Az alkotói stílus megújításának titka olykor a távolabbi múltban gyökerezik. Az emberiség bölcsőjéhez ugyanakkor a természeti népek élő hagyományainak feltárása és megismerése révén is hozzáférkőzhetünk. Hasonló következtetésre juthatott Steve Reich, a kortárs amerikai zeneszerzés ismert alakja, amikor ösztöndíjasként Ghána fővárosába, Accrába utazott, hogy minél többet tudjon meg az afrikai zenéről. Az ott szerzett tapasztalatok birtokában már sokkal tudatosabban kezdte el tanulmányozni az Európán kívüli zenéket, így a délkelet-ázsiai gamelán kultúrát, ami ugyancsak a ritmusra, az ütőhangszerekre épül.
A Cornell Egyetemen zeneszerzést és filozófiát hallgató Reich véleménye szerint minden alkotóművész – még a legmerészebb újító is – keresi a gyökereket, amelyekbe belekapaszkodhat, s amelyeket adott esetben megtagadhat. „Amikor elvégeztem az egyetemet és szabadfoglalkozású zeneszerző lettem, nekem csak a tagadás jutott osztályrészül. Úgy éreztem, a zene története 1945-ben befejeződött, s ami utána következett – sok-sok öncélú, exhibicionista kísérletezés –, inkább csak szégyent hoz az elődökre. Próbáltam tehát más irányba indulni, s így találtam rá az afrikai dobnyelvre, ami egy hihetetlenül összetett, s mégis roppant egyszerű kommunikációs forma”1 – mutat rá egy korábbi interjúban.
A magyarországi gyökerekkel is rendelkező Stephen Michael Reich – apai nagyanyja egy Budapest melletti faluból vándorolt ki Amerikába – a ’60-as–’70-es évek repetitív iskolájának egyik vezéregyéniségéből mára a minimálzene nagymesterévé, a kortárs zene valóságos ikonjává nőtte ki magát. Műveiben popzenei hatások árnyalják a ghánai dobolás és a gamelán zene élményéből fakadó ritmikai komplexitást, a kompozícióira oly jellemző ostinato- és variációs technika hosszabb lélegzetű műveinek ritmikájában és hangszínstruktúrájában is jelentős szerephez jut. 2006-ban, a hetvenedik születésnapja tiszteletére rendezett budapesti szerzői estje alkalmával a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli professzorává fogadta.
„Egy zenétől azt várja az ember, hogy megindítsa, meghassa, felizgassa, s ha ez az érzés nem jön létre, a hallgató számára közömbös, hogy a szóban forgó művet milyen elvek szerint komponálták”2 – idézi Kroó György zenetudós Reich gondolatát, aki nem szűnik meg kritikusan viszonyulni a 20. századi zeneszerző elődeihez. „Amikor tanították nekem Boulezt, Stockhausent és John Cage-t, ahol nincs harmónia, nincs dallam és nincs ütem, csodáltam azt a mesterségbeli tudást, amelyekkel ezek a művek készültek, de a zene csúnya volt, és nem akartam hallani. Amikor elmentem egy hangversenyre, szintén azt láttam, hogy senki sem kíváncsi erre, kivéve magukat a komponistákat, barátaikat és más zeneszerzőket. Olyan volt elmenni egy kortárszenei koncertre, mint a fogorvoshoz. Tudtuk, hogy fájni fog, de muszáj.”3
Majd így folytatja: „(…) az én generációm a német romantika halálakor érkezett. Schönberg a német romantika végét jelenti. A posztmodern Boulez, Stockhausen, Cage a holtteste a német romantikának. Még mindig megpróbálják életben tartani, de végleg halott. Túl komplikált, vége. Ki kellett utána takarítani. Ha nem jövök én, Glass vagy Pärt, akkor jön valaki más, mert ezt valakinek meg kellett tennie.”4
Jól láthatjuk, zeneszerzőnk nem feszélyezi magát – ellenkezőleg, önérzetesen szólal meg, és bátran, őszintén, a lángész magabiztosságával mondja ki az igazságot: válságban a komolyzene, (stílus)irányt kell váltani! És így születnek meg a ma már világszerte ismert és játszott Steve Reich-művek: a Drumming, a Different Trains, a Zene 18 előadóra, a Tehillim, valamint A barlang és a Három mese című operák. Utóbbi különös kalandozás a 20. század technika- és tudománytörténetében, amelyet három szimbolikus esemény – a Hindenburg léghajó katasztrófája, a Bikini-atollon végzett atomkísérletek, valamint Dolly bárány, az első klónozott élőlény létrejötte inspirált.
A keverőpult mögül figyel és irányít csendben a Nagymester – Steve Reich.
1Retkes Attila: Ahogy tetszik interjú a zeneszerzővel. Steve Reich: „megdőlt a teóriám”. In Magyar Hírlap, 2003. október 25.
2Kroó György: Steve Reich Tehillimje. Bevezető előadás az 1988. október 27-én, a Dohány utcai zsinagógában tartott hangversenyen. In Múlt és Jövő, 1990/3.
3Varga Péter: „Ha nem jövök én, Glass vagy Pärt, akkor jön valaki más” (Steve Reich). In Café Momus, 2006.12.12.
4Uo.
