Vizes rémálom
Sírnak a felhők,
sírnak az égen.
Nem látlak téged.
Tegnap se régen.
Sírnak a felhők,
könnyük eláztat.
Tegnap se látlak.
Régen se látlak.
Sírnak a felhők.
Tombol a stégen
láncos kísértet.
Vizaví srégen.
Sírnak a felhők.
Csősz a barátom.
Vizes rémálom
lóg a lelátón.
Sírnak a felhők
tegnapról mára.
Halj bele már a
Dialektikádba!
Már hova
Húzódjál közelebb csak ennyi volt,
lassul a tánc, kihűl a hő.
Hallgass már hosszan, ne öltsed a szót!
Nem kétséges, ennyi volt.
Húzódhatsz közelebb, ha jó neked.
Ám nem muszáj, el is mehetsz!
Karodba venni az életedet
most megtehetnéd, de még:
Ne járkálj!
Lépteid ritmusa szétcincál
Időt, ami folyamatos, ha jó!
Ne hátrálj!
Nem támad senki, ha jó voltál…
És már hova,
bárhova mennél,
te mindenütt,
majd ott leszel,
naná.
Sláger
Valaki régen,
egy vastag könyvben
mindezt megírta már.
Valaki másutt
magára vásott
és aztán vén szamár.
Valaki mondta már ezt valahol
valakinek, aki ma más.
Ha azt a régi könyvet fellapozod,
kiszól egy vallomás.
Valaki szól neked, hogy igazán
letörölhetnéd már a port
a könyvespolcról, amin igazán
több ócska könyv honol.
Valaki fogja meg a kezemet.
Oly viharos a nagyvilág.
Valaki tarthatná a fejemet.
Rezeg a mosdótál.
Mindenütt gyökér
Nagyon akartam hinni
hogy én megúszhatom.
S végül a képes ember
úgy megriadt a képtől,
amit versembe írtam,
menekül azóta is
hetedhét határon,
földönfutó füstként.
Rövid karddal
madarak gyökerét
nem ássa.
Nem tudja, mit hall,
szája mit beszél.
Nem tudja, él,
nem él.
Amikor tehetetlen
Álltam, az idő úgy
süvített mellettem.
Nő lettem, azután
megint ember lettem.
Könyveltem az álmot,
álmoztam a könyvet.
Józanra kábultan
nem hittem, hogy értem.
Felébredve újra
hitetlen nem értem.
Testvérem a ringben,
mi a jó a hitben?
Levegőt a lángnak –
mondom, mert hiába.
Más sereget kerít,
más tűzhely a vágya.
Ennyi jut csak, innen
akárhová indulsz.
Hatvan légköbméter.
Vadanként már csak húsz.
Osonnak-csörtetnek,
mindig ártatlanul.
Életem már példa:
jó vad holtig tanul.
Amikor felnő
Jelentem,
szekérderéknyi aggódást,
félelmet, rettegést, szorongást,
démont és fantomot
sikerült feldolgozni.
A gyermek képein már látszik
a hegy, az erdő és a tó.
Atlantisz templomát betöltik
kőnek, fának és víznek hangjai.
