"ez itt csak papír és szavak"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 22. (636.) SZÁM — NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Mrożek és a bálnák
László Noémi
Az írás mint visszatérő álom – Beszélgetés Karafiáth Orsolya költővel, íróval
Vallasek Júlia
Angolkeringő 7.: Cromwell dolgos éjszakái (Hilary Mantel: Farkasbőrben, Holtaknak menete)
SEMEZDIN MEHMEDINOVIĆ
Az orosz számítógép
ANDRÉ FERENC
Versei
Hertza Mikola
Rövidprózái
FISCHER BOTOND
Ulrich Zapata története
Balázs Imre József
Egy évnyi Benji a Bretteren
Székely Örs
sos. IR 406 02:16 in. 3 int. min. 240
MOLNÁR ZSÓFIA
Lábjegyzetelt protokoll
Borbély András
Versei
Szőcs István
Képtelen jegyzetek
Bertha Zoltán
Poézis és gondolat
Gál Andrea
"Egyszerre szinte mindent fogna egybe"
Bakk Ágnes
Gyengeséggel szemben kegyetlenül
Kántor Lajos
Atavizmusok. A vers védelmében
Király László ünneplése Budapesten és Kolozsváron
Decemberi évfordulók
 
Bakk Ágnes
Gyengeséggel szemben kegyetlenül
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 22. (636.) SZÁM — NOVEMBER 25.

Szász Jánosnak talán két kedvelt filmes toposza van: a testvérek és az őrültség, illetve különböző felfokozott mentális állapotok filmre vitele. Csáth Gézát ezért szinte házi szerzőjének lehetne tekinteni, hiszen a Witman fiúk és az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmek az ő művei alapján készültek. Aztán Szász felfedezte a svájci emigrációban élő Agota Kristof (vagy Kristóf Ágota) trilógiáját, és hosszas (jogi) egyeztetés után, az írónő örömére (aki később sajnos sem a bemutatót, sem a Karlovy Vary-i fesztiválon a filmnek kijáró Kristály Glóbuszt már nem élhette meg) nekifoghatott a regény első részének filmváltozatát elkészíteni. 
A Witman fiúk után a mostani történet nem okoz meglepetést: a második világháború kitörése idején egy ikerpárt a szüleik a vidéken élő nagymamához visznek. A testvérek az elején nehezebben viselik a körülményeket (zord nagymama, zord idő, zord viszonyok), de lassan kialakítanak egy olyan viselkedési rendszert, amellyel be tudnak illeszkedni és szó szerint helyt tudnak állni az rémisztő körülmények között is. A rendező a testvérek alakítóit, a Gyémánt-testvéreket a Tolna megyei Kocsolán találta meg. Gyémánt András és László két tizenéves fiú, nem rendelkeznek semmilyen színészi előképzettséggel, de jelenlétük a széles vásznon magával ragadó. Bár nem ikrek, de összecserélhetőek, viszont a karakterük erőssége átcsillámlik a filmbéli figurákon. Náluk igézőbben csak Molnár Piroska alakította az eleinte „gonosz boszorkát” játszó, lányát, a gyermekek anyját gyűlölő nagyanyát, aki unokáit is szukafattyaknak nevezi. De nem csak az ő erős színészi jelenléte volt magával ragadó, hanem Szász János visszahozta a vászonra egy másik kedvenc színészét, Ulrich Thomsent, a férfiakhoz vonzódó német tiszt alakjában, aki ugyancsak sokszínűre rajzolta saját karakterét.
 A ikreken kívül (akik a film cselekményével egy időben kezdik el megélni saját történetüket) mindenki mögött egy rejtett történet és tragédia áll, amely nem is oldódik fel minden esetben. Nem tudni, hogy az özvegy nagymama részegen miért gyűlöli annyira elhunyt férjét. Nem tudni, hogy a szomszéd nyúlszájú lány (Tóth Orsi), akit a végén az orosz katonák megerőszakolnak és megölnek, miért hazudja azt édesanyjáról, hogy süket és vak. Csak sejteni lehet, hogy a szép szőke papi szolgálólány (Kiss Diána Magdolna) miért is gyűlöli annyira a zsidókat. És nem feltétlenül lehet érteni, hogy a fiúk, akik addig szinte egy emberként, már-már varázslatos összetartással vittek mindent véghez (takarítástól, tanuláson keresztül, egymás fájdalomhoz szoktatásán át a gyilkosságig) miért is áldozzák fel apjukat azért, hogy az egyik átléphesse az aknás mezőt és a határ másik oldalára érkezzen, míg testvére otthon marad az elhunyt nagymama házában. Első látásra talán csak annyit lehet mondani, hogy a háború mindenkiből kihozza a legmélyebben rejlő, mindenkit letaroló élni akarást. De talán a félelmetesebb azt elgondolni, hogy valóban csak a háború hozza ki ezt a testvérekből (vagy bárkiből), vagy csak az elvadultság állapotába kényszerülés hozta ezt a világlátást. 
A testvérek, a két fiatal fiú alakítása egyfajta nyers, ösztönös élni akarásról szól. Egymást ütve szoktatják magukat a fájdalomhoz, apjuk tanácsára egymást segítik a tanulásban, és apjuk tanácsára naplót írnak a napi történésekről. A film némileg túlegyértelműsíti a regényhez való kötődését: miközben a fiúk a naplót írják, színes, családi fényképekkel teleragasztott, miniatűr rajzokkal és festményekkel díszített scrapbookok, kollázsmódszerrel készült emlékkönyvek tűnnek fel, amelyek a fiúk narrációja folyamán képileg egybeolvadnak a konkrét cselekvésekkel. Talán eltúlozva mondhatni, hogy kissé Peter Greenaway stílusához lehetne hasonlítani ezt a rendezői fogást, amely aztán az elméletírók számára kijelölheti a feladatot: miképpen lehet újrafogalmazni egy film és egy regény kapcsolatát a médiumok megjelenítése által (igaz, Szász János már előző játékfilmjében, az Ópiumban is élt a kézírás médiumának a megjelenítésével). A nagy füzethez (akárcsak az Ópiumhoz) Szöllősi Géza készített scrapbookokat, amelyekből a film magyarországi bemutatójával egy időben kiállítás is nyílt. Halálfejekkel megrajzolt menetelő katonák, az anya fényképének „kicsúszása” a nagy füzetből és egyéb stop motion megoldások árnyalják a mesélést és kissé meseszerűvé teszik aborzalmakat.
Szász mostani filmje mondhatni a Witman fiúk folytatása, vagy a toposz újabb aspektusának egyik feldolgozásaként tekinthető. Csáth Géza a maga megismételhetetlen módján végigzongorázta a mindennapi erőszakos cselekedetek műfajait. Ágota Kristof regényének nyelvezete szűkszavú, tőmondatokban beszélő, a hézagokban-jelentést-elhelyező stílusával viszont helyt ad az ilyen titkoknak, igaz, a kegyetlenségnek is. A regény „másról szól”, mint a film – ez rendjén is van így (anélkül, hogy a filmes adaptációk hosszú irodalmát végignyálaznánk, és anélkül, hogy a regényben vázolt erőszakformák összességét végig kellene néznünk a mozivásznon). Ezzel a látszólag lecsupaszított nyelviséggel egy sajátos, vad világot teremt, amely erősen kihangsúlyozza ezt a tiszta formákban és egyszerű szavakkal ábrázolt helyzetet. Ebből származik a regény sokrétűsége. A film ellenben (mint talán minden adaptáció) a saját komplexitása miatt veszít a regényben alkotott világ káprázatosságából. Az is igaz, hogy elvész az írás sajátos nyelvezete, az általa kialakított világszemlélet és annak átütő ereje, de a színészi alakításoknak köszönhetően mégis hipnotikus marad a film.
A két fiú kapcsolata azért is annyira erős, mert együtt tudják csak legyőzni az olyan emberi gyengeségeket, mint a fájdalom, az éhség vagy a gyengeség. És bár a történet végére kerülnek a nagymamához, a szüleiket, akik addig a meghitt szeretet létezését jelképezték, valósággal elpusztítják és végül önmagukat is a legnagyobb próbatétel elé állítják. Érdemes a trilógia mindhárom részét végigolvasni

A nagy füzet, színes, magyar-osztrák-német-francia film, 109 perc, 2013. Rendező: Szász János. Író: Agota Kristof. Forgatókönyvíró: Szász János, Szekér András. Operatőr: Christian Berger. Producer: Sőth Sándor. Vágó: Ruszev Szilvia. Szereplők: Gyémánt András, Gyémánt László, Molnár Piroska, Ulrich Matthes, Bognár Gyöngyvér, Ulrich Thomsen, Tóth Orsolya, Derzsi János, Kiss Diána, Kovács Lajos.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében