A veronai Catullus emlékére
egyrészes farmer volt őrajta márvány
fel-felvidult ha néztük egymást árván
Szöktetésre gondolhattunk ottan
szökhettünk volna akkor együtt nyomban
elszöktünk volna csókostul mi onnan
ő és én akárhová mehetnénk
szeretni mentünk és szerettünk egyként
kihámoztam farmerjéből aztán
szerettük egymást kedvvel és a párnán
álmomba tért én néztem arcát némán
gondolhatnád a többit inkább olvasd
s ha látlak csókod majd a számra forraszd
ne egyet és ne százat és ne ezret
hanem keverjük össze mint a mézet
miként a kard a megcsörrenő láncnál
szebb fényességgel tündököl s ragyog fel
úgy méznél édesebbek csókjaid ezerszer
a vágy virágillatnál édesebben reszket
bársonynál selymesebb volt vesztem
ó ezt tudom tanú és vádlott voltam
megvesztem érted vádlón majd’ meghaltam
ha csókot adtunk százat s vettünk ezret
jól megkevertük édes mint a mézet
a szád mint friss gyümölcsnek húsa-lelke
végtelen sok érzésem hajtott ki benne
az volt aztán a szívem nagy kegyelme
illatos kertedbe szívemet beengedd
adj kegyelmet édes asszony s kedved
add nekem s töltsük hamar kehelybe
onnan kiisszuk és ott kélünk egybe
illatos kertedbe hív a szívek gyöngye