Szántai János szerzőként elsősorban sokoldalúságával lepi meg a befogadót. Ír verset felnőtteknek (pl. Beszély c. kötete) és gyermekeknek (Kis csigák s nagyok; Az igazi és a márványelefánt), ír prózát (Sziszüphosz továbblép), film- és könyvrecenziót, forgatókönyvet, bábdarabokat, volt főszerkesztője a Cimbora gyermeklapnak, vezetett tévéműsort és műfordító kört. Az elmúlt hetekben A Jó, a Rossz, a Csúnya, és egyéb mesebeli párbajok címen újabb gyermekirodalmi könyvvel rukkolt ki, ezért kapja most az E-MIL Gyermekirodalmi díját. Ha a gyermekverseiről azt állapította meg egy kritikus, hogy azok a látszat mögé való bekukkantásról szólnak, ez hatványozottan érvényes a most díjazott könyvre. Ezek a kis történetek abba kapaszkodnak bele, ami mellett mások elmennek, ami természetesnek hat – holott... És ezen a holotton van a lényeg. A gyermek még felkapja a fejét, még kérdez, a gyermek szétszedi a dolgokat, a nyelvet. A gyermek számára még nincsenek megszokások, konvenciók, csak rácsodálkozás. Ebből a perspektívából íródik a könyv, mely természetesen fikció, de icipicit családtörténet is. Ez a könyv ugyanis Szántai János fia, Kristóf nélkül nemigen születhetett volna meg. A kötet hátoldalán a következő ajánló áll:  „Apukám író. Mindenféle meséket ír. Meg néha verseket. Meg más dolgokat is. Öt könyvet írt eddig. Ez a hatodik. Igaz, ezt nem egyedül írta. Hanem velem. Az én nevem Szántai Kristóf. Nemrég születtem. 2003-ban.” Úgy fogalmazhatnánk, Kristóf annyiban társszerző, hogy megtanította a narrátort (Szántai Jánost, Apit-Apát) a dolgok, események, szavak mögé látni. Így tudhatjuk meg, hogy minden viszonylagos, még a viszonylagos is az, mert lehet a kint bent, s ha Apinak nincs fogalma, a fia majd odaadja neki az övét. Igazi párbeszéd-könyv ez, apa és fia beszélgetése, közös rácsodálkozása a világra. Érdekes módon a tanító, felvilágosító fél nem annyira az apa, mint inkább a gyerek, így a kötetet ugyanolyan élvezettel olvashatják felnőttek, mint gyermekek. Műfajilag gyermeki szópárbajoknak, jeleneteknek, gegeknek nevezhetnénk a könyvben sorjázó írásokat, a beszélgetésekbe ágyazva olykor egy-egy mese-morzsa is megjelenik.

Jóízű, olvasmányos gyermekfelnőtt-, felnőttgyermek-könyv a Szántaié, melynek egyik főszereplője maga a nyelv. Az azzal való játék, a nyelvi lelemény izgalma lendíti tovább a befogadót egyik jelenetről a másikra, egyik hüha, tényleg!-effektustól a másikig, míg egyszerre azon veszi észre magát, a könyv véget ért, de ő még folytatná, neki még kéne. És nagyon hálás Kristófnak, és nem mellesleg Jánosra is jó szívvel gondol, ki mindezt leírta. Könnyű annak, kinek ilyen fia van! Gratulálok nekik, fogadják szeretettel az Erdélyi Magyar Írók Ligája Gyermekirodalmi díját!