Párhuzam Virgina Woolf utolsó regénye kapcsán
A tavasz egy patak kövén Ophélia dalát mossa.
Messziről hallod is a panaszt, átszűri az irodalmi moha.
Aztán később, még valaki ugyanígy.
Aki a századok és felvonások között, saját
Tündéres álmát írja meg, ahogy elnyeli őt is
És dalát, aki belevetette magát, csak éppen egy folyóba,
Hogy a sodrás, mint egy hangszóró, felerősítse
Sorsát és nevét, egyetlen vontatott, hívó vonyításba.
Az egyik csak dalolt, szomorúságot és tébolyt.
És előhívta később valódi önmagát, a másikat, aki
Átmosta a tébolyt és szomorúságot a látomásokban,
És visszatükröztette a halált még annak előtte.
Sanzon
Elengedlek, mint tovasikló őszi napsütést arcomon.
Kisimít egy ráncot, egyet pedig belevés.
Ugyanazon mozdulat. Ugyanabban a barázdában.
Magába forduló ellen-ölelés lett,
Ami az ürességbe taszít, a magaméba és a sajátodéba is.
Így érzem az űrt, duplázva mindkettőnkét.
Elengedlek, mint egy őszi napsütést,
Ami arcomba vájta esőálmát,
Hogy könnyezve idézzem vissza,
Amit egyszer, soha-többé
Érintettél, sugaras ölelésben.
Idáig a sanzon.
Elengedlek, mert nem tudom, hogyan kell marasztalni.
S te sem akarsz marasztalódni. Így képzelem,
De nem kérdezlek meg, mert félek, ahogyan te is.
Ki-ki, a saját martalóc érzéseitől.
Aztán megkönnyebbülünk a kifosztás otthonosságában.
Háztartási versek 1.
Ablakok
Ablakot mosok, kapcsolódom a kitekintés valóságához.
Így most már magától homályos az ég,
Tompultak a csillagok.
Novemberi függönyön át
Délutáni napsütés hatol be félszegen,
Elérkezik hozzám, az ablakon besüt
Versem parádéja. Belátok most már lelkembe is,
Homálya magától való, nem foghatom piszkos ablakokra, fátyolra,
Hogy színekben látszik minden jövőbeli elmúlt,
S múltbéli eljövendő.
Lepattogzott festékű ablakkeret az életem.
Háztartási versek 2.
Hűtőszekrény
Leolvasztom a hűtőszekrényt.
Leválnak lassan a jégdarabok
Lelkem mélyfagyasztott múltjáról,
Kidobom végre a csonttá sűrűsödött
Magányt.
Minden úszik, de az ablakok már tiszták.
Háztartási versek,
Ezek az életet mentő tervek s a felmosás.
Tartalom: csírázott krumpli,
Levesbe szánt, de helyette megint csak
Verset írtam. Így hát unalmában kicsírázott,
Teljesítve krumplisorsát, s megmutatta:
Élni lehet, még egy ilyen hűtőszekrényben is.
Disznózsír, az örök, nem árt neki se szél, se fagy,
S a hűséges szalonna. Talán-tojások, rántottát álmodók,
Kockás abroszra vágyók, retekkel.
Apáca-lekvárok, feloldozatlanul, önmaguk bűnébe zárva.
Valamikor vissza kellene kapcsolni,
Magamat pedig szépen kivezetni
A fridzsideres hasonlatból.
Háztartási versek 3.
Hogyan születik a vers, amikor krumplileves kéne
Amikor verset írok, általában egy konkrét élmény hat rám.
Egy este szembe jött velem egy fekete burkás nő,
Mozdulatai körvonalai is voltak egyben.
Mint nagy fekete madár, de ez unott kép, lássunk valami mást:
Mint egy negatív szellem mókás képregényből, ez sértő.
Látomások leltárából kiszökött jelenség, eleven kép.
Körüllengte őt a budapesti utcán a századok rendje, egy idegen,
Szokatlan misztikum otthonossága, ami a versbe emelte őt,
Egy érzés:
Burkája, leple ellenére, lelke talán mégis meztelenebb Istene előtt.
És most vonatkoztassuk személyessé:
Hány leplet kell levetnem ahhoz,
Hogy eme feltételezett közelséget érezzem sorsomhoz,
Saját látomásommá válva, kinek jelenjek meg
S belé verset oltsak, hogyan sugározzam egyszer
Egy véltetlen találkozásba az önazonosság erejét,
Magzatburokból kivont emlékek rendjét rendezve ismét,
Mit elveszítettem, azt az átitatott áhítatot,
Amivel krumplilevest is lehet főzni, ha éppen varázsolni kell.
A körömlakk apoteózisa
Az örökkévalóság partján közhelyesen sétálsz.
Nézed a hullámokat, a nézésben nyugalom.
Olyan körömlakkozós. Vízhatlan, modern időket élünk.
Amikor beleveted magad,
Szépnek kell lenni, a részletekben is.
Hogy amikor rád találnak, kifogástalan
Hulla legyél: élve maradt.
A körömlakk felemel, minden örvényen
Uralkodik.
