„Nem a legfontosabb tulajdonságunk, hogy élünk-e” – mondja barátnőjének Emma (Pál-Ferenczi Gyöngyi), az Akárki című Kárpáti Péter-dráma főszereplője, egy közös emlék felidézésekor. Mit is keres az ember a halál előtt? Talán választ arra, mit is keresett a földön.
Kárpáti Péter Akárkije a középkori moralitásjáték kortárs átirata, amely az ember halál előtti számvetését viszi színre. Nem véletlen, hogy a rendező (Radu Afrim) Emma zavarát hangsúlyozza ki az előadásban, vagyis arról mesél, mit tehet, vagy épp nem tehet ma egy nő, aki érzi halálának közeledtét.
Színpadkép: metróállomás (Bartha Jó-zsef díszlete a pesti metrót idézi), a mennyezetről lecsüngő megállójelző sávban tüntetik fel a darab színtereit, amelyek mintha Emma utolsó napjának stációi lennének. Az ingatlanközvetítőtől a röntgenlaboron, Aranka lakásán át, a konfekcióosztályt, az utcát, a volt férj és Emma lakását követően eljutunk a metróperonig, az öngyilkosság helyszínéig. Szokatlan megoldás – de kétségtelenül kiváló – a „hangtechnikus” (azért az idézőjel, mert Kónya-Ütő Bence tulajdonképpen színész) állandó jelenléte a színpadon. Az általa kevert zene remekül megszabja a darab ritmusát. Az előadás világába szervesen illeszkednek a még egyetemi hallgató Giliga Ilka jelmezei is: praktikusak, 21. századiak, illeszkednek a darab kortárs jellegéhez.
A metróállomás egyik uralkodó eleme a hatalmas óra: digitális, piros számokkal, a következő szerelvény érkezéséig hátralévő időt jelzi. Ám az idő hirtelen megáll, alig néhány másodperccel a lenullázódás előtt. Ebből az alapszituációból indulunk. Gyors helyszínváltásokkal dolgozik a rendező (mintha lineáris síkon követnék az utolsó nap eseményeit, ez megegyezik egy metró haladási irányával és sebességével). Akárki itt épp Emma: aki egy lakásközvetítő irodában dolgozik, elvált nő, egy kamaszlány, Vera (Kovács Kati) édesanyja. Úgy tűnik, komoly betegsége lehet, de ő nem a kezelést választja. Eldönti, hogy gyógyíthatatlan, és meg fog halni. Előtte azonban „rendezni szeretné sorait”: a barátnőjét, az anyját, a volt férjét látogatja meg, az eldugult lefolyót is megjavíttatja, még az ajtófélfa rendbetétele is eszébe jut. Csupa jelentéktelenség. Emlékeket keres, de rájön, hogy állandóság nincs, esetleges a múlt és a jelen is. Bármi megtörténhet.
Olykor egészen rövid, bizarr jelenetekbe csöppenünk. Ilyen a „biliháború”: az exférj, Péter (Pálffy Tibor) és új felesége, Erika (Nagy Eszter) kisfiuk ürülékét bilikben tárolja, ezeket kezdik a karakterek körbedobálni egymásnak a látogatás során. Vagy amikor begördül a síneken az anya, Aranka (Gajzágó Zsuzsa) lakása, egy kicsi, túlzsúfolt helyiség, amelyben jóformán mozdulni sem lehet. Itt a piciny, ketrecszerű lányszobában ennek lakójaként ismét feltűnik Nagy Eszter (nem lehet tudni pontosan a szerepét, hiszen szövege nincs a jelenetben; szimbolizálhatja a fiatal Emmát, de lehet egy éppen Arankával lakó albérlő is). Ez esetben a színészek kettős vagy többes szerepben való játéka is utalhat arra, hogy ez akárkivel megtörténhet. A szereplők nem tudnak Emmának segíteni, még az sem tudatosul bennük igazán, hogy valóban gond van. Mindenki „elvan” a saját kis világában, apró ügyeivel, anyagi gondokkal, miegymással. Akármilyenek, semmilyenek.
Kisemberek, kis nézőtér (színpadra épített): intim módon tárul föl egy bármilyen közép-kelet-európai nagyvárosban élő nő élete, gondjai, számvetése. Pál-Ferenczi Gyöngyi emlékezetes alakítással formálja meg Emmát, kellő érzékenységgel tud váltani a groteszk jelenetek között, nem túljátszva a kilátástalanságot, nem önsajnálatba süppedve, hanem egyensúlyt teremtve játékában.
Az utolsó előtti helyszínhez érve (ezt nyomon követhetjük a megállójelző sávon, mindig épp az aktuális helyszín neve világít) végre Emma lakásába is betekinthetünk – vagyis ennek fürdőjébe, ahol épp a vízvezeték-szerelő (Diószegi Attila) és Vera javítja az eldugult lefolyót. A kamaszlány szüzességét adja a szerelőnek, akinek a nevét az aktus után tudja meg: Tóth Gyula (bádogos és vízvezeték-szerelő). Idejében, még mielőtt az szívrohamot kap, és meghal.
Elindul az előadás elején „lefagyott” óra is: lepereg a néhány maradék másodperc, tizenhét, tizenhat, tizenöt – metrózakatolás... Emma és a vízvezeték-szerelő kettős temetése, gyászoló tömeg. Egy kisiklott élet vége, akárkié. Egy senkié.
Kárpáti Péter: Akárki. Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Rendező: Radu Afrim. Zene & SFX: Kónya-Ütő Bence. Díszlettervező: Bartha József. Jelmeztervező: Giliga Ilka. Szereplők: Pál-Ferenczi Gyöngyi, Pálffy Tibor, Gajzágó Zsuzsa, Szakács László, Erdei Gábor, Kovács Kati, Fekete Mária, Benedek Ágnes, Nagy Eszter, Diószegi Attila, Derzsi Dezső, Molnár Gizella, Krizsovánszky Szidónia, Debreczi Kálmán, Kónya-Ütő Bence.
