Angolul az, hogy „Tramp”, csavargót jelent, de azt is jelenti: kurva. A filmnek, amelyik Chaplin csavargófiguráját világhírűvé tette, ugyanez a címe. Ha tehát van, ami összekapcsolja Benji első könyvét a Bretteren felolvasott versekkel, akkor az a „tramp”-figura. Itt nincs archaizálás, nincs némafilm, de valami, ami fontos volt, továbbra is megvan.

Ha Benjit Chaplin írta volna meg, akkor tudjuk, hogy nézne ki. Ha Jack Kerouac írta volna, akkor Dean Moriartynak hívnák, ha egy punk-író, akkor lehet, hogy Sid Viciousnek. De az a változat, ha Horváth Előd Benjámin írja meg, külön izgalmakat tartogat. Kerouacnál kicsit külön van az, aki megírja a történetet és az, aki éli, Benjinél egyben kellene lennie, s az egyik paradoxon ebben a versvilágban az, hogy mennyire működtethető a két dolog együtt: egyes szám első személy, aki csinálja a dolgokat, és egyes szám első személy, amint figyeli ezt a másikat.

A vers ma sokkal inkább, mint az utóbbi száz évben bármikor, nem a papíron és nem a könyvekben történik. Száz évvel ezelőtt a fiatal költők azon dolgoztak, hogy kiszabadítsák a verset a papír evidenciájából. Most ezen nem kell dolgozni, ki van az szabadulva onnan rendesen, de az, hogy ott, ahol most van, mi történik vele, még messze nem dőlt el – ezen még érdemes ügyködni egy kicsit.

„Egy slamnek az a lényege, hogy száz százalékosan te vagy” – mondja Saiid egy interjúban, és ez fontos fejlemény megintcsak. De annyi évszázadnyi vers és líra után azt tudjuk azért, hogy ez félreérthető mondat lehet. Abban a helyzetben, amikor az ember felolvas vagy slammel, leginkább azt a kockázatot jelenti, hogy az ember a saját testével és hangjával is összekapcsolja a szöveg igazságát, kiteszi a test és a hang relativizáló hatásainak, ami ideális esetben nem elvesz a szövegből, hanem hozzátesz. A hitelesség, amiről Saiid beszél, nem azon múlik, hogy a versben, amelyiket Benji felolvas, például férfi beszél vagy nő – bármelyik beszélhet, hiszen annak, amiről ez a versvilág szól, bőven van férfi és női oldala: kimondom a szót – the tramp – és láthatok magam előtt férfit is, nőt is, mindegy. Múlik ezen néhány dolog, hát persze, de nem minden. Azért nem, mert az, hogy száz százalékosan te legyél egy szövegben, nem azt jelenti, hogy te már készen vagy, és nincs egyéb dolgod, mint megírni magadról a verset. A vers megírásával is alakítod magad, a felolvasásával és a felolvasás helyzetében való téblábolással még inkább, és már rég nem ott vagy, mint amikor leírtad a szöveget. Ha elég mélyre vágsz magadban, lehet, hogy a vers az a hiteles eszköz, amivel éppen férfivé operálod át magad, ha nő vagy, és nővé, hogyha férfi. 

Ebben az átoperálós mondatban talán az a lényeg, hogy ezek a dolgok nem leutánozhatók, vagy ha igen, akkor ez nem a könnyűségi üzemmódban zajlik. Mintha folyton ott villogna egy lámpa: „Don’t try this at home.” Lehet, hogy ezek az utak kintről indulnak, de befelé vezetnek, ez egészen biztos, és az, hogy aztán versek lesznek-e belőle, és hogy milyenek, azon is múlik persze, mi zajlik odabent, ebben a fekete dobozban.

Nem akarom megfejteni, mit jelent Benji verseiben az, hogy tenger vagy az, hogy macska. Hogy fogódzókat jelentenek, az megintcsak biztos. Fogódzókat ahhoz, hogy a fekete doboz, ami működésben van, valamennyire leírható legyen.

Benji nem azzal foglalkozik, hogy mi van „a világban”, de azt azért kár lenne kihagynunk, ülve a világban benne, hogy mi van akkor, ha ezek a versek mégiscsak beszélnek a világról, amelyikben ülünk, még ha nem is azt célozzák meg. Magyarul nem volt igazi beatköltészet, hosszú volna arról elmélkedni, hogy miért. Hogy szükség lenne, lehetett volna rá, azt számomra a slamköltészet sikere ugyanúgy bizonyítja, mint Benji szövegei. De ezt tényleg ennek a versbeszédnek a logikáján kívülről mondom. Ahol annyira közel esik egymáshoz az élet és a vers, mint ezekben a szövegekben, ott épp elég azt mondani versről versre: „legyen szó ebben a versben arról, aki vagy”. És ha ezt magunk elé próbáljuk képzelni, akkor a képen lehet, hogy nem azt fogjuk látni, hogy valaki verset farag. Hanem lehet, hogy olyasvalamit, ahol vér fog folyni.