Minél jámborabb az olvasó, annál inkább érdeklik a Nagyok kisded játékai vagy szellemüknek apró működési zörejei. Hogy például Beethoven milyen gyenge számtanos volt, szorozni sem tudott, egy papírszeleten a hagyatékából látható, amint e számot: 24, ötször leírja egymás alá, összeadja és még így is hibás eredményt kap (124)… Hogy a zenetörténet legnagyobb géniusza, Bach csak úgy élt, mint egy vidéki kispolgár, kántortanító, kicsinyes gondok között, s még azt sem tudta, amit sok későbbi pályatársa nagyon is: „már az elején el kell döntened, hogy vagy a művészet, vagy a család!” Úgy látszik, senki sem figyelmeztette erre, s emiatt képes volt felnevelni vagy húsz büdös kölyköt!
Avagy Vörösmarty, aki lírájának mennyekbe ható orgonabúgása mellett olyan szavakat is képes feltalálni, mint a fröccs! (Mert a spricc ennek a fordítása és nem fordítva! Ugyanis barátja, Jedlik Ányos műszaki zseni alkotta meg az első szódavizes üveget és nála próbálta ki, Fóton!) És még mennyi minden! Angyali költők éteri szerelmi lantolása és ezzel szemben mindennapi gyakorlatuk, testi valóságukban, pfuj! Erre vonatkozólag csak emlékeztetek a különben közismert esetre Immanuel Kant filozófussal „kapcsolatban”: ő érzéketlen volt minden érzéki csábítással szemben (aszexuális), és egyáltalán nem élt szerelmi életet. Egyszer azonban ifjú tisztelőinek mégiscsak sikerült összehozni őt egy olyan leányzóval. A nagy és szigorú gondolkodó utána így összegezte tapasztalatait: Das Ding an sich – ist angenehm, aber die Bewegungen dazu, sind lächerlich: „A dolog önmagában véve kellemes, de a mozdulatok hozzá nevetségesek!” E meglátásban foglalt eszmét, összefüggések és ellentmondások egységéről – „A szerelem antinómiái” – ki kell terjesztenünk a világszellem és a szellemi világ egésznyílású horizontja alá. „Összefüggések vannak főleg, nemcsak ellentmondások” – így a dialektika!
Kós Károly szókimondó, keményszavú valaki volt, akár a gorombaságig. Nagyon féltünk, a főnökömmel, Szász Bélával együtt, amikor 1952-ben felkerestük, kötne az Ifjúsági Kiadóval szerződést egy regényre… Kijött elénk az előszoba ajtajáig és suttogott: Fiúk, nekem mondhatjátok, hogy Kós elvtárs, de a feleségemet szólítsátok méltóságos asszonynak! – így is lett!
Már fiatalkoromban észleltem, hogy a szakmájukban pedáns egyesek, művészek, de főleg tudósok, tudóskák, nagyon élvetegen szokták űzni a ronda beszédet. Egy hajdani egyetemi kollégám emiatt „a piszkos szájú G.” nevet nyerte. Írt egy-két figyelemre érdemes helytörténeti tanulmányt s hasonlókat, de egész álló nap szenvedélyesen szidta Horvát Istvánt és követőit, azt állította, hogy ilyen szófejtései voltak, mint Orsova: sors lova, Ádám: ad ám! Éva: ejha!, – de éppúgy gyűlölte Kandra Kabost vagy Ipolyi Arnoldot is, bárkit, aki olyasmit mert mondani, amit a Katedrán nem tanítottak. Én azért szerettem; krisztusi alapon. Egyszer valami egyetemi gyűlésről jőve, meghívtam őt s még vagy három finnugoros barátját sörözni. A könyvtárban egész nap Horger Antal szófejtéseit böngésztem, s most „leadtam nekik”, mint a sajátjaimat. Hát azokat a hörgő röhögéseket! Bugyborékoló visításokat! Veregették a hátam, s fülembe ordították szókincsünk ama rétegét, amelyek után a szótárakban zárójelben ez áll: aljas, közönséges, trágár, szeméremsértő vagy legalábbis: alacsony stílusértékű. Sohasem árultam el nekik, hogy nem is én ötlöttem ki ezeket, hanem a szentjük, hadd örvendezzen az ő szívük!
S valóban létezett hajdan egy asztaltársaság, olyan tagjai voltak, mint pl. Réthy László, a nagy nyelvész, D., a magyar numizmatika leghíresebbje, Thallóczy, aki hol az Akadémia főtitkára volt, hol Bosznia kormányzója (!). Az asztalon állott egy persely, s ha valaki kávé vagy kártya közben véletlenül olyan mondatot ejtett ki a száján, amelyben semmi disznóság nem volt, egy pénzdarabot ejtett a perselybe! És ebből a körből került ki a hírhedt Disznó Toldi… Lőwy Árpád álnéven jelentették meg, első sora így hangzott: Ég a napmelegtől a kopár sík szarja, majd ezernyi hangulatos tájleírás után – Elfeküdt már a nap túl a nádas réten / nagy vörös v…gát / fönn hagyá az égen, jutott el az apoteózisig: S a dicső magyar f… álljon mindörökre! Ezzel az alkotással nemcsak elnyomni kényszerült infantilgörcseiket oldhatták fel, hanem a „nemzeti” irodalomról alkotott értékítéletüket is manifesztálhatták! E körökben a legsúlyosabb becsületsértésnek az számított: „Maga újságíró!” Ezt vágta Zolnai Béla főfinnugrász is Takács Sándor képébe, mert az óriás tudományú, kedves történész ki merészelte egészíteni és igazítani Zolnay néhány adatát! (Persze, Zolnay azért a kiegészítéseket mohón felfalta).
Minden disciplinának megvoltak a maga antinómiái. Például, amikor a Bolyain megalakult a Békebizottság, a szavalókórus dübörögte, hogy atombomba nem titok, Béketábor győzni fog!... s következtek a hozzászólások; Gaál Gábor zavartan pislogott, de felállt V., a pedagógia tanszék professzora és biztosította a gyűlés résztvevőit, hogy Sztálin az arkangyal, ő meg a maga részéről annyit vállalhat, hogy fölhörpinti a csillagokat! Ennek viszont az volt a magyarázata, hogy nem érdekelték soha a térképek, s mikor elvitték ama bizonyos ötezer férfiút Kolozsvár utcáiról Ukrajnába jóvátételi munkára, ő is ott volt közöttük, de mindjárt az elején megszökött s átúszta a Dnyesztert, nem is álmodva, hogy az milyen cifrán kanyarog! Egymás után még ötször át kellett úsznia!
Például az öreg Magyar Adorján! Po-liglott és polikulturális személyiség volt; sokanyanyelvű és többkultúrájú; küldött egyszer egy fényképet, ölében egy hétéves forma, szépséges kislánnyal. Egyszer náluk az asztalnál megkérdeztem, „és a kedves lány?” – a felesége a háta mögött hirtelen elkezdett integetni, az ajkait ütögette, elhallgattam. Később a néni megsúgta, hogy a lány idegen nemzetiségihez ment férjhez, holtában sem szabad kiejteni a nevét! Ő is évente csak egyszer vihet sírjára virágot, be valahova a Balkán mélyére. És Adorján bácsi nagy vegetáriánus is volt, ajánlotta is ezt mindenkinek, de mellékesen megjegyezte: „azért a jó házi kolbászt és füstölt sonkát én is megkóstolgatom”.
Egyszer ebédnél szó esett arról, hogy fiatal korában egy csónakban végig vitorlázta hosszában az Adriát. „És egyedül tetszett csónakázni?” … hirtelen és élesen vágta rá: egyedül! Amikor a néni kiment a konyhába, rám mordult: Te is pont az asszony előtt kérdezel ilyen marhaságokat!
Utolsó zelenikai délutánomon a ház előtt áztattam a lábam az Adriában. Mellettem egy fiatal olasz házaspár ugyanezt tette. A huszonötéves forma asszonyka az a típus volt, aki felöltözve helyes, de átlagos kis dundinak tűnik, de így minimalista fürdőruhára vetkőzve, Tiziánt jutatta az ember eszébe, például… Egyszer csak megáll mellettünk egy személyautó, egy talján kiszól belőle a férjnek, készüljön, mindjárt jön visszafelé, felveszi, s viszi magával, mert estére jó társaság gyűl össze Raguzában. Hozod őt is? – intett a bambina felé. – Nem, a motel háziasszonya nagyon rendes, megbízható, vigyázni fog rá… Közben a bambina szeme sarkából rám-rámpillantott, mintha mérlegelte volna, mennyire tudok olaszul? Semennyire sem tudok, de e diskurzust román és halvány latin tudásommal követni voltam képes, az arcjátékokat is…
Este Magyar Adorján sokáig magyarázta az etiópiai galla, azaz oromo nyelv érdekességeit. Mikor végre elaludt, kiszellőztetni a fejem, teljesen ártatlanul, kimentem a kertbe. Amikor a motelvendégek sátraihoz értem, mintha a földből bukkant volna ki, ott állt előttem Adorján néni. Jaj kedves, maga sem tud aludni? Jöjjön, adok egy altatót!... Bevitt a konyhába s előtte le kellett nyelnem egy hatalmas pasztillát… Reggel, mikor a háziaktól búcsúztam, a bambina a verandán állt, arcán a szórakozottság kifejezésével a távoli Fekete Hegyeket figyelte…
Jegyzet
Egyébként, mert lassú észjárású vagyok s rossz számtanos, mint Beethoven, idegenben mindig odaadom a teli pénztárcám elárusítónak, pénztárosnak, s utólag ellenőrzöm, becsaptak-e? És becsaptak, Pesten, Pozsonyban, Prágában, Krakkóban, Varsóban, Moszkvában, Péterváron! Csak Rigában nem csaptak be, és Jugoszláviában – sehol! Még az a fiatal platinakarkötős feketéző vagány sem csapott be a belgrádi pályaudvaron! Ennek immár negyven éve… Most vajon mi van?
