1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Mellettem alszik a tábor, liheg, fojtogat
tévedt szerelem, már csak te hiányzol,
gyere, teljesebb lesz a sor, sárban a fogat,
ki bukik le az álompárkányról,
ahová még ébren kúsztunk tapodva egymást,
megbolydult hangyaraj, hová lett a rend,
a győztes ki csak bandukolt, vagy tétlenül várt,
tudván, mindenből lélegzet a kezdet.
Ezért vagyok itt a fojtó páracsöbörben,
pislákoló lámpa aranyudvarában,
mi ide fölér, a zokszó, virraszt tömören
s nem hordoz vigaszt, mit hiába vártam,
nem jöhet át remény horkoló falon,
szegény reggel vár, s oda az alkalom.