Augusztus 14-16. között tartották a 41. Tokaji Írótábort. A költők, irodalomtörténészek, írók részvételével megtartott idei tanácskozás folytatása volt a tavaly megkezdett tematikának, 2014-ben pedig a tervek szerint lezárják az 1945-től a rendszerváltásig tartó időszak megvitatását. Az idei tanácskozás keretében a tábor közössége a magyar irodalom 1965 és 1990 közötti időszakát, a hallgatás és elhallgattatás éveit vitatta meg, a kísérőprogramok keretében pedig színházi esttel, kiállítással és egy emléktábla avatásával emlékezett meg a 150 éve született Gárdonyi Gézáról és a 100 éve született Weöres Sándorról. Az idei tábornak több mint 200 résztvevője volt. A magyar irodalmi élet egyik legfontosabb rendezvényének résztvevői jövőre a rendszerváltás legfontosabb irodalmi, közéleti és politikai kérdéseit vitatják majd meg.
Irodalmi rendezvények sorozatát szervezte az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) az idei Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 20-24. között. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) irodalmi délutánt tartott, Izsó Zita, Korpa Tamás és Molnár Illés részvételével. Zsidó Ferenc és Balázs K. Attila Laska Lajos, illetve A zöld fotel lakója című köteteit a szerzők kölcsönösen mutatták be. Vilma, te édes címmel Jancsó Miklós beszélt a hetvenes évek kolozsvári kocsmáiról. Sántha Attila Razglednicák című verseskötetét Fekete Vince mutatta be; szintén ő beszélgetett Szilágyi István Kossuth-díjas íróval, a Helikon alapító főszerkesztőjével. Bemutatták Bréda Ferenc Angyal a Monostoron, valamint László Noémi Föld, Király Zoltán Szívtűzoltóautó és György Attila Bestiarium Siculorum című könyveit. A Szonettszerda és a Limerick-csütörtök „utódeseményeként” idén Panegyrikusz-pénteket szerveztek, ennek keretében Egyed Emese, Farkas Wellmann Endre, Fekete Vince, László Noémi és Varga László Edgár írt hexameterben dicshimnuszt a nekik modellt ülő érdeklődőkről.
A Kolozsvári Magyar Napok 2013-as kiadásán számos más irodalmi rendezvényt is tartottak: többek közt bemutatták Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című új verseskönyvét, valamint a Szőcs Géza 60. születésnapjára összeállított Album amicorumot, illetve a Ha polip szuszog Kolozsvárott mindkét kötetét.
Szimin Behbaháni iráni költőnő vehette át idén a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat, augusztus 29-én Pécsett. Szimin Behbaháni világszerte elismert polgárjogi aktivista is, a nők jogaiért küzdő ismert személyiség, a kortárs perzsa irodalom meghatározó alakja. A 86 éves költőnő hosszú évek óta nem kapott kiutazási engedélyt Iránból, és útlevelét is bevonták, azonban a díj hírére visszakaphatta azt, így részt vett a pécsi díjátadón.
Hetvennégy évesen, augusztus 30-án elhunyt Seamus Heaney Nobel-díjas ír költő, a kortárs angol-ír líra egyik legjelentősebb alakja. Seamus Heaney 1939. április 13-án született Észak-Írországban egy kilencgyermekes család legidősebb gyermekeként. Kezdetben beleérző természetábrázolásaival vált ismertté, de költeményeinek legjellemzőbb témája az északír konfliktus volt. Az irodalmi Nobel-díjat 1995-ben nyerte el. Tizenkét kötetet publikált.