"Egyik életből a másikba siklom"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 16. (630.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A nyári kép
Egyed Péter
Dávid Gyula, az irodalomtörténész
Temesi Ferenc
Egy barát, aki él - Szőcs Géza 60
ANA BLANDIANA
Versei
Zsidó Ferenc
Huszonnégy
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 18. - A kétarcú ember
ANDRÉ FERENC & SZÉKELY ÖRS
Szónettó és Szóbruttó - négyszemközti tizennégysorosok
Balázs K. Attila
Egy hajszál útja
GOMBKÖTŐ MAGDÁS EMŐKE
Esett
Szőcs István
Menetközben – Divertimento
Lászlóffy Csaba
Hűtlenek hűsége
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
„Vitalitás és melankólia”
JANKÓ SZÉP YVETTE
Fesztivárda 25
László Noémi
Élő irodalom: Helikon a völgyben
Lászlóffy Zsolt
Richard Wagner és a kolozsvári publikum
Szeptemberi évfordulók
 
Balázs K. Attila
Egy hajszál útja
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 16. (630.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.

Születésében nem lesz semmi különleges, elvegyül többszázezer társa között. Lassan növekednek együtt, először csak néhány centiméteresek mindannyian, majd ahogy az idő telik, úgy lesznek egyre hosszabbak, egyre fényesebbek. 
Évekig növekszik észrevétlenül, csak néha vágnak ki néhány millimétert elroncsolódott végéből. Ennél sokkal gyakrabban megmossák, esetleg festik is. Néha elhull körülötte néhány társa, eltűnnek a homályos semmiben mosás közben például, vagy egy fogas jószág végez velük, vagy csak egyszerűen, minden behatás nélkül ereszti el őket a kigyengült gyökér, és halk sikollyal elsodródnak az ismeretlenbe. 
Éjszakák és nappalok végeláthatatlan tucatjai telnek el így, együtt él társaival ebben a megnyugtató, öröknek tűnő lomha hullámzásban. Vajon született-e valahol, valaha olyan hajszál, amely a születéstől egészen a sírig végigkísérte a gazdatestet? Jó lenne tudni. Jó lenne sokáig élni. Jó lenne innen végignézni a homályba vesző világ változását, nagy nyugalomban elvegyülni a puha, meleg társak között. Jó lenne. 
Aztán egyik napon egyszer csak elindul, kiválik a jószagú rajból. Finoman történik mindez, mint egy szerelmes lehelet, mint mikor egy tollpihe leválik egy tükörsima felületről: szinte senki sem veszi észre, még maga is csak pillanatok múlva eszmél, hogy utazik, hogy idegen fuvalmak taszítják, emelik el innen, ebben az ismeretlen, most már egyre ijesztőbb térben. Milyen irányú lehet a mozgása, maga sem sejti, csupán teste méreteit jelzi a hirtelen jött csupaszság, amelyet társai hiánya okoz – aztán csend lesz és fekete üresség. 
Egy hajszál sodródik egyre messzebb egy fejtől, amely tudomást sem vesz róla már, hátrafele sem néz, elhalad úgy, hogy nem is tudja: darabokban hagyja el őt a szerves anyag. A hajszál most már csupán egy élettelen, hosszú szaruképződmény. Ott lebeg egyelőre egy női fej, és valami más tárgy között, amelyre majd egy ismeretlen szándékú fuvalom ráteszi. Pillanatokig nem történik semmi. Emberszerű árnyékok suhannak, kavarják a levegőt. Önmaga körül fordul át néhányszor, teste irányt keres a turbulens áramlatok között. Elhagyja az emberi fejek szintjét. Lassan hull alá, és végül megakad egy nagyobb növésű kutya gubancos szőrén. A kutya nyakán nyakörv, a nyakörvhöz póráz van erősítve, a póráz végét egy férfikéz fogja lazán. A férfihez tartozó másik kéz a zsebben cigaretta után kotorászik. Lassan, sétálva haladnak. A férfi maga elé néz a nedves járdára, háta mögött szórakozottan lépked a kutya. Megszaglász szemeteskosarat, levizelt követ az utcasarkon, arra járók lábszárát. Haladnak. Mennek az egyre sűrűbb szürkületben. Hazafele tartanak. Lámpák gyúlnak a sétány mentén: először csak halványan pislákolnak az égők, majd egyre erősebb fénnyel árasztják el az alattuk szaladó járdát. A férfi és a kutya egy szerényen megvilágított bejárat elé érkezik. Az ajtó közepén fenyőágakból font koszorú lóg, az ajtóig néhány lépcső vezet. A férfi megáll, az előbb cigarettáért nyúló keze most a kutya gubancos szőrébe túr. Lassan lépkednek fel a lépcsőkön, a férfi a másik kezébe veszi át a pórázt, kulcsot húz elő, aztán a zárba illeszti. A nagytestű állat a farkát csóválja, de a hazaérkezés határtalan izgalmában az egész teste egyetlen nagy, izgatott izomköteggé válik. Ahogy a póráz lekerül a nyakáról, egyenesen a nappaliba szalad, és a vele szembejövő nő vállára próbál felugrani. Az eltaszítja magától, tekintete a férfit keresi. A kutya közben a lábainál, a puha padlószőnyegen hempereg. 
A hajszál kiválik a gubancos szőrzetből, ott marad elnyúlva most a szőnyegen. A férfi leveti kabátját, cipőjét, belép a nappali kellemes, meleg terébe. A nő kiparancsolja a kutyát az előszobába. A férfi közelebb lép a nőhöz, arcát a nő arca felé közelíti, de az elfordítja a fejét, üres tekintettel néz a ház más szögletei felé. A férfi hátralép, sóhajt, és valamit mond. 
Egy hátsó ajtó nyílik, mindketten arra néznek. A nőnek halvány mosoly bujkál szája szögletében. Egyéves forma fiúcska mászik elő a hátsó szobából, gügyög, arcát a férfi felé fordítja és mosolyog. Kezében játékot tartva mászik át a szőnyegen az apja irányába. A hajszál beleakad játékot tartó kezébe, karocskáját takaró inge ujjára tapad. A férfi lehajol a gyermekért, karjára veszi. A gyerek átkarolja a nyakat, ruhájáról a hajszál a férfi világos gyapjúmellényére kerül. Mindjárt a váll fölé. Hosszú, barna hajszál. 
A fekete, nedves járda reggelre fehér lesz a hótól. Hideg, csontig vágó szél süvít az utak felett. A nő, szeméből álmokat törölve botorkál elő valamelyik hátsó szobából, hogy kiengedje a kutyát a ház mögötti udvarra. Szemébe akad a férfi gyapjúmellénye, amelyet a tegnap este az egyik szék támláján felejtett. Egy hajszál van a férfi mellényének nyakrésze környékén. Egy idegen hajszál. A nő felemeli a mellényt, az ágyra teríti, hogy jobban összefoghassa. Szemein keresztül betolakszik a reggeli fény, amely most olyan információt hordoz, hogy a kéz, amely gyereket ringat, mos, főz, beletúr néha a kutya gubancos üstökébe, simogat, megpihen a férj csupasz karján, most ökölbe szorul, hogy megroppannak a csontok. A szem, a mélybarna, izgága bogár tágra mered, majd beszűkül egészen; sarkaiból valami szivárog. Ami eddig sejtés volt, az most bizonyosság. A reggeli derengésben a kutya és a férfi nézik az összeszorított szájú nőt, amint hangtalan pakol, majd felveri az alvó gyermeket. Hiába minden beszéd, hiába a kérdésözön. A kutya a farkát csóválja, a férfi tanácstalanul áll. Egy nőre gondol most, egy nőre, túl a puha havazáson, s a nő barna, jószagú hajára. Ahogy csapódik az ajtó és lassan elhal a felzavart gyermek sírása, a férfi háttal az ajtónak dől, és becsukja a szemét. A földre hajított gyapjúmellény vállán egy gyökér nélküli, kihullott hajszál pihen. Odakint gyerekek örülnek visongva az éjszaka leple alatt lehullott, egyre mélyülő hónak.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében