Az idő, az a bizonyos történelmi, többször is átrajzolta a teret, amit Erdélynek szoktunk nevezni, nyíltság és bezártság, az enyhülés időszakai és a zord idők váltogatták egymást ezen a tájon és az íróknak, költőknek nem volt más dolguk (vagy nem tehettek mást!), mint a maguk sajátos módján vallani és vállalni azt, ami van, leírni, ami elmondhatatlan, még olyan időkben is, amikor hatalmi önkény csorbította a szabadon szólás jogát.

Az író, mert ezért író, napjaink homályos körvonalú, képlékeny szabadságai és határai közepette éppen úgy megtalálja saját, személyre szabott szabadságának útját, mint korábban, a leengedett sorompók és vasfüggönyök idején.

A társadalmi követelmények, irodalmi kánonok függönyei csak arra valók, hogy félrehúzza őket és a valódi világot tárja szemünk elé. Ilyen értelemben az irodalmi igazság, a művészi valóság mindig a sorok között helyezkedik el, azon a Másik horizonton, amelyre minden olvasó és író figyel, koroktól, könyvektől, a leírhatóság és leírhatatlanság éppen aktuális meghatározottságaitól függetlenül.

Erdély kétarcúsága nem csupán a tájak és emberek komor derűjében, vigasságos zordságában érhető tetten, de az itt formálódó történelemben és a tájainkon létrejövő irodalmi művekben is.

Abban, ahogy az író önálló, saját szabályok szerint működő, látható és szinte kézzelfogható világot teremt, miközben el is távolodik e világtól, hogy ezen írói glóbust megforgatva, annak teljességét mutassa meg önmaga és az olvasók számára, hogy lám: így is lehet írni, így is lehet élni.

Manapság nem divatos, sőt, egyesek szerint a korszellem ellen elkövetett vétek, ha túlságosan szoros összefüggéseket vélünk felfedezni a mű és létrehozója között. Szerencsére, az írók, különösen akkor, ha az adott nyelvben és tájban létrehozott meghatározó munkák szerzőiről van szó, e divatoknak épp úgy fittyet hánynak, mint a korábbi skatulyáknak, tisztánlátást zavaró eszméknek vagy vasfüggönyöknek.

Aki e változó „követelményektől” függetlenül ír, az a történelmi időben bolygó ember vonásait mutatja meg, miközben saját emberségét is látni engedi. Szilágyi István ilyen író.

Isten éltessen sokáig!