[A szégyennel kezdődik]
A szégyennel kezdődik,
az egy biztos pont.
Aztán el
kellett kísérnem míg beértünk
az erdőbe, ahol már nem voltak fák,
sem bokor, sem fű,
de mindent el tudtunk képzelni.
Nem volt teteje,
nem tudtuk befedni, kérdezte is
nagyanyám gyér szakálla fölött,
meddig szándékozom még tartani,
vagy hova cipelem,
de nem akartam válaszolni, csak
a nevét mondtam meg, ő azonban
nem hitte el,
nevetett ártalmas nevetéssel.
Ezt többé nem
akarom megismételni,
inkább össze fogom törni,
vagy lekaparni a festéket,
álljon oda mellé
valaki más, én már épp
eleget őriztem.
[Itt csak kő]
Itt csak kő,
igaz, könnyen szétőrölhető,
és akkor homok lesz belőle
de most még kő,
és nem ajánlatos fejjel nekitámadni
egy ilyen ártatlan csendes anyagnak.
*
Egy hely, ahol biztosan nem lehet elaludni,
nem csak azért, mert felettem valaki elszántan zongorázik,
de a harangok is egyfolytában szólnak, és van belőlük jó sok,
kellett nekem ilyen templomos vidékre jönni,
mindig van valami hang, ami jelzi, hogy más is van,
és nem hagy.
*
És ha már elfogytak a hangok, és már a fény is
mind elment valahová,
aztán jön más, a sötét,
akkor meg van bent,
vannak gépek
és termelik a jeleket,
alul és felül, míg csak végül valahogy
el nem alszom.
De ha elalszom is, az mit segít.
*
Sorba akasztva neoncsövek,
(és aztán még egyszer, vissza)
alattuk kék tonettszék, egy este itt akar elkezdődni.
A kéket valaki leöntötte,
biztosan iszonyatosan magasról,
leöntötte sárgával.
*
Hiába kérdezik, nincs órám, süt a nap,
a lépcső túloldalán árnyék van,
fölösleges vagyok,
a lehető legjobb értelemben.
Ha sokáig itt állok, valószínűleg fel fognak ismerni,
épp a lassúságomról, és hogy a fülem mögött
hamarosan fagypont lesz.
Te épp ellenkezőleg,
hosszú meztelen lábaid sokaságáról
leszel felismerhető.
[Fekete tűzágyúval]
Fekete tűzágyúval lenne jó felmosni a járdát,
eltüntetni egy időszakosan kihányt esőerdő törmelékeit
a méregzöld növényzettel és prémbundákkal együtt.
A még erre ténfergő két-három elme hatálytalanításához
már egy bőkezűbb összefogás szükséges,
a külvárosok szüzei és a tűzoltófegyencek vérszövetségre
lépnek a cerkófmajmok századosával – mindössze tíz napra,
addig bizonyára elmúlik ez a fanyalgó ősz
(És ez rendben is lenne,
de a cerkófnak nagy a feneke és szőrtelen és vörös,
ezek után talán kétségbe is kellene vonnunk a létét,
ilyen rusnya állat ne is létezzen.)
Most, hogy már a jobb fülem is víz alatt van és
nagyvonalúan fázik, most, hogy már a kisujjam
három verset is megtanult könyv nélkül,
most, hogy a lábszáramban bíbor vérerek.
Ha bárki kést döfne bele rögvest a tél előnye és
hátránya válna még nyilvánvalóbbá.
Lehet, mindebből egy szó sem igaz?
Egy másik évszakban vagyunk?
Nem sok van hátra és a Boszporusz kiszárad!
