"szemében egyszervolt házak állnak"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 23. (637.) SZÁM — DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Müller Csaba
Sztánai pillanatkép – Kós Károly születésének 130. évfordulóján
László Noémi
A művész a Szaturnusz kegyeltje – Interjú Végh Attila költővel, íróval
Végh Attila
Versei
Fried István
„Az is csak egészben a rész” – Tandori Dezső 75 éves
Sigmond István
Fényhegyek
Szakács István Péter
Rövidprózái
KULCSÁR ÁRPÁD
Versei
Lovász Krisztina
Gokartnovella
Fekete Réka
5 évszak (részlet)
BALÓ LEVENTE
Versei
GOTHA RÓBERT MILÁN
Az élet könyve
Dehel Gábor
Kiadó víkendház
Benő Attila
Egy század arcai (Részletek egy hosszabb költeményből)
Szőcs István
Képtelen jegyzetek
LOVASSY CSEH TAMÁS
Kolozsvár Error
Tulit Gyopár
Akárki, avagy szürkeség és önítélet
Orbán Zsuzsa-Lilla
Ismerős történetek
Kiss András László
Adriana Bădoi – Where to?
Hírek
 
Fekete Réka
5 évszak (részlet)
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 23. (637.) SZÁM — DECEMBER 10.

Szagnyom

Legnehezebb mégis a várakozás volt. Ez a céltalan, végtelen várakozás, nem tudni, mire. Illetve tudni vélte, hogy valakire vár. De róla semmit nem tudott, semmit, ami közelebb vihette volna ahhoz az ajtóhoz, amelyen az a valaki belép majd az életébe. Ez az évtizedekig tartó várakozás egyáltalán nem vált unalmassá, sem monotonná. Lehetetlen volt megszokni és nem megfeszülni a telefon csörrenésére, talán már az anyaméhben elkezdődött, egy genetikai kód bonyolult permutációja révén, a férfiak meghatározott sorrendben hagyták el vagy hagyatták el magukat, kényszerítve, hogy mindig friss várakozással töltse tele a gyűlölt kelyhet, a szent kupát, amelyhez, úgy érezte, már nincs köze, de kiitta, bár a magány keserű utóízét ki nem állhatta. Szerette viszont a sáros utcát, fizikai gyönyört érzett a sár cuppanásától, amint ráfröccsent cipőjére, nadrágszárára, autóval mindig gázt adott a sárban, hogy kiszálláskor leolvashassa a véletlenszerű térképet, amely ott díszelgett a karosszérián, jósolt magának, mint mások a zaccból, a szerelem sáros ragadványaiból arra következtetett, hogy nem tudna mihez kezdeni magával akkor sem, ha lecsutakolná a szerelmek nyomát, tisztán és magányosan végigszáguldva egy pályán. 

A férfiaktól parfümöt kért. Lehetőleg még az elején, hogy az illathoz a teljes kapcsolatot társítani tudja. Így azután a magány hónapjaiban, éveiben, ébredés után kiválasztotta az aznapi illatot, a férfit, akihez visszatért, akit bőrén viselt büszkén-összetörten, mint egy kínai váza, ez az eszmei bigámia jellemezte hétköznapjait, és léteztek illatok, amelyek kifogyóban voltak, azokhoz már nem nyúlhatott lelkiismeret-furdalás nélkül, alkalmi emlékezésre voltak elegendőek, egy esti rövid szemezésre a tükörrel, amikor kimondottan szépnek találta az arcot, amely mögé belátott, amelyet titokzatosnak és ellenállhatatlannak érzett, parfümjeinek felhőjében csábította magát, még másnap is érezve a valamikori szerelem illatát.

A szerelemnek borszaga volt. Akkor érezte meg, amikor a férfi először adott innia. Egy oleander tövében történt valahol délen, jóval éjfél után, a tér egyik oldalán mecset állt, a város kihalt volt, ők akkor találtak egymásra, és megesküdtek, hogy egyetlen éjszakát töltenek csak együtt. Kissé szégyenlősen fedezték fel egymást, és annyira tetszett az, amit találtak, hogy esküszegés terhe mellett több mint egy évig bujkáltak egymásban mindenki elől.  Lassan kortyoltak egymásból, ízlelgetve ezt a taszító és vonzó savat. 
Szabad volt várnia a férfit. És annak szabad volt soha meg nem érkezni.

A férfi együttléteik után, mindig egy palack bort hagyott a lánynak, olyat, amilyet előző este ittak. A lány másnapokon megitta az elsötétített szobában és beszélgetett a férfival.

A gyönyör ízelítőt adott a végtelenből. Amikor azt mondták, nem emlékeznek pontosan, valójában annyi történt, hogy olyan mélyen érintették egymást, ahová az emlékezés nem fordul vissza, kívánták ezt az édes múlttalanságot és jövőtlenséget, ezt az általuk teremtett időt, amit sohasem neveztek nevén, ha egyáltalán lett volna rá szavuk. Hanyatt feküdtek, arcukba hullt a hó, mindent betakart, csak a pillanat látszott ki. Kíváncsian ugráltak percről percre, rácsodálkozva a következő mozdulatra és közben rájuk olvadtak a hópihe percek, sercegett a hó a bőrükön, forró havazás.

Tudta, hogy felesleges folytatni, mert mindent akart és pontosan a semmit. Szerette. Ez szabálytalan volt. Ezért már kizárják a játékból. Ki kell zárnia magát. A kutyák az idegent ugatták benne.

Nem csak bort ittak, gyakran találtak egymásra egy csésze teában, a bensőségesség párája lengte körül őket, az érintés aromája, az örömök fanyar íze, az újralátás forrósága, pillantás-kortyok, folyékony boldogság egy órában.

Nem tudta, mi van a várakozáson túl, van-e rajta túl vagy ez az a parttalan, ami néha elsodor, hirtelen irányt változtat, néha sekély, máskor figyelmeztetés nélkül mélyül, bele is lehet fulladni, ha az ember elfelejt szabályos időközönként eszmélni valami állítólagos valóságra. A szerelem mohósága sosem lakatta jól, a szerelem csupán élni engedte. Őrült szomját oltotta vele, gyűlöletes, száraz vágy kínozta a férfi után, csillapíthatatlan gondolatok, tikkasztó napok, homokórák végtelen percei. Sivatag volt (a homok asszonya). Felkapta ez a forró szélvész, homokszemek, minden résben és ráncban megtapadó vágy, üres órákat kitöltő homok, örökké tenyerébe hulló homok.

Készített egyszer egy fényképet a férfiról, amelyen az hátrafordul, bátran, mert van kire néznie, egyenesen a lány szemébe, bele az objektívbe, mintha a lelkébe, nevet, átöleli a nevetésével. Egyetlen pillanat, amely felnagyítva az élet lehetne.

Álmában egyszer piacon járt, kiáradt a túróknak a savanyú szaga és a méz akáca, a meleg kenyér illata a férfi hóna alól… Ébredéskor gyomrában a vágy korgott, az ő szép sárkánya, tűzokádó.

Nem kértek egymástól soha semmit. Illetve egyszer a férfi mégis kéréssel állt elő.

– Engedj el. 

És kilépett a májából, a veséjéből, a szívéből és az életéből.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében