"megvédeni, amit már nem lehet"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 21. (635.) SZÁM — NOVEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
László Noémi
Jelentés Laci bácsinak a forradalomról
Karácsonyi Zsolt
„Soha nem jutott eszembe, hogy más útra térjek” - Beszélgetés a 70 éves Király Lászlóval
Szakolczay Lajos
Egy friss Arany János-díjra - Király László köszöntése
Bogdán László
Bolyongások Rakamazon
Markó Béla
Versei
Sigmond István
Szivárvány
SERESTÉLY ZALÁN
apakrif
Papp-Zakor Ilka
Fa
DIMÉNY ÁRPÁD
Versei
Cseke Péter
Székesegyház-építő lázban - Németh László irodalom-földrajzából
Szőcs István
A székelykapu – és másféle kapuk III.
Antal Balázs
Készülődés a visszatérésre
LOVASSY CSEH TAMÁS
Tíz nap Gyergyóban - Beszámoló a Nemzetiségi Színházi Kollokviumról
KISS LÁSZLÓ ANDRÁS
50 művész – 50 grafika
Lászlóffy Zsolt
Szabolcsi Bence, a mesemondó
Hírek
 
DIMÉNY ÁRPÁD
Versei
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 21. (635.) SZÁM — NOVEMBER 10.

Andromakhé búcsúja

A nyolcadik napon kávét főz. Álmát 
akarja megosztani férjével: mészkőszikla 
peremén fekszik gúzsba kötve. Fontos
lehet. Belei húrként játszanak. Nem téved. 
Ritkán álmodik vele. Visszarendeződik 
az otthoni szerep sminkje és meg-
teremtődnek a délelőtti tények.

Testének ívelt előnyeivel fogadja. Vess 
véget a háborúknak! – a szép beszél. Előbb 
gondjaid pihentesd, óriásom, majd 
kezed, lábad és nemi szerved. Már 
e szótól rajta a szenvedély. Rád ereszkedem,
mint egy meleg felhő. Mert valahány pillanat,
meghalunk abban, mint ahogy 
minden étkezés a fogzománcot rontja. 

Az asszony szeme fényén pazar másvilág 
záporoz át. Edzett tenyered tedd 
tomporomra. Ez balett. Ágyéka 
életet sző. A férfi vonagló, keresgélő, 
puha mozdulatjáték. Kisfiússá és 
zabolátlanná válik. Vérerek érzik 
a lüktető vérereket. 

Az Új Tavaszig vagy ezer argoszi halálig!
A neonról apollói fény csorog lecsupaszított 
alfelére, a feleség nyakának körvonalára. Inni 
egymásból, korallszínű árvácskájából 
szent dolog. Párás bőség, szuszogó 
domborulatok. Áll, mint a Szkaiai-kapu 
előtt, csókolja nyílásról kamrára a világmindenségbe. 

A kilencedik napnak még neve sincs. Az álmot 
akarja megosztani férjével. De már csak gőz 
a fürdőben. Akarata gyémánt a csend 
kupolájának feszülve. Ebédet főz. Fazékba 
folyatja a vizet. Bekapcsol háztartási gépet. 
Gyomormélyen centrifuga. A telefon élesen 
jelez. Éjszakák és nappalok míg felveszi. 


apatológia

Várok. Valaki csak jön, akkor 
majd válthatok. Érme kell, azt 
fogadja el az öntvényarcú lény.
Markába kell nyomni. Szeméből 
süt, hogy megvet. Hisz él még, 
mondja, s lábával felé rúg.

Kórházak, klinikák várótermeiben 
kidolgozott koreográfiával várok. 
Papírvékony angyalok suhannak át 
az égen. Náluk sincs pénz. Lehúzná őket.
Ez már a tudat képernyőhavazása.
A néma légben öldöklés. Vér villan. 

Bőrén átsütött a koponyája, mint
égett mackócsonk a nejlonzsákban. 
Így nem vihetem haza. Zsebemben 
boríték, megszokásból, de csak 
az érme. Valaki váltson pénzt.
Valaki váltsa meg. 

 
crucifixio

Hagyd már abba a sóhajtozást, veti oda.
Barna szeme hidegen tekint ki állapota 
csapdájából. Hagyja, hogy vergődjek. 
További hallgatása vád. 

A tárgyak ráérősen kiszorulnak közülünk.
Az ilyen éjszakának az anyaga is törékeny,
fényekre, sötétre és homályra esik szét, 
darabja megvághat.

Vág az esze is. Nem küld el. Holott én arra 
várok, hogy kiváltsam magam. Ő ezt érzékeli, 
de ajkát nem fonnyasztja. A fiúk alszanak, 
adja tudtomra. Mit is? 

Rákérdezhetnék, de félek. Gyűlölöm, mert
mintha a konyhafénnyel szeretkezne. Szép. 
Míg én egy elhasznált, puhán ragadós test. 
A gyermekek alszanak, 

nyugtázom magamban. Megbénulva téblábolok
elegáns házunk tojáshéj-szobáiban. Bármerre lépek 
megfeszülő idegeibe ütközöm. Gesztikulálok, 
védekezem? Mindegy. 

Kezem árnyéka szarvszerűen feszül a kereszt alakú 
ablakbordákon. Mintha ki akarnám birkózni 
magam a szorításból. Nem megy, vagyis nem 
megyek. S azóta is.


munkahelyi románc

A súlyos mályvaszínű égbolt 
a jeges városnak feszült.
Őszies tél volt. 
Csak morajlott a sok acél, beton a ködben,
ott sietett egy lány mögöttem.
Gépcsordák hamujától gőzölt az aszfalt. 
Aztán elütötték. Valaki ölt megint.

Bukfencezett, mint repülőhalak.
Szeme idegen kékjét
a pillanat lúgozta ki. 
Rángott, mint lefejezett nyúl. 
Valaki hosszat nyomott a dudán. 
Szürke elemek, szürke táj, 
akár egy tűz után.
Vére is sietve folyt. Éppen
vágyakat őrzött a szemében.
Istenem, de szép volt.
Fénylő frizuráját a vér 
összeszedte rögökbe.
Egy csík ívet rajzolt a szemöldökre. 
Íriszében németalföldi festők színezte ég. 

Letakarták. Meghalt a szerelem
bevégezetlenül.
A véletlen bonyolult rendszere alatt
lebegett, elmerült.
Vibrált a telefonom. Amúgy a vége mindig ez.
A főnök hív: csináljak pár fotót,
mert címlap lesz.
Nyílott a blende, s rajta az összetört kabát.
Sietett. Mögöttem jött. S most ott van, odaát.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében