"hallgatni, ahogy beszél"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 11. (625.) SZÁM — JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
SELYEM ZSUZSA
A sündisznó
Xantus Boróka
Ami a tankönyvekből kimaradt - Interjú Nyáry Krisztiánnal
Láng Zsolt
Dobjuk már el a verset!
MÁRTON EVELIN
Képek a lélek állapotáról
Molnár Vilmos
Majmok, malacok, felhők
Szántai János
Verebekről, dimenziókról, tiluszokról
Vida Gábor
A folyók nyelve
László Noémi
Weöres Sándor metaforái nyomában
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 14. - Isten sír
KOVÁCS KRISTÓF
Versei
CSENDER LEVENTE
Prána
GYŐRFI KATA
Versei
ANDRÉ FERENC
seörös wándor
Székely Örs
Ungvárnémeti Tóth László utolsó, kézbesítetlen levele
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
Veres agyag a’ batist szoknyátskán
Kinde Annamária
Versei
Papp Attila Zsolt
Mario Vargas Llosa Kolozsváron Egy világpolgár vallomásai
Szőcs István
Lélektől lélektanig
Tóth Mária
Kutyaélet, kutyamódra
Borsos J. Gyöngyi
Hogyan működik a macska?
Angi István
Monológba sorvadt párbeszéd
Hírek
 
Papp Attila Zsolt
Mario Vargas Llosa Kolozsváron Egy világpolgár vallomásai
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 11. (625.) SZÁM — JÚNIUS 10.

Feltétlen hódolat övezte Mario Vargas Llosát kolozsvári tartózkodása alatt, sőt már azelőtt – vagyis attól kezdve, hogy a sajtóban megjelent a hír: a Nobel-díjas perui író a kincses városba látogat május 20-22. között. A közösségi oldalakon rocksztárokat megszégyenítő rajongással beszéltek róla (elsősorban hölgy) olvasói; és ez mégiscsak jó hír, amennyiben arra enged következtetni, hogy az irodalmi siker és a népszerűség nem csak a Paulo Coelhók és Stephenie Meyerek privilégiuma. Nem pusztán a Nobel-díj vonzerejéről van szó: ez a fajta ünneplés azt jelzi, a város kulturális (köz)életének alakítói és résztvevői tisztában vannak azzal, hogy az egyik legjelentősebb élő írót fogadhatják, először és minden bizonnyal utoljára (a hangulat kicsit emlékeztetett Faludy György hajdani kolozsvári ünneplésére, de az teljességgel „magyar ügy” volt). Mario Vargas Llosa nem „csak” egy nagy író a sok közül, hanem magával hozta mindannak a szellemi kisugárzását, amit latin-amerikai prózafordulatként ismerünk; olyan ember, aki egyrészt bizsergetően egzotikus, másrészt megnyugtatóan európai. Akárcsak Borges, tehetnénk hozzá, de őt már aligha avatják díszdoktorrá a kolozsvári egyetemen. Mert a perui író idelátogatásának indoka és célja ez volt: a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Doctor Honoris Causa címének átvétele – és ha már itt volt, nyilvánvalóan nem úszhatta meg ennyivel. 
Erdély fővárosa tehát „Mario Vargas Llosa Napokat” tartott, teljes joggal: a városnapok, a Magyar Napok, a TIFF, a Félsziget és a különböző kisebb fesztiválok, koncertek mellett talán helye van ennek is. És hogy mennyire helye van – az irodalom általános szerepválságának korában, miután a Szerzőt állítólag már el is temették –, bizonyítja az a (sajtóbecslések szerint) közel kétezer ember, aki a bölcsészkar különböző helyszínein, személyesen vagy képernyőn keresztül hallgatta-nézte végig Vargas Llosa és Gabriel Liiceanu sajátos eszmecseréjét. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a közönségtalálkozó a háromnapos látogatás zárómozzanata volt – a nyitány, a „belépő” viszont a lehető legstílszerűbben esett meg: színházi publikum előtt; ráadásul oly módon, hogy ő maga is részévé vált az előadásnak. Az történt ugyanis, hogy a román Nemzeti Színház kifejezetten a szerző kedvéért bemutatta Vargas Llosa Az Ezeregyéjszaka meséi című darabját, a fináléban pedig egy ügyes – és igencsak teátrális – húzással magát az írót is sikerült bevonni az előadásba: a végső dialógust a díszpáholyába belépő főhősnővel közösen, egymásnak románul, illetve spanyolul felelgetve adták elő. A zenekar pediglen tust húzott... volna, ha lett volna zenekar.
Ez a „játékos”, intellektuális csínytevésekre kapható Mario Vargas Llosa azonban a teátrum falai között maradt. Az egyetemi pulpituson már egy változatlanul rokonszenves és szellemes úriember lépett a közönség elé, akit azonban mélyen foglalkoztatnak a kultúra és a társadalom aktuális problémái. Aki ott volt, megérthette, miért fontos (és nem csak jó) író ez az ember. Mario Vargas Llosa az írástudóknak abba a típusába tartozik, amelyet jószerivel már csak az irodalomtörténeti munkák és memoárok lapjairól ismerünk – mi, magyarok Márait vagy Szerb Antalt képzeljük ilyennek. Elegáns, művelt, régi vágású világpolgár, aki egész életét a nyugati kultúra értékeinek bűvkörében élte, és ma, amikor ezek az értékek egyre inkább elveszítik korábbi domináns státusukat, már-már anakronisztikusnak hat – és éppen ettől annyira vonzó jelenség, főként azok számára, akik maguk is gyanakvással figyelik ezeket a fejleményeket. Llosa  szellemi értelemben voltaképpen 19. századi író, Balzac, Flaubert vagy Tolsztoj örököse (de tágabb irodalomtörténeti perspektívában Cervantesé vagy Faulkneré is, persze), s talán az ő – és természetesen García Márquez – műveinek olvastán érthetjük meg leginkább, mit is jelent az, amit a történet újrafelfedezésének nevezünk a latin-amerikai prózairodalomban. Vagyis a Történet, nagybetűvel: a Nagy Történet, a Nagy Elbeszélés. És a Könyv, amelyre épül(t) az egész, a Gutenberg-galaxist szétrobbantani látszó információs forradalom előtti klasszikus kultúra, és amely – ahogyan hitték – a belőle szétsugárzó tudás révén jobbá teheti a világot. És mindaz, ami a nyugati modernségben morális, társadalmi és politikai síkon ehhez kapcsolódik: a szekulárissá vált keresztény humanizmus, a szabadság, az egyéni felelősség, a tolerancia erényei. Bár Llosa látja, hogy a nemes eszmények részben illúziónak bizonyultak, a vészmadár szerepét játszó Liiceanuval ellentétben töretlenül optimista: az ember a fikció segítségével mászott ki a barlangból, mondja, a fikció legteljesebb formája az irodalom, és az irodalom a kultúránk „alapköve”. A kultúra legveszedelmesebb közelmúltbeli ellenségét, a kommunizmust pedig sikerült legyőzni, megbirkózunk a többi gonddal is. És még az sem kizárt, hogy neki lesz igaza. 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében