"Értesz, Valóság, értek válaszodból"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 12. (626.) SZÁM — JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Űrkönyvek, űrhajók
GIAMBATTISTA BASILE
A cimbora - A második nap tizedik meséje
Szakács István Péter
Rövidprózái
Egyed Emese
Kérlellek
Balázs Imre József
Versei
Szőcs István
És nemcsak nyelvük zavarodna meg
Mózes Attila
„Tömegsír” (Deák Ferencnek, személyesen)
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 15. - Látogatók
ILYÉS ZSOLT
Versei
Hertza Mikola
Rövidprózái
Jobb Boróka
Kősó
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Élmény-Közel-Kelet
Fried István
„Mert színek vannak a feketeségben”
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
A végpusztulás útirajza
Gyenge Zsolt
Beszámoló a 66. Cannes-i Filmfesztiválról A banális realizmus diadala
LOVASSY CSEH TAMÁS
Fesztivál, kísérletezés, lendület
Boda Edit
Versei
ZOLTAY LÍVIA
Repül a, repül a …
Júliusi évfordulók
 
Szakács István Péter
Rövidprózái
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 12. (626.) SZÁM — JÚNIUS 25.

Flört

Mit bámulsz? Lépj már közelebb! Jól hallottad, hozzád beszélek, édes. Gyere már! Hogyhogy miért?! Hát nem ezért jöttél ide? Engem te nem tudsz becsapni. Fél éve, hogy ide kerültem, s van már némi tapasztalatom a klienseket illetően. Ismerek olyanokat, akik csak kukkolni járnak ide, lopva végignézik a kínálatot, aztán gyáván elhúzzák a csíkot. Mások, főleg a tapasztalatlan kamaszok, még nem tudják, hogy valójában mit is akarnak, csak a szájuk nagy, de az utolsó pillanatban mindig meghátrálnak. Az ügyfeleim között akadnak nők is. Remélem, nem botránkozol meg, ha bevallom neked, hogy kimondottan élvezem a velük való együttlétet. Tudod, a nők sokkal érzékenyebbek, türelmesebbek, mint a férfiak. Te azonban kivétel vagy! Amikor az előbb beléptél az ajtón, s körülnéztél, megdobbant a szívem: ez a sovány, szemüveges, megnyerő arcú pasi csak engem akarhat. Piszokul fölhevültem a gondolattól! Tudod, én már a nézéstől beindulok… Persze, csak ha olyan ügyféllel van dolgom, mint te. A mi szakmánkban mindig kettőn áll a vásár. Hallod, édes, te aztán tudsz nézni! Micsoda perzselő tekinteted van! Még most is fel-alá futkos a forróság a gerincemben! Igaz, másfajta kliensekkel is van dolgom. Sajnos gyakrabban, mint gondolnád. Unalmas, faragatlan fickókkal, de azt egyikünk sem élvezi, s a legtöbbször már az elején abbahagyjuk. Te azonban más vagy. Ilyen jófejekről szoktam fantáziálgatni éjszakánként, ha nem jön álom a szememre. Most meg miért pirultál el? Tudod te is, hogy igazat beszélek. Egy ilyen cuki ügyfél nem véletlenül kerül ide. Mehettél volna a kocsmába a haverekkel sörözni, vagy a strandra ebben a dög melegben, de te azt választottad, amire a leginkább vágysz. Láttalak a kirakaton keresztül, amint befordultál az utcánkba. Messziről lerítt rólad, hogy alig bírod leplezni a gerjedelmed. Hogy mennyire ki vagy éhezve! Most meg, hogy csak egy érintésnyire vagy tőlem, meghátrálsz, le akarsz mondani rólam, édes?! Félsz, hogy valaki meglát, s beárul otthon az asszonynak, hogy rám költöd a pénzed? Nyugi, édes, akiket magad körül látsz, egytől-egyig belevaló fazon, Ők a mi törzsvendégeink. Hetente többször is betérnek hozzánk. A közös titok, a tiltott gyümölcs íze a legteljesebb diszkrécióra kötelezi őket. Szóval nem kell leleplező levelektől, zsarolásra szánt fotóktól tartanod. Most meg mit csinálsz?! Ne fordulj el tőlem! Ne menj máshoz! Hát nem érzed, hogy én passzolok leginkább hozzád a kínálatból, édes! A külsőségek ne tévesszenek meg. Igaz, hogy kevés smink van rajtam, a minimális, amit a mesterségem megkövetel. S a szerkóm is szolid, visszafogott. Ha azonban tudnád, hogy mi van alatta, gondolkodás nélkül magadévá tennél. Hidd el, édes, csak én tudlak téged felejthetetlen élményben részesíteni. Mellettem ezek a rikító színekben pávázó, felszínes ringyók a tizedét sem tudják nyújtani annak az élvezetnek, amire én képes vagyok. Na, mire vársz?! Érints már meg! Szoríts magadhoz! Szívd be az illatom, édes! Gyerünk, ne tökölődj már annyit! Ma akció van, 15%-kal olcsóbban megkaphatsz. Meglátod, még nem olvastál ilyen jó könyvet, mint én.


Enyhítő körülmény

Fényes nappal raboltak ki az utcán. 
A piacról jöttem hazafelé, amikor a vasúti aluljáróban két csuklyás alak elállta az utam. 
Lopva körbe pillantottam. Sehol egy lélek. 
– Ide a lével, öreg – szólt rám a magasabbik könnyed társalgási hangon, mintha csak az egészségi állapotom fe-lől érdeklődött volna egy jótékonysági összejövetelen.
– Igyekezz, haver! – tolt az orrom alá biztatásképpen egy hosszú pengéjű bicskát az alacsonyabbik. – Nem dekkolhatunk itt egész nap miattad.
– Nincs nálam pénz – hazudtam ijedten. – Elvásároltam az összest.
– Azt akarod, hogy kifordítsam a beleidet?! – lebegtette meg egy érzéstelenítés nélküli, szabadtéri hasműtét kockázatát a bicskás pasas.   
Remegő kézzel adtam át a pénztárcámat. A magasabbik kivette belőle a bankjegyeket, s a tárcát nagyvonalú mozdulattal a lábam elé hajította a földre. Újra körbe kémleltem: még mindig sehol senki, aki a segítségemre siethetett volna. 
– Az órádat és a gyűrűdet is – villantotta meg újból ösztönzően a bicskáját az alacsonyabbik.
Ijedten engedelmeskedtem. Mi mást tehettem volna? Magam voltam két kiszámíthatatlanul viselkedő bűnözővel szemben. 
Miután annak rendje és módja szerint kiraboltak, röhögve eliszkoltak. Fölvettem a pénztárcámat a földről. Most már tényleg egy árva garas, annyi sem volt benne.
Ekkor tűnt föl a rendőr. 
Lassú, méltóságteljes léptekkel közeledett az aluljáró ellenkező oldaláról. Csak úgy áradt belőle a biztonság, a törvény védelmező ereje, az igazságosság makulátlan aurája.  
– A piac felé futottak! – kiáltottam izgalomtól elfúló hangon. – Még utolérheti őket.
– Neve, lakcíme, munkahelye – nézett rám szigorúan a rendőr.
– Tessék?! – makogtam értetlenül
– Maga süket? – dörrent rám a közrend őre. – Kérem a személyi igazolványát! Vagy szándékában áll megakadályozni a bűnügyi szervek munkáját?!
– Tessék – kotortam elő a pénztárcámból szolgálatkészen a kért dokumentumot. – Méghogy én kekeckedném magával a kötelessége teljesítése közben?! El sem tudja képzelni, mennyire örvendek a jelenlétének! Bár már előbb is itt lett volna…
– Pofa be! – csattant föl a rendőr. – Itt csak én beszélek, a törvény képviselője.
– De hát értse már meg, kiraboltak!
– Kirabolták?!
– Igen, igen, igen! – kiáltottam diadalmasan, mintha valami csodálatos dolog történt volna meg velem. A legfantasztikusabb, ami egy ember életében csak előfordulhat.
– S ezt az állítását a későbbiek folyamán is fent fogja tartani? – érdeklődött kíváncsian a rendőr.
– Már hogyne tartanám fent! Azok a gazemberek megfújták a pénzemet, az órámat és a gyűrűmet is. Kész röhej, hogy micsoda világban élünk! Még fényes nappal sem lehet biztonságban az ember.
– A részleteket most hagyjuk – tanácsolta már-már atyai hangon a törvény képviselője. – A teljes vallomását a rendőrségen fogják majd jegyzőkönyvbe venni.
– Nem lenne jobb, ha elmondanék magának itt a helyszínen mindent? Egészen pontos személyleírást adhatok a tettesekről. A többi a maguk dolga. Értesítsenek majd, ha elkapták őket! 
– Ugye, csak viccel?! – nézett rám megütközve a rendőr. – Nem képzelheti komolyan, hogy futni hagyom magát?! Most árulta el nekem, hogy bűncselekmény részese volt. Én majd bekísérem. Nyújtsa csak szépen előre a kezét, ne kelljen erőszakot alkalmaznom! 
Mire észbe kaptam, már kattant is a bilincs a csuklómon.
A rendőrségen egy ablaktalan alagsori szobába vezettek.
– Szóval magát kirabolták – összegezte vallomásom lényegét a szolgálatos altiszt, miután kimerítő részletességgel elmeséltem a történteket.
– Na, végre hogy felfogták! – üvöltöttem magamból kikelve. – Ahelyett, hogy engem zaklatnának, azokat a gazembereket kellett volna már rég a sittre vágniuk.
– Vigyázzon, hogy beszél! – förmedt rám az altiszt. – Hogy merészeli maga a hatósági közeget kioktatni?! Mi a törvény betűje szerint jártunk el. S ha akarja tudni, bár nem magára tartozik az eljárásnak ez a része, már leellenőriztük a maga által vádolt személyeket.
– És?!...
– Semmi kivetnivalót nem találtunk a tevékenységükben.
– Fényes nappal kiraboltak az utcán…
– Érvényes rablásvállalási engedéllyel rendelkeznek – vágott a szavamba a rendőr. – Értse már meg, egyszerűen csak a munkájukat végezték. Amíg rendesen fizetik a fosztogatói jövedelmükből származó adójukat, semmi bajunk velük, elvégre jogállamban élünk. Az persze egészen más, ha be akarnának csapni. Akkor, hogy magát idézzem, azonnal sittre vágjuk őket.
– Az egyikük életveszélyesen megfenyegetett a bicskájával – hebegtem elhűlve. – Ezt is legálisnak tartják?!
– Miért?! Rablás közben egy szelet dobostortával kellett volna megkínálnia magát? Netán krémessel? – nevetett föl jóízűen a rendőr. – Ne jöjjön már nekem ilyen gyerekes kifogásokkal! Különben, csakhogy megnyugodjék, az említett szúróeszköz pengéje fertőtlenítve volt. Itt van róla a labor jelentése.
– Még a végén engem fognak bezárni azért, mert kiraboltak – fakadtam ki keserűen.
– Közel jár az igazsághoz, uram. Ezúttal azonban szerencséje volt. Utánanéztünk a bűnügyi nyilvántartásban: magát most rabolták ki először. Ez pedig enyhítő körülménynek számít. Kifizeti az első kifosztásáért járó bírságot, és szépen hazamegy. Máskor azonban vigyázzon jobban!
Miközben kisomfordáltam a vallatószobából, még hallottam, amint odaszólt az ajtó előtt álló rendőrnek: – Kísérjék be annak a háromszori gyilkossági kísérletnek a túlélőjét, akit tegnap hoztak át a kórházból kihallgatásra. Kíváncsi vagyok, ezúttal mit fog a mentségére fölhozni az a javíthatatlan sorozatáldozat.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében