(Részletek)
VIII
Tadeus Nathansonnak
Meghatározás
Az epifenomén az, ami a fenoménhez járul hozzá.
A patafizika – amelynek az etimológiáját úgy kell leírni, hogy έπι(μετά τά φυσικά), és amelynek a valódi helyesírása ’patafizika, azaz egy aposztrof előzi meg azért, hogy ne téveszthessük össze egy könnyű kis szójátékkal – annak a tudománya, ami a metafizikához járul hozzá, vagy magában véve, vagy magán kívül, és olyan távol jut a metafizikától, mint a metafizika a fizikától. És mivelhogy az epifenomén gyakran csupán akcidencia, a patafizika mindenekelőtt az egyedi tudománya lesz, még akkor is, ha általában azt mondják, hogy csak az általánosnak lehet tudománya.
A patafizika a kivételeket szabályozó törvényszerűségeket fogja tanulmányozni, és a mi világunkhoz járuló másik univerzumot fogja megmagyarázni; avagy, kevésbé nagyratörően, egy olyan univerzumot fog leírni, amelyet a hagyományos univerzum helyén láthatunk, vagy talán kellene látnunk, valamint azokat a törvényeket, amelyek a hagyományos univerzumban maguk is a kivételek korrelátumainak tűntek az emberek számára, mindenesetre olyan akcidentális tényezőket, amelyek – lévén, hogy kevésbé kivételes kivételekre korlátozódnak – még csak az egyediség vonzerejével se bírnak.
DEFINÍCIÓ: A patafizika a képzeletbeli megoldások tudománya, amely a dolgok virtualitása szerint leírt tulajdonságait szimbolikusan a dolgok alapvonásainak felelteti meg. A mai tudomány az indukció alapelvén nyugszik: az emberek többsége a leggyakrabban azt látta, hogy egy bizonyos jelenséget egy másik jelenség előz meg vagy kísér, és ebből arra a következtetésre jutott, hogy ennek szükségszerűen és mindig így kell lennie.
Először is ez csak a leggyakrabban van így, egy bizonyos nézőponttól függ, és a kényelem által szabályozott, de még mennyire! Ahelyett, hogy megállapítanák a testek egy központ felé való esésének a törvényét, miért nem részesítik előnyben az űrnek a periféria felé való felemelkedésének a törvényét: az űrt a nem-sűrűség egységeként értve, amely jóval kevésbé önkényes hipotézis, mint az a döntés, amely szerint a pozitív sűrűség konkrét egysége a víz? Mivelhogy ez a test is csak egy posztulátum, méghozzá a tömegek érzékeinek a nézőpontjából, és – ahhoz, hogy ha nem is a természete, de legalább a tulajdonságai ne változzanak túlságosan – szükségszerű azt feltételezni, hogy az emberek mérete mindig érzékelhetően állandó és kölcsönösen egyenlő marad. A közmegegyezés már maga is egy igencsak titokzatos és érthetetlen előítélet. Miért állítja mindenki, hogy a zsebóra kör alakú, amikor ez nyilvánvalóan hamis állítás, hiszen profilból egy keskeny derékszögű alakzatot látunk, háromnegyedrészt elliptikust, és – az ördögbe is – miért csak akkor jegyezte meg mindenki a zsebóra formáját, amikor azt nézte, hogy hány óra van? Talán csak a hasznosság okán. De ugyanaz a gyermek, aki körnek rajzolja a zsebórát, a házat négyzetnek fogja rajzolni, a homlokzat szerint, és ez nyilván minden okot nélkülöz; ugyanis, a vidéki tájat leszámítva, igencsak ritkán láthat elszigetelt épületeket, egy utcában pedig maguk a homlokzatok is erősen ferde trapéz formájában jelennek meg.
Szükségszerűen azt kell tehát feltételeznünk, hogy a tömeg (beleértve a kis gyerekeket és a nőket is) túlságosan felszínes ahhoz, hogy megérthesse az elliptikus alakzatokat, és hogy tagjai azért hagyatkoznak az úgynevezett közmegegyezésre, mert csak az egyfókuszú görbéket képesek érzékelni, lévén, hogy jóval könnyebb egyetlen, semmint két pontban egyeztetni őket. Ezek ugyanis érintkeznek és domború részeik peremén keresztül tangenciálisan kiegyenlítik egymást. Márpedig maga a tömeg is megtanulta, hogy az igazi univerzum ellipszisekből tevődik össze: még a polgárok is hordókban, nem pedig hengerekben tárolják boraikat. […]
XVI
Franc-Nohain-nek
Az Alaktalan szigetről
Ez a sziget egy amőbaszerű és protoplazmikus puha korallhoz hasonlít; a rajta található fák külalakra igen kevéssé különböztek azoknak a csigáknak a gesztusaitól, akik szamárfület mutattak nekünk. A sziget kormánya oligarchikus. Egyik királya, miként azt psentjének magassága is jelezi, szerájának hódolatából élt. Hogy az igazságszolgáltatás elől meneküljön, amely pusztán irigységből indított eljárást ellene, a csatornán át felmászott a nagy téren található sztélé tetejére, majd annyira kirágta annak belsejét, hogy csak egy két ujjnyi vastagságú kéreg maradt belőle. És így már csak két ujjnyira van az akasztófától. Miként Stilita Simon, ő is erre a kivájt oszlopra vonult vissza, mert manapság divat csak olyan szobrokat elhelyezni az oszlopfőkön, amelyek a rossz idő legmegfelelőbb kariatidái. E hatalmas létra merőleges tengelyén dolgozik, alszik, szeret és iszik, és virrasztásaihoz sincs más lámpása, mint menyegzőjének sápadtsága. Legkisebb felfedezéseinek egyike a kétüléses bicikli feltalálása, amely a négylábúakra is kiterjeszti a pedál használatának jótékony hatásait.
Egy másik király, aki a halászat mesterségébe merült bele, a horgai révén felvirágoztatta a körvasút vonalait, amelyek a folyók medreihez hasonlítottak. De a vonatok, amelyek már csak korukból kifolyólag sem ismernek kegyelmet, maguk előtt üldözik a halakat, vagy már gyomrukban zúzzák össze a harapások csíráit.
Egy harmadik király megtalálta az állatok számára is érthető paradicsomi nyelvet, amely segítségével tökéletesíteni tudott néhányat az állatok közül. Elektromos szitakötőket gyártott, és 3-as számrendszerben számolt meg megszámlálhatatlan hangyát.
Egy másik király, akit csupasz arcáról lehet felismerni, különféle értékes mesterkedésekre oktat minket: arra, hogyan használjuk ki elveszett estéinket, hogyan szilárdítsuk meg holtrészegen szerzett hiteleinket, és hogyan hódítsuk el a Francia Akadémia elismerését, anélkül, hogy érdemeinket pazarolnánk. A király az emberek gondolatait olyan szereplők révén utánozza, akiknek csak felsőtestük van, hogy semmi alantas se maradhasson meg bennük.
Ez a király egy nagy művet készül megalkotni, amelyben a franciák tulajdonságait kívánja számba venni, és amely – kalandozik el néha a király – nem lesz kevésbé derék, mint amilyen gáláns, és nem lesz kevésbé gáláns, mint amilyen szellemes. Hogy teljes egészében e munkájának szentelhesse magát, kihasználta ifjú utódjának pillanatnyi figyelmetlenségét, és egy vidéki séta ürügyén elveszítette őt egy szálerdőben. És miközben az – Úszó-púp által kitámasztott – hatalmas létra különböző fokain az ő, meg a többi király társaságában lakomáztunk, a mágikus téren az újságárusok kiáltásai arról tudósítottak bennünket, hogy az unokafivérek aznap, miként az előző napokon is, kétségbeesetten kutattak a mélyen tisztelt eltűnt személye után az ötös kötésben ültetett fák között. […]
XXIV
Rachilde-nak
A hermetikus sötétség országáról, valamint a halált váró királyról
Miután átkeltünk az Óceán folyón, amely – felszíne szilárdságát tekintve – nagyon is hasonlít egy széles utcához vagy sugárúthoz, megérkeztünk a kimmériaiak és a hermetikus sötétség országába, amely annyira különbözik az említett folyótól, mint amennyire két nem-folyékony sík különbözhet egymástól nagyság és felosztás tekintetében. A napnyugta helyének formája, a Város bélfodrának redői közt, a vakbél féregnyúlványára hasonlít. Kijárat nélküli sikátorokban és zsákutcákban bővelkedik, amelyek közül néhány különféle pincékbe torkollik. És ezek egyikében gömbölyödik a mi mindennapi csillagunk. Most először értettem meg, hogy el lehet jutni az érzékelhető horizont vonalához, és a napot ilyen közelről is szemügyre lehet venni.
E tájakon él egy félelmetes varangyos béka, amelynek a szája egy síkba hozza az Óceán felszínét, és amelynek szerepe az, hogy felfalja a lemerülő korongot, miként a hold is lenyeli a felhőket. Nap mint nap letérdel a körkörös áldozáshoz; orrlyukából azon nyomban gőz áramlik ki, és felszínre tör ama hatalmas láng: az emberi lelkek lángja. Ez nem más, mint amiről Platón azt mondta, hogy a sors a pólusokon kívül választja szét a lelkeket. És a varangy térdre borulása, tagjai szerkezete okán, egyben lekuporodás is. Nyeléssel töltött vidám ceremóniájának tartama tehát kiterjedés nélküli; és minthogy erélyes pontossággal emészt, belei tudomást se vesznek a rajtuk áthaladó csillagzatról, amely egyébként sem emészthető meg. Egy járat rajzolódik ki a föld mélyének sokféleségében, és a másik pólusnál bukkan felszínre, ahol megtisztul az ürüléktől, amellyel útközben beszennyeződött. Ezen a határsávon születik meg a Többesség ördöge.
A folytonos naplemente országában él egy király, aki a halált várja nap mint nap: ő rendeltetett a naplementék felügyeletének élére, és ő maga is a naplementékhez hasonló sorssal ajándékoztatott meg. A király úgy véli, hogy az egyik éjszaka majd örökké fog tartani, és ezért a horizont nagy varangyának emésztése felől érdeklődik. De nincs ideje figyelmesen szemügyre venni a csillagzatot, amely, a bendőből megszabadulva, a szomszédos pince felé tart, mivel a köldökén egy tükör van, amely visszaveri ennek fényét. A király egyetlen lakhelye egy kártyavár, amelyhez minden reggel hozzáépít még egy emeletet: havonta egyszer itt orgiáznak a tengeren túli szigetek urai. Amikor a várnak majd túl nagy számú emelete lesz, a pályáján haladó csillagzat bele fog ütközni, és ez jelentős kataklizmát fog okozni. De a királynak megvolt az a józan belátása, hogy várát ne az ekliptika síkjába építse. Épp ezért kastélya a magassággal egyenes arányban nyeri el egyensúlyát.
Amint leszállt az este, és Úszó-púp kivonta lélekvesztőnket a folyóra, a király, szokása szerint, a halált várta, a varangy pedig, szerepéhez híven, a száját tátotta. A palotát feketével vonták be, és hosszú padokat készítettek elő a testek és a bájitalok számára, hogy tompítsák a haldoklók tudatát. Úszó-púp, ugyan nem valamiféle – meggondolatlansága okán is változatos – fecsegő kedvből kifolyólag prédikált, mégiscsak a deontológiában való jártasságát fitogtatta, és kötelességének érezte, hogy fekete ruhát öltsön, és hogy – egy rosszul sikerült lombik hasára emlékeztető – koponyáját megkoronázza egy belga kalappal, amelynek fényrezgései a ruhája által kibocsátott fényrezgésekkel megegyező hosszúságú hullámokban gyűltek össze, és amely egy kihunyt glóbusz egyik féltekéjéhez hasonlított.
Az éjszaka azonban addig pörgette az órát, míg meg nem gyújtották a lámpákat.
Ekkor a varangy ereszkedő vastagbele hirtelen kérődzésbe fogott, és tiszta tűz által meg nem rágott falat újra szokásos, a Többesség ördögének pólusa felé tartó pályájára lépett.
A metamorfózis a tiszta meggyszínbe hajló sötét kárpitok gyászában nyilvánult meg. A jelenlevők szalmaszál vezetékeken keresztül élvezték a bájitalokat, és a hosszú padok vöröses ragyogásán helyet foglaló kis nők látványát. Úszó-púp azt hitte, hogy már el is érkeztünk az érzékekhez: „Ha-ha” – jegyezte meg sommásan –, de látta, hogy kitaláltuk gondolatait, és főként azt, hogy tetten értük, amint, ügyetlenségének köszönhetően, belga kalapja egy kovácsolt vasmacska tehetetlen robajával hullt a szőnyegre. […]
XXXIX
Ibikratész, a Geométer nézetei
(Rövid patafizikus feljegyzések Ibikratész, a Geométer és isteni mestere, Szophrotatosz, az Örmény tollából; fordította és közrebocsátotta Faustroll doktor)
I. Töredék az erotikáról folytatott dialógusból
MATHETÉSZ: Mondd, óh Ibikratész, kit Geométernek hívunk, mert te mindent tudsz a különböző irányokba húzott egyenesek középarányosából, és Isten három személyének valódi portréját is megrajzoltad nekünk három tallér segítségével, amelyek a tarokk jeleinek kvartesszenciáját adják, és amelyek közül a második megálljt parancsol a fattyúságnak, a negyedik pedig felfedi a jó és a rossz megkülönböztetését, ahogy az a tudás fájába vésetett; oly igen vágyok arra, hogy megismerjem a szerelemről szóló nézeteidet, hiszen te voltál az, aki megfejtetted Szophrotatosz, az Örmény Patafizikájának elnyűhetetlen – merthogy ismeretlen – töredékeit, amelyek vörös betűvel íródtak kénszínű pergamenre. Válaszolj, kérlek, mert én kérdezni foglak, hogy te oktathass engem.
IBIKRATÉSZ: Ezidáig mindenképpen igaz minden szavad, óh Mathetész. Ezért hát szólj!
MATHETÉSZ: Mivel azt észrevettem már, hogy a filozófusok a szerelmet miként testesítették meg különféle létezőkben, és miként fejezték ki különböző esetleges szimbólumok révén, mindenekelőtt ezek örökkévaló jelentését tanítsd meg nekem, óh Ibikratész!
IBIKRATÉSZ: Óh Matetész, a görögök költői Érosz homlokát egy vízszintes szalagocskával díszítették, amely nem más, mint a címereken látható kötés vagy harántpólya, avagy a matematikát tanulmányozó emberek számára a Mínusz jel. És mivel Érosz Aphrodité fia volt, a női kérkedés fegyvereivel volt felruházva. Ellentétben ezzel, Egyiptom sztéléit és obeliszkjeit a horizontra merőlegesen, kereszt alakban állította fel, ami a hímnemű Plusz jelben vált láthatóvá. A két jel, a kettősség és a hármasság, egymás mellé helyezése a H betű formáját eredményezi, amely nem más, mint Khronosz, az Idő és az Élet atyja, az emberek legalábbis így értik ezt. A Geométer számára ez a két jel megsemmisíti vagy megtermékenyíti egymást, és csupán kapcsolatuk gyümölcse maradhat fenn, amely nem lehet egyéb, mint a tojás vagy a zéró, amelyek már csak azért is azonosak, mivel a fentiek ellentétei. A Plusz és a Mínusz jelek közötti vitáról Übü Papa, a Jézus-társaság tagja, Lengyelhon hajdanvolt királya írt egy nagy könyvet, Cézár-Antikrisztus címmel, amelyben megtalálható az ellentétek azonosságának – a fizikuspálca nevezetű mechanikus eszköz által létrehozott – egyetlen praktikus levezetése.
MATHETÉSZ: Óh Ibikratész, vajon lehetséges lenne mindez?
IBIKRATÉSZ: Mindenképpen, tehát valójában is! Sőt, Szophrotatosz, az Örmény szerint, a tarokk harmadik absztrakt figurája, – amit mi treffnek nevezünk – a maga négy szögletével, nem más, mint a Szentlélek, a Madár, két szárnnyal, farokkal és fejjel; avagy megfordítva az álló Lucifer, szarvval, pocakkal és két szárnnyal, hasonlatosan a szépiához, legalábbis főként abban az esetben, ha alakjából törlünk minden negatív, azaz vízszintes vonalat; avagy, harmadsorban, a tau vagy a kereszt, az irgalom-vallás és a szeretet emblémája; avagy, végül, a fallosz, amely daktilikusan három igazságot foglal magában, óh Mathetész!
MATHETÉSZ: Templomainkban tehát valamiféleképpen még mindig a szerelem lenne az Isten, noha, elismerem, némiképp rejtőzködő formában, nemde, óh Ibikratész?
IBIKRATÉSZ: Szophrotatosz önmagát szemlélő tetragónja egy másik tetragónt fog körül, amely önmaga felével egyenlő, a rossz pedig szükségszerű és szimmetrikus tükröződése a jónak, amelyek csak együtt alkotnak két ideát, avagy a kettős szám ideáját; következésképp ez csak bizonyos pontig lehet jó, gondolom én, avagy legalábbis semleges, óh Mathetész. A tetragón, mely belső szemlélődés révén hermafrodita, nemzi az Istent és a rosszat, amely tehát már születésénél fogva hermafrodita…
XL
Patafizika és katakémia
II. Egy másik töredék
A transzcendens Isten a hármasságból származik, a transzcendens lélek pedig isteni származású, következésképpen úgyszintén a hármasságból származik.
Az immanens Isten triéder, következésképpen az immanens lélek is triéder.
Három lélek létezik (vö. Platón).
Az ember tetraéder, mivel lelkei nem függetlenek.
Az ember tehát szilárd, míg az Isten puszta szellem.
Ha a lelkek függetlenek, akkor az ember – Isten (TANULSÁG).
Dialógus a hármas szám három harmada között
EMBER: A három személy Isten három lelke.
