). A slam poetry ebből a szempontból inkább a jelenhez kötött műfaj: ott és akkor kell létrejönnie, a siker vagy a bukás azonnal eldől. A rizikók és a tétek sokkal inkább az előadóművészek helyzetéhez közelítik a fellépőkre nehezülő nyomást, de a felszabaduló adrenalinbomba is ahhoz hasonlít pozitív értelemben, mint amikor jól sikerült az aznapi gitárszóló a minden este játszott számban. A slammer előadóművész, aki a saját számait játssza a koncertjein.
Hangját, profilját nagyjából eltalálta, témáit, amikkel igazán nagyot üthet, még keresi a körvonalazódó erdélyi slammermezőny élvonala. De a legfontosabb, amit megtalált, az egy hely, egy urbánus rituálé, egy kulturális viselkedésforma, amelyikből eddig hiányzott a költészet. 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében