Száz évvel ezelőtt a saját gyökerekből táplálkozó építészet egyformán volt fontos Európa nemzetei számára, főleg ott, ahol ezek létükben is veszélyeztetve érezték magukat. Akkor ez volt a humanizmus, az emberi értékek megőrzésének alternatívája az iparosodással megjelent, személytelen tucattermékek világával szemben.

Kósékat már nem a védekezés, hanem egy új építészeti formanyelv kialakítása motiválta a múlt század elején. Lerakták az alapjait, tiszta forrásból merítettek, amilyen mélyről csak tudtak, tanulva-tanítva a magyar lélek formáit, hihetetlen erővel és ambícióval. A sors ezért olyan megbízásokkal jutalmazta őket, mint a Vekerle telepi lakónegyed tervezése Budapesten vagy a Székely Nemzeti Múzeumé Sepsiszentgyörgyön. Ez utóbbi a legszebb példája Kós építészeti elveinek valóra váltására. Következetesen megvalósította mindazt, amit vallott. A magyar népművészet erdélyi jellegzetes formáit alkalmazta, helyenként monumentálisra nagyítva, új kapcsolatrendszerbe helyezve. Ha tömören kellene fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy varázslatos és  lélekemelő minden apró részletében. Ez elmondható a zebegényi katolikus, a kolozsvári református „kakasos” templomról, vagy a budapesti Zrumeckivel közösen rajzolt, mostanában gyönyörűen felújított állatkerti pavilonokról is.

A legendás hírnevet mindenik közül mégis a Varjúvár kapta. Páratlan szépségű környezetben leleményesen elhelyezett építészeti bravúr. Egyedi jellegét talán a szigorú geometriájú négyzet és kör könnyed kapcsolódása adja. Egyszerre légies, föld lényegű, súlyos és égretörő tűz a torony sudár alakja. Ezt semmivel nem csorbítja, csak kiteljesíti az utólagos, a család gyarapodását követő dolgozószobával való bővítése. A belseje manapság szűkösnek tűnhet, szinte emberi aurára szabott, vagy a petróleumlámpa fénykörére. Kőből és fából, élő anyagból van, állandó gondozást igényel – épület-lény –, mondhatnánk Makovecz Imrével.

A nyáron építész diákok segítettek a kő támfalak újraépítésében. Ottjártunkkor Kós Károly építész dédunokája fogadott, egy emlékszoba létrehozását tervezik.

Fent, a faluban a református templom szentélyének külső pillére előtt néhány hete egy szobor áll, Gergely Zoltán alkotása. A megszokottól eltérően a fiatal Kós Károlyt ábrázolja. Üzenet, ami arra sarkall, hogy kilépjünk a lemerevedett klisékből, a formák mögé lássuk a szellemet, hogy eleven maradhasson a kapcsolatunk az ő világával.

Másképp hogyan lehetne összekötni ezt a mostani földit és azt a mindenkori, égi világot?