Négyszer-ötször akkora a májunk, mint a szívünk. Ez így a legteljesebb mértékben rendjén is van, hiszen a máj dolgozza fel az alkoholt. Változatos és izgalmas tevékenység ez: hol éjjel, hol nappal vár rá a műszak, néha hosszú nyári délutánok hűsítő sörösládáit, máskor sötét téli esték fűtőpatron-kupicáit kapja szolgálatul. Néha egy kis bor, mit akár égetett szesz, akár kevert koktél követ, máskor csupán sétagalopp: fröccs, netán ártatlan aperitif az ő reszortja. Így tehát kiszámíthatatlan, de roppant fontos és nemes feladatot juttatott az anyatermészet ennek az pre-pástétomnak. Vitán felül szükségünk van minden egyes grammjára. 

Mindeközben szívünk komótos, egyhangú napi rutinban dolgozik. Zakatol, kérem, mint egy évtizedes mosógép, szerintem működne már az a fránya véráram megszokás alapján, magától is. Ha az eszemre hallgatok, jó szívvel ajánlanék fel még 150-200 grammot a szívem részéről a májszövetbe. Hiszen nagyobb mérettel az ügyesebben dolgozna, így még többet, még nagyobb kedvvel ihatnék. Olyankor a vérkeringésre ugyan mi szükségem? Az agyamba szállítaná az alkoholt, ahogy ismerem.

A szívem ellenben vehemensen tiltakozik. Egy grammot sem adna a szervek királynője, a létfontosságú pumpa. Még alkotóelemeit is afféle flancos nevekkel illeti, mint koszorúér, harántcsikolt szívizom, billentyűk, meg miegymás. Nagyra van ám magával. Meg úgy egyáltalán, mi az a marhaság, hogy ő a szeretet jelképe? Egy flaskától bitorolja ezt a kitüntetést, ha engem kérdeznek. Hétköznapi csalás. Hát jobb, ha tudja: ha kettejük közül választanom kell, bizony, hogy ő szív. Nem titkolom, dagad is a májam...