DEUS: Tres animæ sunt tres personæ hominis.
ENS: Homo est Deus.
XLI
Isten területéről
Istennek per definitionem nincs kiterjedése, de kijelentésünk megvilágítása céljából megengedett, hogy bizonyos, zérónál nagyobb számú dimenziót tulajdonítsunk neki, jóllehet ő maga eggyel se rendelkezik, ha ezek a dimenziók eltűnnek egyenleteink két oldalán. Megelégszünk két dimenzióval annak érdekében, hogy akár egy papírlapon is könnyen elképzelhetővé váljanak a síkban elterülő mértani alakzatok.
Istent szimbolikusan egy háromszög segítségével jelenítik meg, de a három Személyt nem szabad három csúcsnak vagy három oldalnak képzelni. Voltaképp a hagyományos háromszög köré szerkesztett másik egyenlő oldalú háromszög három magasságáról van szó. Ez a hipotézis megfelel Anne-Catherine Emmerich kinyilatkoztatásainak, aki a keresztet (amelyet a magunk részéről Isten Igéjének szimbólumaként értékelünk) Y formájúnak látta, és ezt pusztán azzal a fizikai okkal magyarázza, hogy egyetlen, az emberéhez hasonló méretű kart sem lehet kinyújtani a tau ágainak végéig, a szegekig.
Tehát, POSZTULÁTUM:
Amíg szélesebb körű ismeretek birtokába nem jutunk, ideiglenes kényelmünk szempontjából Istent síkban kell elképzelnünk: három, azonos méretű, a hosszúságú egyenes szimbolikus formájában, amelyek ugyanabból a pontból erednek és 120 fokos szöget zárnak be egymással.
Adott tehát:
x = ∞ - N - a - P.
Márpedig
N = ∞ - 0.
és
P = 0.
Amiből az következik, hogy
x = ∞ - (∞ - 0) - a - 0 = ∞ - ∞ + 0 - a – 0
x = - a.
Másrészt, a derékszögű háromszögből, amelynek oldalai a, x és y, azt kapjuk, hogy
a2 = x2 + y2.
Ha x helyébe a (-a) értéket helyettesítjük, azt kapjuk, hogy
a2 = (-a)2 + y2 = a2 + y2.
Amiből az következik, hogy
y2 = a2 - a2 = 0.
és
y = √0.
Tehát annak az egyenlő oldalú háromszögnek a területe, amelynek szögfelező vonala a három a egyenes, a következő lesz:
S = y(x + a) = √0(-a + a)
S = 0 √0.
KOROLLÁRIUM: A √0 gyökről első pillantásra kijelenthetjük, hogy a kiszámított terület legfeljebb egy egyenes lehet; másodsorban, ha az alakzatot az x-nek és az y-nak kijött értékek alapján építjük fel, azt állapíthatjuk meg:
Hogy a 2y egyenes (amiről most már tudjuk, hogy értéke 2√0) kereszteződési pontja, első hipotéziseinkkel ellentétben, az egyik a egyenesen helyezkedik el, mivel x = -a; és hogy háromszögünk alapja megegyezik ennek csúcsával.
Hogy a két a egyenes az előzővel legalább 60°-nál kisebb szöget zár be, sőt hogy nem találkozhatnak 2√0-val, hacsak nem esnek egybe az első a egyenessel.
Ami megfelel annak a dogmának, mely szerint a három Személy egyenlő egymással, valamint egymás összegével.
Azt állíthatjuk, hogy a az az egyenes, amely összeköti 0-t és ∞-t, és Istent a következőképp határozhatjuk meg:
DEFINÍCIÓ: Isten a legrövidebb út zéró és végtelen között.
Milyen értelemben? – merülhet fel a kérdés.
Erre azt válaszolhatjuk, hogy az Ő keresztneve nem Gyula, hanem Plusz-és-Mínusz. Azt kell tehát mondanunk, hogy:
Isten ±, bizonyos értelemben, a legrövidebb út 0 és ∞ között.
Ami megfelel a két princípiumban való hitnek; de jóval pontosabb, ha a + jelet a szubjektumban való hitnek tulajdonítjuk.
De mivel Istennek nincs kiterjedése, nem lehet vonal sem.
Figyeljük meg, hogy a
∞ - 0 - a + a +0 = ∞
egyenlet szerint tulajdonképpen a hosszúsága nulla, tehát a nem egy vonal, hanem egy pont.
Azaz, definitíve:
ISTEN ZÉRÓ ÉS VÉGTELEN ÉRINTKEZÉSI PONTJA.
A patafizika az a tudomány…
Fordította BAKCSI BOTOND
