"a vándorok élni tanulnak"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 20. (634.) SZÁM — OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Vallasek Júlia
Az életről, egyszerűen
Varga Melinda
Slam, a szabadság költészete - Beszélgetés Csider István Zoltánnal, Pion Istvánnal és Simon Mártonnal
Tóth Mária
A csont
ZUDOR JÁNOS
Versei
MEZŐSI MIKLÓS
Századeleji emlék
Panegyrikusz-péntek
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 20. - Nemes versengés
GYŐRFI KATA
Versei
Muszka Sándor
A novella
FAZAKAS GÉZA
Versei
Batári Gábor
Rövidprózái
Gálla Edit
Versei
Szőcs István
A székelykapu – és másféle kapuk II.
GEORGE SZIRTES
Találkozás Walt-tal, 1959
BRENDAN KENNELLY
Versei
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Versközelben
LOVASSY CSEH TAMÁS
Hogy állunk a bábokkal? Az Erdélyi Magyar Bábszínházak Fesztiváljáról
FERENCZI SZILÁRD
Beszámoló a 13. Filmtettfesztről - Drakula a sárga csikóját ugratja
László Noémi
Feljegyzések egy könyvvásárról
Novemberi évfordulók
 
Varga Melinda
Slam, a szabadság költészete - Beszélgetés Csider István Zoltánnal, Pion Istvánnal és Simon Mártonnal
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 20. (634.) SZÁM — OKTÓBER 25.

– A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban a legutóbbi föllépéseteken a slam poetryt meghatározó szöveg is elhangzott, hogyan írnátok körül a műfajt?
 
– Pion István: Nekem a slam a szólásszabadság. Három perced van, hogy elmondd, mit gondolsz bármilyen témáról. 
– Simon Márton: Nekem nem a szólásszabadságot, egyszerűen csak a szabadságot jelenti, amikor azt csinálok, amit csak akarok. 
– Csider István Zoltán: Nekem a slam az új punk. 

– Úgy érzem, hogy a slam poetry lázadás is. Nem véletlen, hogy Magyarországon és Erdélyben is ilyen népszerűvé tudott válni. Több szövegetek utal az akutálpolitikára, társadalmi kérdésekre. Mennyire értetek azzal egyet, hogy a slam poetry lehet a mai kor társadalomkritikája is?
 
– Pion: Inkább úgy fogalmaznék, hogy a slam poetry magában hordozhatja a társadalomkritikát, de ez nagyon sok minden másról is elmondható. A forma még nem kritika, szóval leginkább mi vagyunk kritikusak, nem a slam poetry.
– Csider: A társadalomkritika szerintem nem csak opció, hanem természetes komponense a slamnek. Közvetlen fiúk és lányok vagyunk, közvetlenül mondjuk a közönségnek, amit mondunk, többnyire olyan dolgokról beszélünk, amelyek mindannyiunkat közvetlenül érintenek, a társadalmi, politikai folyamatok pedig ilyenek. Nem elválaszthatók az életünktől.

– Hogyan találkozik az irodalmi szöveg a slammel? 
 
– Simon: Mi úgy gondoljuk, hogy a slam is irodalom, pontosabban az irodalmi szövegeknek egy válfaja, magától értetődően. Mivel ez egy ab ovo színpadi műfaj, ezért sok esetben harsány, egy kicsivel egyszerűbb, és közérthetőségre törekvő – talán tényleg punkosabb. De mindenképp azt gondolom, hogy jó pillanataiban egy slam poetry szöveg simán hozza az irodalmi színvonalat. És ahogy nem minden irodalmi folyóiratban megjelenő vers remekmű, ugyanúgy nem minden slam-szöveg lesz érdekes egy-két hónap vagy év múlva. De a vers és slam találkozása evidens. 
– Pion: Ahogy az ódának vagy a szonettnek vannak műfaji követelményei, úgy a slamnek is meg kell felelnie bizonyos irodalmi műfaji követelményeknek. Mivel új és friss, ezért természetes, hogy vannak ellenzői és lelkes támogatói is, de ettől függetlenül ugyanolyan elvárásoknak kell megfelelnie, mint egy hagyományos irodalmi műfajnak. Azt gondolom, hogy helye van az irodalomban. Másképp én nem is csinálnám, ha nem lenne köze az irodalomhoz, bele sem kezdtem volna. 
– Csider: Szövegalkotó emberként figyelünk arra, hogy mit írunk le, hogy épek legyenek a mondatok, legyen kohézió. Hogy építkezzen a szöveg. Nem tudom, mi az irodalom, de ha valami ilyesmi, akkor a slam is az. Először megírjuk, aztán elmondjuk. Szóval, a slam már a keletkezése pillanatában találkozik az irodalommal, illetve része lesz az irodalomnak. Ez lehet jó irodalom és rossz irodalom is – de az. Én gyakran emelek át a slam-szövegeimbe alapvetően versként keletkezett szövegeket is, ez is egy találkozási pont.

– Tulajdonképpen előadói műfajról beszélünk, mégis melyek azok a legfontosabb kritériumok egy slam poetry szöveg estében, amelyek mentén elkülönül valamelyest az úgymond hagyományosabb irodalmi műfajoktól? 

– Pion: Hangzásra szülessen, ez a legfontosabb.
– Csider: Éppen az előadás miatt nagyon fontos, hogy amit a slammer mond, az viszonylag gyorsan feldolgozható legyen a hallgató/néző számára. Valószínűleg egyszerűbb eszközökkel dolgozik egy slam-szöveg, mint az általad hagyományosabbnak nevezett műfajokban keletkezett szövegek, ami nem jelenti persze, hogy egy-egy darabnak ne lennének mélyebb rétegei. Vannak, lehetnek. Az a jó, ha vannak. Téved, aki azt gondolja, elég néhány közéleti utalás, néhány poén, néhány obszcén kifejezés, hogy egy slam-szöveg sikeres legyen. Receptem ugyanakkor nincs. 

– Lehet-e a slam egyfajta új népköltészet – ilyen meghatározást is gyakorta hallani irodalmárok körében –, avagy a népi kultúra helyettesítője?

– Pion: A slam poetry azért más, mint a népköltészeti alkotások, mert a mi szövegeinken a közönség nem alakít. Ha innen nézzük, akkor ezek műdalok, előre megírt szövegek. 
– Csider: Abból a szempontból kétségtelen a hasonlóság, hogy a slam poetry a YouTube-on nézőről nézőre, a Facebookon pedig felhasználóról felhasználóra terjed. Megosztást megosztás követ. Lehet, hogy egy-két hangsúly eltolódik, alakulnak a mondatok, alakulnak a szerkezetek, toposzok helyébe más toposzok jöhetnek. Ilyenformán el tudom képzelni, hogy egyes „slágerszövegek” egyes részei egy idő után az eredetitől eltérő módon épülnek be a „köztudatba”, illetve máshogy élnek tovább. Ez volna a népköltészet? Nem tudom. Bizonyos motívumok tényleg tovább élnek nemcsak szabadon lógó idézet formájában, de egy-egy slamben is, vendégszövegként, referenciaképpen, ez viszont természetes. Mindenesetre mivel még talán így, átalakulva is társul név és arc a szövegekhez, és mindig van hová visszatérni, nem hiszem, hogy ez volna az új népköltészet. Ahogy azt sem gondolom, hogy a slam volna az „új költészet”. Azt meg pláne, hogy a népi kultúra helyettesítője lenne. A modern népi kultúra egyik, szerintünk és a számunkra nagyon fontos eleme, de semmiképpen sem helyettesítője. 
– Simon: Igen, az alapszöveg sokkal erősebben kötődik a szerzőhöz, mint egy népköltészeti alkotás. Bár a magam részéről egyre kevésbé tartom szerencsésnek a „művész mint elefántcsonttoronyba zárkózó zseni” sztereotípia fenntartását, de akkor is. Viszont bárki írhat slam-szöveget, ez teljesen szabad terep. Ugyanazon a színpadon állnak a legnívósabb slam-előadók a teljesen kezdőkkel. Ez pedig életben tartja a műfajt és ad egyfajta dinamikát és kiszámíthatatlanságot egy-egy estének, ami jó.

– Irodalomnépszerűsítő szereppel bírhat a műfaj?  
 
– Simon: Persze. Viszont azt elöljáróban nagyon fontos elmondani, hogy mi ezt az egészet nem „mellékesen” csináljuk. Szóval hogy a dolognak van egy „irodalomnépszerűsítő” oldala is, csak mi nem feltétlenül (vagy kizárólag) ezért műveljük. Pontosabb azt mondani, hogy ezzel csinálunk valami olyasmit, ami – bizonyos okokból kifolyólag – könnyebben jut el szélesebb közönségréteghez, és vannak olyan verseink, írásaink, amelyek meg nem. Megvan a slamnek a saját helye, önértéke, ami nem a viccelődő népszerűsítése annak, hogy egyébként költő vagyok. Ez megalapoz valamifajta affinitást és fogékonyságot a „szövegekre”, általánosságban, de ez is inkább következmény, mint cél. 
– Pion: A slammerek  között nemcsak költők, hanem rapperek, színészek, számítástechnikai szakemberek és ki tudja még, milyen foglakozásúak is vannak. Amikor valamelyikünk először slammelt, nem azért állt ki, hogy attól a versei népszerűbbek legyenek. Amikor először slammeltem, nagyon is otthon hagytam a verseimet, az más kérdés, hogy ez elmúlt időben valamelyest módosult ez a nézőpontom, és bekerült a kötetembe slam-szöveg is, de ez már következmény, nem ez volt a cél. A slam poetry, úgy érzékelem, hogy olyan szövegalkotási metódus, ami működik az irodalomban is, de a színházban, a rapben, a zenében és máshol is életképes. Találtunk egy olyan közeget, amely sokmindent befogad. És itt a központi elem a szöveg. Szóval nem gondolom, hogy ez deklaráltan a költészet reklámja lehetne. Mindamellett viszont, hogy ez következmény, és nem ok, iszonyú jó húzóerő is, nemcsak a saját verseinket, rapszövegeinket, színész mivoltunkat viszi tovább, hanem azoknak az alkotóknak is jót tesz, akik egyáltalán nincsenek közel a slamhez. Az irodalom kap ezáltal egy kis hátszelet, amire szintén nem gondoltam, amikor elkezdtem. A barátainknak, az általunk szeretett és kedvelt íróknak és költőknek akarva-akaratlanul is csinálunk egy kis reklámot. Kányádi Sanyi bácsi végigjárta Magyarország, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság majd’ összes települését. Mindenki ismeri. Közben felnőtt egy nemzedék, ezek vagyunk mi. Ha nem mész el a közönségedhez, akkor a közönséged sem fog megtalálni téged. Respektálom az otthonülő költőket is, nincs ezzel semmi probléma, de megteszek mindent, ami tőlem telik azért, hogy róluk is halljanak általam, általunk, és otthon ülve is megtalálja őket a szélesebb olvasóközönség. 
– Csider: Ezzel én is egyetértek. Hiszek abban, hogy a jó szöveg nem csak szórakoztat és gyönyörködtet, vagy épp letaglóz és sokkol, de kedvet csinál más szövegekhez is. Ha pedig hivatkozásként beemeljük a nekünk fontos szerzőket a szövegekbe, talán akadnak páran, akiknek beakad néhány név, aminek érdemes utánanézni később. S ebben szerintem az a szép, hogy bár a hivatkozott szerzők többnyire nem részei, alakítói a mozgalomnak, így, közvetett módon mégis van hatásuk. Szerintem egy-egy slam-est különben remek alkalom lehet minden, magában az előadásra kedvet érző szerző számára, hogy újabb csatornákat nyisson magának, hogy megismertesse magát egy olyan nemzedékkel, amelynek tagjai valószínűleg nem az Írók Boltjában kezdik és zárják a napot. Amennyire tudom, nem kevesen éppen azután vették meg Marci vagy Pista kötetét, hogy hallották őket slammelni. Ha csak néhányan vannak olyanok, akik egy ilyen könyvesbolti trip során mások könyveit is leemelik a polcról, akkor máris rendben vagyunk. Ez a műfaj olyan fontos szerzőkre és művekre is ráirányíthatja a figyelmet, akik az irodalmi nyilvánosság felől ugyan megkapják az elismerést, de a felhasználói, az olvasói figyelem sok esetben elkerüli őket – ami méltatlan. Én abban érzek valamiféle missziót, hogy a srácok lássák, hogy a vers jó, a vers kell. 

– Milyen különbséget láttok a magyarországi és erdélyi közönség között?

– Pion: Mivel ide ritkábban járunk, jobban várnak minket. Nyilván az internetnek köszönhetően könnyen megtalálhatók vagyunk, lehet hallani rólunk, de a fizikai jelenlétünk ritkább, mint Budapesten vagy a vidéki városokban Magyarországon. Itt valamelyest nagyobb az érdeklődés. Különleges élmény, hogy eljöhetünk ide, és ez láthatóan a közönségnek is örömet okoz. 
– Csider: Azt tapasztaltam Maros-vásárhelyen legutóbb, hogy amit az ottani slammerek képviseltek, sokkal nagyobbat robbant, mint egy-egy hazai föllépésen elhangzó szöveg.  Kicsit félve mentem fel utánuk slammelni, hiszen ilyen kemény és erős megszólalások után mi újat mondhatnék én, ami a közönséget jobb kedvre deríti vagy elgondolkodtatja, meghatja? Elképesztően erős a színvonal, amit az erdélyi slammerek képviselnek. Ami furcsa volt még, az a „maximalizmus” – nálunk a félhivatalos protokoll szerint 7 pontnál már tapsol a közönség. Itt 9-10-en alul nem nagyon...
– Simon: Nagyon szeretem ezt a légkört, aminek nyilván része a közönség is, az egész miliő, ami itt van. Ezt én imádom, és most ez a legenyhébb szó, ami eszembe jut róla. Talán azért is, mert kevesebbet látnak minket, reagálnak másképp, ez részben igaz, de azt gondolom, hogy ez nem a találkozások számán múlik. Jelzésértékű az erdélyi slammerek mentalitása is: nyitottak, újítóak, energikusak. 

– Beszéljünk az irodalmi terveitekről is. Mi az, ami most foglalkoztat benneteket? 

– Simon: Én annyi mindent írok jelen pillanatban, hogy időm sincs tervezni. Jól jönne néhány csendes hét, amikor leülhetek csak úgy és kitalálhatom, hogy mit is kéne csinálnom „harmadik kötet” címen. Talán majd télen, legalábbis most ebben bízom. 
– Pion: Most leginkább egy gyerekverskötet. De titoktartási szerződést kötöttem a kiadóval. Na jó, azt azért nem, de erről egyelőre tényleg nem árulhatok el többet
– Csider: Egy nagyobb, Rendrakás munkacímű verscikluson dolgozom éppen, ebből nemrég hallhatott pár szonettet a közönség. Ez foglalkoztat most leginkább. 

– A város, az elidegenülés, az emberi kapcsolatok erodálódása, na meg az irónia fontos szerepet kap mindhármotok költészetében. Hogyan nézne ki egy Csider–Pion–Simon hármas kötetbemutató slam poetry nélkül?

– Pion: Gondolom, nem slam-szövegek, hanem versek felolvasásával, nyilván zenével. De erre hasonló példa volt már, amikor áprilisban bemutattuk a köteteinket, igaz, akkor sajnos Csider-kötet nélkül, de Sirokai Mátyás társult be mellénk, és az este első felében csak beszélgettünk és verseket olvastunk, egymáséit is. Elég jó recept volt, sokaknak ízlett, úgyhogy ezen én nem nagyon változtatnék. Aztán persze az est második fele már a slamről szólt, de nem ez volt a kérdés.
Csider: Sehogy. Ez elképzelhetetlen.

Sokat beszéltünk az otthonülő költőkről, arról viszont keveset, hogy mivel lehetne közönségbaráttá tenni egy-egy kortárs könyvet, felolvasóestet? Persze nem slam poetryre gondoltam, hanem valami másra, hiszen nem mindenki tud színpadon előadni. 

– Simon: Szerintem bármivel, ami egy kicsit is váratlan. Zenével, színházzal, vetítéssel, intermedialitással és kötetlenséggel. De egy jól kitalált felolvasás egy üres színpaddal és egy darab mikrofonnal is működhet, tehát inkább a személyes jelenlét az, ami számomra döntő. A többi opcionális. 
– Pion: Például Kemény István és Erdős Virág sem tartozik a legjobb előadók közé, de a Rájátszás nevű formációban nagyon jól végzik a dolgukat, sőt attól lesznek igazán különlegesek, hogy nem tökéletes az előadásuk. Úgyhogy ez az út szerintem igenis járható.
– Csider: Nem gondolom, hogy a kötetek összeállításakor, szerkesztésekor különösebben fontos szempont kell, hogy legyen a közönségbarátság, ami persze nem jelenti, hogy az olvasó nem fontos, hiszen nagyon is az. Jó, ha látható az ív, a „honnan hová?”, vagy ha akadémiai műveltség nélkül is érthető t a szöveg, sőt. De a versolvasás szerintem magányos akció. Az estekről pedig: a zene, a vizuális segítség mindenképpen jól jön, ha azt akarjuk, hogy jól érezze magát, aki eljön. Márpedig azt akarjuk.

 
Csider István Zoltán: 1980-ban született Mezőtúron. Verset, slamet, újságot és rapszöveget ír. A Népszabadság munkatársa. Jelenleg Budapesten él. 
Pion István: 1984-ben született Vácott. Jelenleg Budapesten él. Egyetemi tanulmányokat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatott magyar-kommunikáció szakon. A Magyar Nemzet kulturális rovatának szerkesztője. Verseskötete: Atlasz bírja (2013).
Simon Márton: 1984-ben született Kalocsán, tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte japán szakon. Jelenleg Budapesten él. Kötetei: Dalok a magasföldszintről (2010), Polaroidok (2013).




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében