"ez itt csak papír és szavak"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 22. (636.) SZÁM — NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Mrożek és a bálnák
László Noémi
Az írás mint visszatérő álom – Beszélgetés Karafiáth Orsolya költővel, íróval
Vallasek Júlia
Angolkeringő 7.: Cromwell dolgos éjszakái (Hilary Mantel: Farkasbőrben, Holtaknak menete)
SEMEZDIN MEHMEDINOVIĆ
Az orosz számítógép
ANDRÉ FERENC
Versei
Hertza Mikola
Rövidprózái
FISCHER BOTOND
Ulrich Zapata története
Balázs Imre József
Egy évnyi Benji a Bretteren
Székely Örs
sos. IR 406 02:16 in. 3 int. min. 240
MOLNÁR ZSÓFIA
Lábjegyzetelt protokoll
Borbély András
Versei
Szőcs István
Képtelen jegyzetek
Bertha Zoltán
Poézis és gondolat
Gál Andrea
"Egyszerre szinte mindent fogna egybe"
Bakk Ágnes
Gyengeséggel szemben kegyetlenül
Kántor Lajos
Atavizmusok. A vers védelmében
Király László ünneplése Budapesten és Kolozsváron
Decemberi évfordulók
 
Hertza Mikola
Rövidprózái
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 22. (636.) SZÁM — NOVEMBER 25.

A hetedik napon
 
Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. (Mózes első könyve, második fejezet)

Belefáradt a teremtésbe, a szemét is csípte egy kicsit a napfény, így gondolta, hogy alszik egyet. Leheveredett egy hűs bokor aljába és elszenderedett.
Éppen arrafelé járt ekkor Dindiri és Dendere.
– Ne, itt alszik valaki, mezítláb! – mondta Dindiri.
– Nincsen neki cipője – mondta Dendere.
– Nekünk se nincsen cipőnk – mondta Dindiri. A helyes beszéd nem volt csak úgy egyből megteremtve, az még csak évszázadok áldozatos munkájával és nevelésével fog kifejlődni. Már akinél.
Megálltak a hűs bokor alatt, és nézelődtek.
– Jól megteremtette – mondta Dindiri.
– El is fáradt tőle – mondta Dendere.
– Senki se nem segített neki – mondta Dindiri.
– Ha nem mondta... – mondta Dendere. Közben megvonta a vállát: szólhatott volna, mondta ezzel a gesztussal.
– Gyere segítsünk! – mondta Dindiri.
– Segítsünk – mondta Dendere.
Álldogáltak és erősen gondolkodtak. Dindiri összehúzta a szemöldökét, Dendere pislogott. Egy kis idő múlva Dindiri pislogott, Dendere meg összevonta szemöldökét. 
– Hát... – mondta Dindiri –, segítettünk?
– Kezdtem elfáradni – mondta Den-dere.
Ekkor a bokor alatt megcsillant a szerszámosláda. Dindiri egy fadarabbal megpiszkálta, kinyílt. Benne voltak a teremtés eszközei. Tisztán, csillogóan, a Jóisten gondosan letörölgette őket használat után, pihenés előtt.
– Ezekkel jobban tudunk segíteni – mondta Dindiri.
– Használjuk a cuccokat – mondta Dendere.
Letelepedtek a szerszámosláda köré ,törökülésben. Ezt akkor még lábbogzós ülésnek hívták, a törökök még pár évezreddel odébb voltak a fejlődés vonalán.
– Gondolj te is valamire, amit megteremtsél – mondta Dindiri, miközben azon gondolkodott, hogy mit teremtsen.
– Én már gondoltam – mondta Dendere. – Legyen egy nagy süppedés, tele vízzel.
– Az már megvan – mutatott a tóra Dindiri. 
– Akkor olyan kerek izéket akarok teremteni, amik az ilyen izéken lógnak – mondta Dendere.
– Azok is megvannak – mutatott Dindiri a megyfáról lógó körtékre. Volt ott egy kis keveredés még az elején.
Nem jutott eszükbe semmi az elején. Csak ültek és pislogtak, meg vonták össze, vonták szét a szemöldökeiket. Dindiri még a fejebúbját is megvakarta. Nem tudhatta, de éppen megteremtette a teljes tanácstalanság jelét testbeszélül.
Dendere kuncogni. kezdett Eleinte csak halkan, majd egyre hangosabban. Kiragadott a cuccból egy hogyishívjákot és megnyomta rajta az ezüstös gombot. Dindiri nemsokára felszisszent és hatalmasat ütött a tarkójára.
– Ez fájt – mondta Dindiri.
– Az ütés fájt vagy a szúrás, előtte? – kérdezte Dendere.
– Mind a kettő – mondta Dindiri. – Mit csináltál?
– Szúnyogot! – mondta büszkén Dendere. – Szárnya van, zümmög és mindennek a vérét szívja.
Dindiri kicsit szomorú volt, hogy ez nem neki jutott először az eszébe. De aztán kajánul elvigyorodott. Magához húzta a cuccot és nyelvét kidugva megnyomta a gombot.
– Colorado-bogár! – kiáltotta Dindiri.
– Az mi? – kérdezte Dendere.
– Ne tudd meg! – mondta Dindiri.
– Csótány! – nyomta meg a gombot Dendere.
– Kullancs! – rántotta vissza magához a csillogó cuccot Dindiri.
– Depresszióbogár! – mondta Dendere. De nem érte el a gombot, szerencsére.
Ekkor egy szúnyog rátelepedett Jóisten nyakára és beledöfött a kidomborodó érbe. Erre az Isten megvakarta a nyakát, az ősz szakál pedig olyan hangosan sercegett körme alatt, hogy a hangra meg is ébredt. 
– Hogy a macska bajsza meg a farka cirógatná meg a fene jó dolgotokat! – kiáltott fel Jóisten, Dindiri és Dendere pedig rémülten menekült. Sajnos a cucc gombja éppen be volt nyomódva, így ebből a haragos ébredésből teremtődött meg a káromkodás.
Itt a vége, fuss el véle. Talán még az azóta is menekülő Dindirit és Denderét is utoléred.


A Nagy Hamm

– Ez így nem jó – mondta Dindiri.
– Nem jó ez így – mondta Dendere.
A zebra színe nem tetszett Dindirinek. Denderének meg nem tetszett a zebra színe. A zebra meg csak legelt, nem törődött a színével.
– Fessük át! – mondta Dindiri.
– Fessük át! – mondta Dendere.
Hoztak festéket és festeni kezdtek, Dindiri meg Dendere. 
– Legyen például egyszínű  – mondta Dindiri.
– Ne legyen kétszínű – mondta Dendere.
Dindiri a zebrán minden fekete csíkra ráhúzott egy fehér csíkot ecsetével, hogy a zebra egyszínű legyen. Dendere meg minden fehér csíkra ráhúzott egy feketét az ecsetével, hogy a zebra ne legyen kétszínű. 
– Fehér lett! – kiáltotta Dindiri, amikor végzett.
– Fekete lett! – kiáltotta Dendere, amikor az utolsó fehér csíkra is ráhúzott egy feketét.
Néztek értetlenül. A zebra nem lett egyszínű. Dindiri nem értette: a zebra fekete-fehér csíkos lett. Két színű zebra, pont mint az elején. Úgy maradt, hogy lett, úgy lett, hogy maradt. Dendere sem értette.
– Ez így nem jó – mondta Dindiri.
– Nem jó ez így – mondta Dendere.
A zebra új színe nem tetszett Dindirinek. Denderének meg nem tetszett a zebra új színe.
– Fessük át! – mondta Dindiri.
– Fessük át! – mondta Dendere.
Sokáig festettek Dindiri és Dendere. De a zebra a végére mindig csíkos maradt. Pedig sokszor még el is döntötték, hogy meggondolják magukat. 
– Legyen fekete – gondolta meg magát Dindiri.
– Legyen fehér – gondolta meg magát Dendere.
De hiába, a zebra nem gondolta meg magát, maradt fehér meg fekete vagy fekete meg fehér.
Nem könnyen adja fel Dindiri. Dendere meg nem adja fel könnyen. De ami hiába van, az hiába van. Az idő telik, a festék fogy, a hiába van.
– Inkább fessük át a tigrist! – adta fel nem könnyen Dindiri.
Dendere nem mondott semmit. Csak nézett. Sehová, inkább bután. De mielőtt Dindiri meglepődhetett volna ezen, hogy Dendere nem mond semmit, ritmusosan, válaszképp, Dendere ezt mondta: jó.
– Fessük át a tigrist! – örvendezett Dindiri, hogy Dendere is így gondolja.
– Fessük át a tigrist! – örvendezett Dendere, hogy nem kínlódnak tovább a zebrával feleslegesen.
Odaszaladt az alvó tigrishez Dindiri és Dendere. Ecsetjeiket festékbe mártották.
– Legyen fekete! – húzott egy fekete csíkot a narancssárgára Dindiri.
– Legyen narancssárga! – húzott egy narancssárga csíkot a feketére Dendere.
A tigrist megcsiklandozta a két ecset. A tigris kinyitotta a szemét.
– Hamm! – mondta a tigris éhesen.
Ha a tigris nem lett volna éhes, a nagy hamm meséje is tovább tarthatott volna. De éhes volt, hát itt a vége. Boldogan éltek, amíg.

Részletek egy időhiány miatt soha meg nem írandó meseregényből




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében