A világűrt már több mint kétezer éve meghódítottuk. Lehet, hogy sokkal korábban. Már Platón is űrutazásról számol be, amikor az égbolt fölötti táj felé tartó szárnyas fogatokról beszél. De ránk maradt nem egy űrhajós fedélzeti naplója, elég, ha Ciceróra vagy Lukianoszra gondolunk. A kedvencem ez utóbbi leírása, ami az Ikaromenipposzról szóló dialógusában maradt ránk.

Az űrutazás első és méltán híres úttörőit olyan bátor kapitányok követik az idők során, mint Bergerac kapitány vagy Verne Gyula. Bármennyire elrugaszkodtak is a földtől, számukra továbbra is fontos maradt az a világ, amit Platón Hold alattinak nevez, mert nem elégedtek meg azzal, hogy elérjék az istenek szálláshelyének is nevezett „űrállomást” és gyönyörködjenek a látványban, ennél többre vágytak: nem csupán a térben, de az időben is utazni akartak. És nem egyszerűen csak utazni, de kalandozni erre-arra, oda-vissza az időben, ami aztán sikerült is nekik, elsősorban azért, mert rendelkezésükre állt az a tárolási eszköz, amelynek szabványai változtak ugyan a tekercsformától a manapság használt könyvek alakjáig, de a lényeg változatlan maradt.

A betűkben rejlő energiát bárki használhatja, elég, ha kinyit egy könyvet és máris felemelkedhet, akár a Holdon túli tájakig is.

Gutenberg óta galaxisokban mérhetőek azok a távlatok, amelyek már a szélesebb olvasóközönség előtt is megnyílhatnak, ennek ellenére hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik magát a „hajót”, a szállítóeszközt létrehozzák – a nyomdászokról. Mert a „gép” áramvonalasítóiról, a grafikusokról még szó esik recenziókban, kritikákban, bár egy bekezdés erejéig, de a nyomdászokról túl ritkán beszélünk.

Ezért jelentős és több mint ünnepi gesztus, hogy a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján (ahol a Quadro Galéria termeiben Cseh Gusztáv grafikáit tekinthették meg az érdeklődők) a nyomdászok is teljes joggal szólalhattak meg, mint Nagy Péter, vagy az erdélyi nyomdászat nagyöregje: Bálint Lajos.

Éppen időben hajoltunk meg a nyomdászok előtt, hiszen Erdélyben számos nyomda működik, ám könyvműhelyek, értékes könyvtárgyakat létrehozó alkotók, alkotócsoportok is szép számmal akadnak. Ami egyre fontosabb egy olyan világban, ahol a könyvnek versenyeznie kell az éppen aktuális látványosságokkal. A könyvszakma, minden borúlátás ellenére, nem a futottak még kategóriában szerepel e versenyben, de esélyeit csakis az egymásrafigyelés és az együttgondolkodás növelheti – hogy ne az írók és olvasók közötti űr terebélyesedjen, de együtt folytathassuk az írott idők hajnalán elkezdett utazást.