Hogy imádkozzam, mindenható Isten,
elmúló létben örökkévalóság,
korhadó törzsből kisarjadó ághoz,
baj bilincsében szabadság urához?
Elhasadt selymek skófiumszegélye,
mázas cserépnek elveszett egésze,
szép szerelmeknek odalett reménye:
hogy imádkozzam,
milyen imádságot?
Lépése-gyönge lábnak erejét is,
megroppant ívek, vállak erejét is,
volt ölelések pusztaság-ölét is,
minden sebeknek behegedését is:
hogy kérjem tőled,
miféle szavakban?
Hogy imádkozzam, életben maradtan,
gyönge reménnyel, lassú épülésben,
csöndes falak közt befelé figyelve,
régi sebekből új sebekre kelve?
Véges napok közt végtelen tavasz vagy.
Elpusztult népnek újszülöttet adtál.
Hogy imádkozzam, igék teremtője,
minden siralmak csodás hallgatója,
el sem is hangzó könyörgés sejtője,
életszilánkok sorsba terelője,
tévelygő voltunk célra vezetője.
Hogy imádkozzunk?
– Olvass álmaidból.
Újra kérlellek, nem magamért kérlek,
békítő bíró, könyörögve kérlek,
legfőbb gyógyító, értelemre hívó,
hagyj imádkoznom, reményre tanító:
most csak egy lángért, Katona Éváért,
lelkünk és testünk megújulásáért,
mindennapjaink igazabb voltáért.
Értesz, Valóság, értek válaszodból:
szót adtál szólni,
küldtél imádságot.
2013. 04. 15.