"tudjuk, mindent lehet"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 15 (629.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A kultúra ára
SZÉKELY FERENC
Aranykapcsos szeretet - Beszélgetés a 75 éves Csire Gabriella írónővel
Bogdán László
A katona és a démon - 63. A félreértések tisztázása
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 17. - A tetszhalott
Murányi Sándor Olivér
Medveölelő
SZTERCEY SZABOLCS BENEDEK
Versei
ADORJÁNI PANNA
Rövidprózái
Gálla Edit
Versei
KISS ERNŐ CSONGOR
Huszonnégy mai magyar története
Bréda Ferenc
Hermész Héroszai
Szőcs István
Igaz – vagy valóság?
BORCSA JÁNOS
Görömbei András (1945–2013)
Vallasek Júlia
„Jó fényt!”
Borsos J. Gyöngyi
Olyan kicsi Laskák vagyunk
Szántai János
Kim Ki-duk visszavág
Boda Edit
Pirkadatkor a bisnyicár
Hírek
 
BORCSA JÁNOS
Görömbei András (1945–2013)
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 15 (629.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.

Előfordult az elmúlt évtizedek során, hogy egy-egy kortárs magyar alkotó valamely művét vagy irodalmi jelenséget másként ítéltünk meg, illetve másként értelmeztünk, ez azonban távolról sem azt jelenti, hogy az irodalomtudós Görömbei András – aki életének hatvankilencedik évében, június 30-án távozott közülünk – számottevő, igen gazdag életművét ne a tisztelet és nagyrabecsülés jegyében vázoljam e szomorú esemény alkalmával. Személyesen – úgy alakította a véletlen – ritkán találkoztunk, könyveit viszont annál gyakrabban vettem kézbe, mondhatni kritikusi pályám kezdete óta, s tapasztaltam, szerkesztőként Ő is szívesen adott helyet írásaimnak, s készséggel vállalt, fontos elfoglaltágai mellett opponensi szerepet is, mikor Hozzá fordultam.
Figyelemre méltó s bizonyos területeken megkerülhetetlen kutató-feltáró és kritikai-értelmezői munkát végzett Görömbei András a huszadik századi, illetve a kortárs magyar irodalom terén, több mint négy évtizedes kritikusi és irodalomtörténészi tevékenysége során. Hol valamely alkotó művét (Sinka István, Sütő András, Nagy László, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár), hol meg az ún. határon túli magyar irodalmak valamelyikének egy-egy meghatározott periódusát dolgozta fel monografikus igénnyel (A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980, A hetvenes évek romániai magyar irodalma – társszerzőként), de vállalkozott valamennyi kisebbségi magyar irodalom összefoglaló bemutatására, széles körű megismertetésére mind szerzőként (Kisebbségi magyar irodalmak 1945–1990), mind szerkesztőként (Nemzetiségi magyar irodalmak az ezredvégen), s eközben születtek az újabb és újabb tanulmányok-kritikák a szerző preferált alkotóinak pályájáról, irodalmi jelenségekről és folyamatokról, vagy könyvek kritikai megmérettetései. Ezek aztán kötetbe gyűjtve is sorra megjelentek, a Létértelmezések, az Irodalom és nemzeti önismeret s a többi. S az utolsók egyike, a Nemzeti önismeret, amely a Kossuth-díjas tudósnak (2000) az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága élén folytatott tevékenységébe enged bepillantani, megbízatása ideje alatt (2006–2011) tartott előadásai, beszédei közreadása révén.
Az irodalmi jelenségek és folyamatok érzékeny megfigyelője volt Görömbei, értékválasztásaiban elveihez hű és következetes, ítéleteiben pedig határozott, s ha szükségesnek vélte, vállalta a vitákat nyilvánosan – írásban és élőszóban egyaránt. Szókimondó, véleményét nyíltan vállaló kritikus volt. Kompetenciájáról győzött meg a választott művek „mikroszkopikus” elemzésekor csakúgy, mint mikor az irodalomrendszer egészére reflektált.
Egy-egy új tanulmánykötetében reprezentatív művek és életművek egész sorát követte és értelmezte Görömbei, általában azokat, amelyek irodalmunknak az Ady nevével fémjelezhető áramát erősítik. A kritikai és irodalomtörténeti vizsgálódások tárgyául választott alkotók és művek megítélésében egy, több tanulmányban is hivatkozott Németh László-gondolat vezérelte, erre építve fogalmazta meg például A gondolkodó Ady című tanulmányában (1998) ars criticáját is: „Magam olyan értelmezői közösséghez tartozom, amelyik – jóllehet igyekszik számot vetni legújabb irodalmunk és irodalomtudományunk fejleményeivel is – változatlanul azt vallja, hogy adott esetben ‘az író munkásságának esztétikai értéke szétválaszthatatlan próféciájának társadalmi súlyától, a kettő együtt ítélhető és ítélendő meg’. Ez nem azt jelenti, hogy az irodalmat alárendeli bármely közösségi szolgálatelvnek, hanem csupán azt, hogy az irodalmat esztétikai létdokumentumnak és létértelmezésnek tekinti, ezért nem zár ki belőle semmiféle egyéni vagy közösségi élményt, léttapasztalatot, ha az esztétikai értékként jelenik meg a műben.” 
Napjaink egyes kritikai és irodalomtörténeti diskurzusaiban mindazonáltal megtörténik, hogy a mű két aspektusának valamelyike, az esztétikai érték vagy az „írói prófécia társadalmi súlya” élvez elsőbbséget, s ebből kifolyólag ki-kiújulnak a viták és konfliktusok a művek esztétikai autonómiáját vallók és a művektől, az irodalomtól az ún. nemzeti sorskérdések megfogalmazá-sát számon kérők között. Németh László viszont – figyelmeztet külön is Görömbei egy 1998-ban készült tanulmányában – „nem állította szembe az irodalom valóságismereti, életalakító értékét a mű esztétikai autonómiájával.” Valahányszor állást kellett foglalnia az irodalmi értékek tekintetében és a napi kiélezett vitákban, a sajátosnak és egyetemesnek az egymást kiegészítő és feltételező viszonyára hivatkozott a kritikus. „Minden a minőségen múlik – hangsúlyozta egy Csoóri költészetét elemző 1997-es tanulmányában. – A versekben megnyilatkozó énnek csak jellege, s nem minősége az, hogy közvetett vagy személyes nyelvi közegben jelenik-e meg. Ha a mű érvényes, hiteles, akkor mindegy, hogy inkább az általános döbbent rá személyes érdekeltségünkre, vagy inkább a személyesben ismerjük föl az általános érvényt, a léttörvény erejét.”
Ugyancsak Németh László-gondolatra épített Görömbei akkor, amikor az irodalomról kialakítandó diskurzus követelményét állította fel. Mintegy vezérlő elvet idézi a gondolatot a maga teljességében: „Nincs barbárabb, mint a külföld szempontjait fordítani a magyar irodalom ellen. De nincs sürgetőbb, mint olyan értelemmel gondolkozni magyar alkotásokon, amely sok idegen művön is gondolkozott.” A mondott irodalomtörténeti perspektívához fokozottan ragaszkodott a rendszerváltás idején, illetve a diktatúrák bukását követő évtizedekben – mely időszakot az irodalom értelmét mélyen leszállító divatok idejeként aposztrofálta –, amikor az irodalomnak fokozottan kellett reflektálnia saját szerepére, s végbement egyszersmind az értékekhez való viszony újrafogalmazása, új, egymással ütköző értékrendek felállítása történt meg s ennek mintegy kísérő jelenségeként az irodalmi élet éles polarizálódása. Kizárólagosságra törő nézetek érvényesülése láttán meg is jegyezte egyik pályatársáról írt kritikájában, 1998-ban: „Igen nagy kár az, hogy az egyes irodalomfelfogások képviselői többnyire gyanakvással nézik egymás munkáját, a kölcsönös megértés, kölcsönös gyarapodás helyett a kölcsönös lebecsülés vált általánossá.” 
Mélyen érintették Görömbeit az irodalmi élet anomáliái, s ezeket az érzéseit mindig ki is mondta. A kritikus érték- és témaválasztásai ilyen közegben még súlyosabban eshetnek a latba: Ady, Illyés, Németh László, Nagy László, Csoóri, Nagy Gáspár műveit tekintette Görömbei mindenekelőtt mértékadóknak egy általa eszményinek tartott irodalomrendszerben. Műveikben vélte megvalósultnak a kritikus amaz egyensúlyt a mű esztétikai oldala és az „írói prófécia társadalmi súlya” között, illetve az európai mérték és a magyar jelleg tekintetében. Következésképp bennük – és a velük rokon indíttatású művekben és alkotókban – találta meg Görömbei András századunk magyar irodalmának igazi értékeit. Nem az értékesebb műveket, hanem – amint fejtegette egy előadásában 1989-ben – a fontosabbakat. „Az azonos minőségű értékek világán belül egy-egy nemzeti közösség számára nem értékesebbek, hanem fontosabbak, a nemzeti önismeret és öntudat épségének ápolása számára meghatározóbbak azok a művek, amelyeknek ismereti értéke közvetlenebbül táplálkozik a nemzeti közösség életéből, történelméből, sorsából. Ezekben a művekben a nemzeti közösség közvetlenebbül ismeri föl a maga életének analógiáját. Ez nem értékkülönbséget jelent, hanem a nemzeti közösség önkifejezése szempontjából való fontossági különbségtételt csupán.” 
Görömbei András meggyőződéssel vallotta, s egy kritikájában 1995-ben le is írta, amihez egy általa nagyra értékelt irodalmár tartotta magát egész munkássága során, hogy tudniillik „a művészetben sok értéket hoztak a merész újítók, de a teljesebb értéket a nagy szintetizálókban, az organikusan épített, az ellentéteket magasabb egységbe fogó egyetemességben” találhatni meg.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében