"hátha lehetne vívni újból"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 19. (633.) SZÁM — OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A történelem arcai
Papp Attila Zsolt
„Én szabad vagyok” - Beszégetés a 75 éves Szilágyi Istvánnal
Ferenczes István
Hollóidőben
Szakolczay Lajos
Szabadságváltozatok
Király László
Legényes
Fekete Vince
Szilágyi a magasban
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 20. - Nemes versengés
Hajós János
Bagatellianus űrutazása
SZABÓ IMOLA JULIANNA
Liszka hintája
Horváth Előd Benjámin
Versei
ANDRÉ FERENC
„533 És ezt is megírod?”
Czakó Gábor
Egyén, nemzet és nyelv
Szőcs István
A székelykapu – és másféle kapuk I
Varga Melinda
Versei
Borsos J. Gyöngyi
Az a bizonyos fokhagymacikk
FLEISZ KATALIN – LAKATOS ARTUR
Korunk hősei? Kisembersorsok a közelmúlt magyar filmjeiben
Lászlóffy Zsolt
A zenei szépség keresése – Angi István 80
Hírek
 
Fekete Vince
Szilágyi a magasban
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 19. (633.) SZÁM — OKTÓBER 10.

Nemrégiben egy társaságban, író és kritikus barátokkal és egy odakerült ifjú doktorjelölttel társalogva, akit egyik kedves kritikusnő hozott az asztalunkhoz, mint egy nagyon jó fej gyereket, a mai leglegekről beszélgettünk, amikor egyszer csak – honnan, honnan nem –, mint amikor az ital „megivódik”, felvetődött az is egyebek mellett, között, hogy nocsak, sorolnánk fel az ezredforduló három legnagyobb regényét.
Egyet kapásból rávágtunk mindannyian. 
És nem az volt, amelyik nemzetközileg satöbbi, sem az, amelyik az úgynevezett kánon csúcsán satöbbi, hanem egy harmadik. 
Na és akkor, tette fel provokálóan a kérdést a doktorátusa felé tartó kritikus szemébe nézve, kicsit még az asztalon át is hajolva, és talán egy picit borosabb vehemenciával egyikünk, melyik a másik kettő? A másik kettő nem jutott eszébe a lábszusztól, vagy ki tudja, mitől az ifjú kritikusnak (sem), s a helyzetet gyorsan mentendő, az ifjú felállt az asztaltól, kikérte magának ezt a hangot és sértetten kivonult az előtérbe. 

Körülbelül jó két kőhajításnyira ültünk a kolozsvári Szent Mihály templomtól, annak égbe nyúló tornyától, amelybe a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával – kivételesen – felengedték a látogatókat. Most már nem emlékszem, hogy 220 vagy 180 falépcsőfokon kell-e oda felmenni, pihenőkkel, újabb nekirugaszkodásokkal, újabb meredek lépcsősorokkal. Felfelé kapaszkodók és lefelé tartó vigyázkodók között igyekeztünk fel mi is ketten a szép augusztus végi délutánban. A körerkélyen enyhén remegő inakkal körbejártunk, fényképeket készítettünk az alattunk jövő-menő, aprócska emberekről, az épületekről, a város keleti, nyugati, déli látványáról. Visszafelé menet aztán, a körerkélytől olyan tíz lépcsőfoknyira lefelé, a hatalmas rozetták szomszédságában, vagy éppen alatt, öles betűkre lettünk figyelmesek. Egy név szerepelt ott, szépen, stílusosan belevésve a csiszolt kőbe. Hogy az hogy került oda, csak találgatható. Talán az egykori templomépítők, egykori templomjavítók, restaurálók lehettek. Mert nem lehetett azt csak úgy, egykori, még akkoriban nem is létező grafittiként, egy-két perc alatt szépen, arányos, nagy betűkkel belevésni, mondjuk egy ilyen nyílt látogatásos napon sem. És így kidolgozni. 
Oda idő kellett. Meg nyugalom. Meg eszközök. Satöbbi.

Nekem már akkor rögtön, amikor felfedeztem, és most is, akárhányszor rágondolok, egyetlen egy ember jut eszembe erről a kőbe vésett családnévről. Egyetlen emberhez tudom hozzárendelni ezt a nevet. És mindegy, hogy száz vagy ezer szaladgál ezzel a névvel szűkebb vagy tágabb szülőföldünk ege alatt. És arra gondoltam már ott, akkor, a lépcsőforduló pihenőjében, hogy szinte jelképes is lehetne ez itt (ha mindenben a jelképeset, a szimbolikust keresnők), ahogy örök mementóként szülővárosa központi, emblematikus épületének a belső toronyfalába szerényen, nem hivalkodóan bele van írva, vésve a neve. 
Magasan a város fölött, magasan szülővárosa fölé emelkedve. 
És itt az íróról, a Mű szerzőjéről, akinek neve és műve mindannyiunknak rögtön, első helyen beugrott azon a borozgatós estén, a templomtól kőhajításnyira, még nem is szóltunk. 
Hogy az hol, és mi(k) fölött…
Isten éltessen sokáig, Pista bácsi!

Kézdivásárhely, 2013. október 2.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében