1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Ha jő az ár, ne nyeld le a könnyed.
Láthatatlan, baljós roppanások
s a felszínen végigfutó árok
előfutárai a zajlásnak:
idővel összezúzzák a tavat.
Ha a szél elsöpörte a havat,
a jégbe ezer vájatot ásnak
a könyörtelen kis napsugarak;
holtnak hitt hullámok zúgnak: fenn s lenn
szikrázó közöny, hömpölygő harag.

Ha jő az ár, ne nyeld le a könnyed.
A remekmű mozaik mögött
hólé surran, be, két cserép között
felenged a hófödte ereszték;
a zúzmarás zárványok az árnak
nem zárjai már: jósjellé válnak,
mintájuk mentén hasad fel, festék
módjára pattogzik a páncél le
a tóról. A köddé gyűlt csendet fel-
hasítja a jégszilánkok éle.

Ha jő az ár, nem nyeld le a könnyed.
Lázadó jégtáblák a lehajló
égre törnek s mint süllyedő hajó-
raj, a haragos tolongás közben
emésztődnek el: vadul rohannak,
zajongó hullámsírba zuhannak.
Látod vesztüket a vízözönben,
s nem találsz senkit, hogy megköszönjed
az elmosódott, cseppnyi láthatárt:
hát ne szégyelld s ne nyeld le a könnyed.