"Értesz, Valóság, értek válaszodból"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 12. (626.) SZÁM — JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Űrkönyvek, űrhajók
GIAMBATTISTA BASILE
A cimbora - A második nap tizedik meséje
Szakács István Péter
Rövidprózái
Egyed Emese
Kérlellek
Balázs Imre József
Versei
Szőcs István
És nemcsak nyelvük zavarodna meg
Mózes Attila
„Tömegsír” (Deák Ferencnek, személyesen)
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 15. - Látogatók
ILYÉS ZSOLT
Versei
Hertza Mikola
Rövidprózái
Jobb Boróka
Kősó
KECSKÉS TAMÁS HUNOR
Élmény-Közel-Kelet
Fried István
„Mert színek vannak a feketeségben”
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
A végpusztulás útirajza
Gyenge Zsolt
Beszámoló a 66. Cannes-i Filmfesztiválról A banális realizmus diadala
LOVASSY CSEH TAMÁS
Fesztivál, kísérletezés, lendület
Boda Edit
Versei
ZOLTAY LÍVIA
Repül a, repül a …
Júliusi évfordulók
 
ZOLTAY LÍVIA
Repül a, repül a …
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 12. (626.) SZÁM — JÚNIUS 25.

– Na, tűnj a francba! Kopj le az anyámról, te féreg! 
Balláéknál megint áll a bál, és a távfűtésnek hála, nem csak hallom, hanem értem is minden szavukat. Van, amikor vicces, ahogy a nagy Balla ordibál az anyja barátjával, de momentán éjjel fél tizenkettő van, és holnap korán kellene kelnem.
Hárman laknak az alattam lévő garzonban: nagy Balla, kis Balla meg az anyjuk, időnként kiegészülve annak leírhatatlanul tirpák barátjával, Dezsővel. Ez a nagy magyar valóság, hogy hárman (olykor négyen) nyomják huszonhét négyzetméteren, nem is értem, hogy tudnak ezek magánéletet élni. Nem akarom védeni a nagy Ballát, mert arra nincs mentség, ha valaki folyton üvöltözik, de így, hogy gyakorlatilag egymás szájába lóg a lábuk, nem csodálom, hogy összezörrennek néha. Legutóbb, amikor buli volt (én már csak így hívom), Dezső még a szokottnál is hamarabb az ajtón kívülre került, és hiába toporgott a lépcsőházban, a csengőt nyomkodva órákon át (tudom, mert kilestem), nagy Balla nem engedte vissza. 
Valahányszor látom az anyját, ahogy reggelente lábujjhegyen szedi a lépcsőket (azt hiszi, így nem veszik észre), iszonyú röhöghetnékem támad, és alig bírom visszatartani. Ugyanakkor igen erőteljes szánalmat is érzek iránta, mert nem hiszem, hogy ezt érdemli. Amióta Dezső, a tirpák belépett az életébe, ennek a nőnek úgy megszaporodtak a ráncai, mintha tíz évig megállás nélkül napozott volna. 
– Vágd már ki ezt a majmot! – suttogom megint, a kétszáznyolcvanadik balhé után, a párnát a fejemre húzva. Korábban próbálkoztam azzal, hogy lementem hozzájuk, és szépen szóltam nekik, hagyják már abba a cirkuszt, mert aludni szeretnék, ahogy a többi lakó is. Ilyenkor legtöbbször nagy Balla nyitott ajtót, és készségesen megígérte, hogy befejezik a veszekedést. Aztán persze minden ugyanúgy folytatódott tovább, ahogy eddig. Ha Dezsőt nem ette ide a fene, akkor egész elviselhető volt a légkör. Egyértelmű, hogy ő jelentette a probléma gyökerét, leszámítva a szűkös körülményeket.
– Takarodj innen, te ingyenélő! Minek járkálsz ide? Csak kihasználod az anyámat! – süvölti nagy Balla. – Mi közöd hozzá? Te sem vagy különb! Mióta nincs munkád? – replikázik Dezső. – Most fejeztem be a szakmunkást, te agyatlan, milyen munkáról beszélsz? Ősztől dolgozom! 
Érdekes módon a kisebbik Bal-lának szinte soha nem lehet a hangját sem hallani, pedig biztos, hogy ő is megsínyli ezt az áldatlan helyzetet. Az anyjával együtt, némaságba burkolózva, leszegett fejjel jár ő is, mintha nem is létezne. Dezső és nagy Balla viaskodása úgy dördül bele a tompa éjszakába, mint egy hirtelen kitörő, és egyre hevesebbé váló vihar. 
– Kisfiam, kisfiam, legyen eszed, ne csináld! – kántálja Balla mama, s én, felbuzdulva a felismerésen, hogy anyukának is van hangja, kimegyek a folyosóra. Ha már aludni nem tudok, legalább a műsor legyen érdekes. A következő pillanatban kivágódik a Balla-birodalom ajtaja, és megjelenik nagy Balla, kezében egy televízióval. Alig bírja el a meglehetősen nagy, és nyilván nehéz, régi típusú készüléket. Egyik oldalával a lépcsőház falának dőlve, óvatosan egyensúlyozva indul el a lépcsőkön lefelé. Dezső végig mögötte van, a kezeit tördeli aggódó ábrázattal. Anya és kis Balla az ajtóban állnak, fejüket szokás szerint leszegve.
– Mit csinálsz azzal a tévével, te állat? – sziszegi tirpák Dezső, dühtől vöröslő arccal. Megállítani nem meri a fiút, mert ahhoz gyáva, így csak sunyi rókaként kerülgeti idétlenül.
– Kidobom a francba a hülye tévédet, te marha! – prüszköli a fiú. 
– Nehogy már! Nehogy kidobjad már! – könyörög Dezső. S ekkor, mintha valamiféle csodában reménykedne, kimondja a szerinte bűvös szavakat, amelyek majd biztosan megállítják a felbőszült, kontrollját vesztett nagy Ballát:
– Videoton Color Star tévé!
Ebben a pillanatban néma csend ereszkedik az egész lépcsőházra, egy pisszenést sem hallani. Rajtam kívül már egész szép kis csoport verődött össze a folyosón, kíváncsian várva, hogy vajon mi fog történni. Balla fújtatva áll, ránéz tirpák Dezsőre, majd odadöcög a korláthoz, és ledobja a készüléket. Hatalmas csattanás hallatszik, a tévé ripityára törve, több száz, de lehet, hogy több ezer darabban landol a földön. 
– Tessék, itt a Color Star-od! – lihegi, és diadalittasan indul vissza, a lakásuk felé. Dezső meg csak áll, a fejét vakargatva.
– Most miből vegyek új tévét? – kérdi, és óvatosan körülnéz, hátha sikerül a történtek után némi együttérzést kicsikarnia a lakókból. Ám a nézősereg percek alatt eltűnik a bezárt ajtók mögött, magára hagyva a tétován ácsorgó Dezsőt.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében