lázálmok keresztje
tömény szeszek árján úsztam én balgaTag
száraz lélek kellett volna ahogy tanítá a síró efezoszi
csávó hallgatlak
bömbölő lélek
vesztőhelyre viszel
szeszem elveszed eszem
kiájulni nincs erőm e világból
először innen aztán túl az üveghegyen
már nics mit veszítenem
feszíthetem magam lázálmok keresztjére
sebeim egy másik dimenzió kapui
Kéjtelenség
nem talál rám a mámor, fáradtság zápor,
még él a testem
forte-t parancsol a nőm, a bátor,
elernyedtem, lágy énekem.
énnekem már nem kell semmi.
piano, méz, crescendo. félsz?
kemény leszek!
lágy vonásokból tör elő az állat,
havat hetet
összehordok s keresek új terepet.
fogadd beleidbe
gyomrodban kavarognak gondolataid,
a bűzös bárban, ahol
mindenki olcsó töményt iszik
meló előtt, közben, után,
az alkoholgőzben gőzöd sincs
héroszként mit keresel itt,
ebben a kérődző nyomorban;
tompán morajló szavak, böfögés
velük vagy, ők vagy, repedés
a falon és magadban,
hát temesd magadba a napot,
fogadd beleidbe e nyers, zöld életet.
ab initio
sötétben támolyogtunk
majd a sápadt nap
fénye ébredt lárva szemeinkben
emlékszem az első nő szagára
lélekcsíra mozdult a magban
az első tétova vonalak
ágyékainkban vibráló idegek
tűz tánc ziháló mágia
magamra találtam egy harapásban
rámvetett riadt pillantásban
szavakat kerestünk de azok még nem léteztek
így csak az esőt bámultuk a fogatlan barlangszájból
milyen új volt még minden
madarak röpte sárban lábnyomaink
s a színek kavalkádja
később ágak karcolták homlokunkra az időt
távolodtál gyűltek madártollak kavicsok a számban
tudtam maszkom nélkül nem élhetek
abszurd napok magányában
maradtam szerethető idegen
P. G. emlékéhez
állok a kertben
szétrepedt időben
néma állatkölyök vagyok
fehér betűkkel festik koporsódra
P.G. élt 21 évet
nem értem miért kerekítenek felfelé
hiába vigasztalnak téged
minket kik a temetőkert sarába ragadtunk
nem emeljük fel szívünket
porrá zúztak a mozsárban
porrá lettünk s valami ellenzsoltárban
kong elszenesedett életünk
csak nagyanyánk mormolja
úgyanúgy a rózsafüzért
föld veled
Eljövetel
így telhetett az idő Macondoban
mondja gyakran mozdulatlan
vakolatlan sminknélküli vasfogú
morcos barátságtalan vadóc
magával hozza a legvégső barátot
ő majd kioltja neonfényű álmainkat
mindentértőn vállon vereget
elmerülnek a mocsárban levitáló anyukák
barátok kocsmában gyászolnak, a sötét függönyt behúzzák
s hát aztán?
rongyarcú angyalok vodkával keresztelnek
érdes idők hamuban sült pogánya kacag
Jóbnak dolga nem akad nem bán semmit
tudja
valaki jár a fák alatt
idegen sötétarcú bűnöző
ki feldúlja otthonod
ráfeszül nődre
gyermekeid a pusztába űzi
méregbe mártja gondolataid
féltve őrzött írásaid tűzre dobja
lerombolja merev arcodat
