"hallgatni, ahogy beszél"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 11. (625.) SZÁM — JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
SELYEM ZSUZSA
A sündisznó
Xantus Boróka
Ami a tankönyvekből kimaradt - Interjú Nyáry Krisztiánnal
Láng Zsolt
Dobjuk már el a verset!
MÁRTON EVELIN
Képek a lélek állapotáról
Molnár Vilmos
Majmok, malacok, felhők
Szántai János
Verebekről, dimenziókról, tiluszokról
Vida Gábor
A folyók nyelve
László Noémi
Weöres Sándor metaforái nyomában
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 14. - Isten sír
KOVÁCS KRISTÓF
Versei
CSENDER LEVENTE
Prána
GYŐRFI KATA
Versei
ANDRÉ FERENC
seörös wándor
Székely Örs
Ungvárnémeti Tóth László utolsó, kézbesítetlen levele
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
Veres agyag a’ batist szoknyátskán
Kinde Annamária
Versei
Papp Attila Zsolt
Mario Vargas Llosa Kolozsváron Egy világpolgár vallomásai
Szőcs István
Lélektől lélektanig
Tóth Mária
Kutyaélet, kutyamódra
Borsos J. Gyöngyi
Hogyan működik a macska?
Angi István
Monológba sorvadt párbeszéd
Hírek
 
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 14. - Isten sír
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 11. (625.) SZÁM — JÚNIUS 10.

Isten sír

(folytatás előző lapszámunkból)

És tovább ömlöttek volna Isten örömkönnyei, csakhogy a központi temető kapujában megjelentek a halottak, megrágott öltözékben, hullafoltosan. Aggastyán kinézésű, huszonéves szószólójuk ekképpen szólt:
– Uram, arról volt szó, hogy az élőkre s a holtakra egyformán vigyázol, s mit érzékelünk, mert halott szemünkkel látni már nem lehet, hogy ömlenek belőled az öröm könnyei, folyik az égi dínomdánom, ez már nem is könnyzuhatag, mennyei özönvíz bizonyára, valószínűleg ebben lubickolnak az őrangyalok, a lelkek s a csillagok, tulajdonképpen mit ünnepeltek, Uram? Mondd, hogy örüljünk mi is, nekünk, odalent a göröngyök közé, még egy maroknyi fényt sem juttattál soha, a sírjainkra hullatott rokoni könnycseppekkel vagyunk kénytelenek beérni, s ezeket nagyra becsüljük, mert a gyász, Uram, a hátramaradottak egyikében-másikában bölcsőként működik, amelyben az általad küldött lélek tartózkodik a gyászolók életének végezetéig, nem tud és nem is akar tőle megszabadulni, olyan, mint a harangnak a harangszó, vagy az imákat bezáró ámen, amelyek az idők kezdetétől az idők végezetéig minduntalan megszólalnak vagy elhangzanak, ezt megváltoztatni senki sem tudná, még Te sem, Uram. És könnyeznénk mi is, ha tudnánk, de lélek nélkül, amelyet elvettél tőlünk, könnyezni sem tudunk, még a gyász könnyeit sem tudnánk kipréselni magunkból, pedig volna miért, egyeseknél egész fiatal korukban hívtad vissza a lelket, néha a csecsemőket sem kímélted, jó példa vagyok én magam, akit huszonévesen küldtél a göröngyök közé, nemsokára apró darabokra foszlok, göröngy leszek én magam is, ha már életet adtál, miért csúfolkodsz az élőkkel, Uram? Röhögni Te sem tudsz, gondolom, azaz gondolnám, de lélek nélkül az agytekervényeim is kiürültek, csoda, hogy mindezeket el tudom mondani Neked, tulajdonképpen részesei egy mulatságos fejleménynek vagyunk, miközben felelősségre vonlak, Uram, Neked köszönhetem, hogy nem tudom, hogyan, de közölni tudom Veled a földben lakók ősidők óta elhallgatott keserveit.
– Tudtam róla – mondta az Úr –, elfelejted, hogy mindentudó vagyok, újdonságot a világról nem tud mondani nekem senki sem. Hogy néha fiatal korban vagyok kénytelen visszahívni  az emberi testben szolgáló lelket, ne kérdezd, miért, isteni titok, nem mondanám el soha senkinek, még a szóban forgó emberi lény  visszahívott őrangyalának és visszahívott lelkének sem. Annyit mondhatok, hogy én előre látom mindenkinek az életútját, s néha egy-egy fiatal gyermeknek vagy éppen egy-egy újszülöttnek vagyok kénytelen elvenni az életét, mert látom, hogy leendő életének minden lépését a sötétség birodalmának istengyalázásban fogant területén teszi meg, az a maroknyi világosság, amelyet neki is juttatok, elmenekül a közeléből. Hogy konkrétan mit láttam mindegyiketek életútjában, azt nem mondhatom meg, de bíznod kell az isteni bölcsességben, egyszer-kétszer tévedtem ugyan, élni hagytam olyanokat is, akiknek már kora gyermekkorukban el kellett volna vennem az életét. De erre most már nagyon odafigyelek, tévedni nem fogok többet soha. Ezt megígérhetem neked, nektek, élőknek is, holtaknak is, mindenkinek. Te pedig törődj bele, fiam, hogy Isten parancsa ellen nem lehet küzdeni, viseld el sorsodat, hogy göröngy leszel te magad is, mások is, ez az idők végezetéig nem fog megváltozni soha. Áldásom kísérjen vissza a göröngyök közé mindannyiatokat.
– Uram, sajnálattal közlöm, hogy tovább fogunk ócsárolni odalent. Téged megszédített a sok millió éves égi magaslat, grandomániás lettél, képes vagy megáldani a göröngyöket is, szeretném, ha minden fűszálat megáldanál külön-külön, ez eltartana legalább tízezer évig, s nem lenne időd azzal foglalkozni, hogy emberi holtesttekkel trágyázd a szent anyaföldet. Nem átkozlak meg, Uram, de ha maradt volna bennem egy parányi lélek, annak az egyik sarkába taszítanálak, egy ketrecbe zárva, hogy érezd meg te is, milyen lehet kitaszítottnak lenni, annyit sem érni, mint légynek a piszka.
– Fiam – mondta az Úr –, látod, ezért is vettem el tőled huszonévesen az életet, mert egész életedben hányásként ömlött volna belőled a szó, leendő életviteleddel az emberiség szégyene lettél volna, akit családja elutasít, elítél, megtagad. Odalent fertőzheted a hozzád hasonlókat, áldásomat ezennel visszavonom. Nincs több szavam hozzád, nincs is időm, várnak a fűszálak, ugye, amelyeket sorban meg kell áldanom.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében