Eszem a kicsi szívedet, meg a májadat! Ezt mondta nagyanyám mindig. Infarktusban halt meg. Nagyapám a belsőségeket szerette a legjobban, állattól függetlenül. Szívet, májat, vesét, tüdőt, és főleg vért és agyat. Májcirózis okozta májrákban halt meg. Mert iszonyú sokat ivott. Spanyolok voltak. A szív spanyolul corazón. A máj hígado. Como tu pequeño corazón y tu hígado, így mondta nagyanyám. Mások falura mentek mamához meg tatához, kivéve Szolomájer Ottót, mert szegénynek az összes mamája és tatája itt lakott a városban. Én Spanyolországba mentem abuelához és abuelóhoz, igaz, ritkábban.

A génjeik bennem vannak. Én kicsi cigányom, így szokta mondani anyukám. Ezért is vagyok tanácstalan. A másik nagyapám meg, aki orvosprofesszor volt, magyar, és szintén iszonyú sokat ivott, azt szokta mondani, hogy napi egy liter vörösbor mindentől megvédi a szívet és a vérereket. Ő is cirózisos volt. Tanácstalan vagyok: ne igyak, és haljak meg infarktusban, vagy igyak, és haljak meg májcirózisban. Mert a génjeik bennem vannak.

Spanyolul a cigány gitano. Abueloéknak voltak gitano szomszédaik. Megették a lovat. Játszottam náluk sokat, jól lehetett ott bújócskázni. Megkínáltak valami fasírtfleséggel (albóndiga), nagyon finom volt, kérdezték utána, hogy tudod-e kicsi ember (hombrito), mit ettél? Nem. Lófasírtot. És teli szájjal nevettek. A lovat ugyanúgy bontották, mint mi itthon a disznót, ugyanúgy vették ki a belsőségeit. Néztem, mert érdekes volt. Pablo, a gitano apuka trancsírozás közben magyarázott nekünk, pujáknak: a spanyolok azt hiszik, hogy az állat lelke a szívében és a vérében van, már amelyik még hiszi. A szívét és a vérét ajánlják Istennek és a szentséges Istenszülő Szüzanyának. De mi tudjuk, hogy az állat lelke a májában van, az a legnagyobb szerve, az tisztítja meg a bűnöktől. A májat kell felajánlani az Atyának, a Fiúnak, a Szentléleknek, és a cigányok szentséges anyukájának, a mi Nagyasszony Máriánknak.