Halott madarak
Megárad a föld is,
megárad az ég is,
halott madarak
mindenütt.
Felzúg a folyó,
halott lombok,
halott ág.
Elcsitult az élet,
a vihar előtt
csipogtak a madarak.
Most csend,
halott minden,
élettelen.
Csak a folyó zúg,
az elvadult folyó,
medertelen,
sírnak a madarak,
mint a hullócsillag.
Élettelen,
megáradt,
vakszemű,
fel-felsíró
koporsó.
A kék Duna
Zavaros a Kék Duna,
sáros és ragacsos,
mászkál rajta denevér,
mint a radar, mint a hal,
igyekszik, furakodik,
mint a halál, mint a szó,
halott szó, síkos, mocskos,
időnként élére áll,
mint a kocka, zúdul, verik,
mint a parittya, a hidak,
kiül a partra a nagy gyík,
hegedál, összetörik.
A Kék Duna, a volt, a holt.
Mint a kakukkos óra
Gondolataim – mint a kakukkos óra,
elverem a pénzem, könnyelmű vagyok,
mint Salvador Dalí elfolyó idője,
(a mérték megmérgez) zavarokat élünk –
(zavarokat gondolunk) megáradt
Dunák vagyunk, pici Nappal a tetején.
(Én voltam a denevér, csüngtem a falon
egy kulcsrazárt lakásban.) Metafora,
megvakult múzeum – falióra.
Egy molekula gondolatért vak denevér
lettem! Hegyeket fakasztok, síró
mindenséget izzad.