Erős drámát feldolgozó erős előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által előadott Alkésztisz. Sorin Militaru rendezésének képi és szövegvilága mély nyomot hagy a nézőben. Euripidész első fennmaradt drámáját több mint kétezer-ötszáz éve mutatták be először, a 21. század embere számára Székely Csaba írta át sikerrel a darab szövegét.
Otthonosságot sugalló, klasszikus stílben berendezett, de mai szalonba toppan a néző, amelyben Pherész nagyapa (Szélyes Ferenc) szunyókál a hintaszéken, felesége, Klümené (Lőrincz Ágnes) szépítgeti magát a pipereasztal előtt, Koriphaiosz, a vak családtag (László Csaba) számolgatja lépéseit, és némán törölgeti a poharakat a lakáj (Korpos András). Betoppan Alkésztisz (Tompa Klára) két játszadozó gyermekével (Vajda Andrea és Nagy László). Családi idill, unalmas, laza délután. Koriphaiosz ókori jóshoz híven rébuszokba burkolózik. Admétosz vezér (Bányai Kelemen Barna) lakása ez, ahova ő is hamarosan hazatér.
Nem sokkal a vacsora előtt kezdenek átütni a semmittevés selymén a családi kapcsolatok rozsdás szegei. A nagyszülők gyűlölik egymást, Admétosz impulzív idegbeteg, csak Alkésztisz marad kedves, visszahúzódó. Mindez finom játékokban, szavak mögötti indulatokban, poénos szófordulatokban jelentkezik. E világba toppan be Thanatosz, a Halál (Sebestyén Aba). Admétoszért jött. Itt fordul át e mikrokozmosz békés, évtizedes gyűlölettel és unalommal fűszerezett világa. Thanatosz ajánlatára (miszerint egy önként vállalkozót visz el a vezér helyett) az azelőtt önfeláldozásról jajveszékelő szülők egyike sem jelentkezik. A nagybetűs Önzés besározza Admétosz további életét. De ő sem hajlandó távozni Thanatosszal, bőgve bújik a kanapé mögé. Alkudozás a Halállal: az érzelmi skála összes fokozatán végigmennek a szereplők, a tagadástól a gúnyon keresztül a könyörgésig. A jelenet gyomorforgató mivoltában felülmúlja a soron következő árnyékvilági színt is, amelyben Alkésztisz szellemmé változik, és a családtagokat gonosz játékszabályok szerint befolyásoló túlvilági lények által benépesített otthonában találja magát. De őt nem látja senki.
Admétosz otthonában vagyunk, mi, az Alkésztisszel rettegőn összekacsintó, túlvilági szemlélődésre ítélt, néma kórus. A címszereplő visszatér, alvilágból a pokolba. Távozása után minden a feje tetejére állt. Férje, aki esküvel ígérte, hogy más nőt a házba nem hoz: saját, már nagyobbacska lányával (Horváth Kriszta) fajtalankodik, tinédzser fia (Szabó János Szilárd) előtt. Közben meg-megejti a cselédlányt (Benő Kinga) is. A kedves mama az unott képű lakájjal él át negédes pillanatokat. Mindeközben ördögfattyú (Galló Ernő) táncol az asztalon rémfilmekbe illő háttérzene és -zaj kíséretében. Alkésztisz egyedül van, kiáltani próbál, nem látja és nem hallja senki. De ő mindent lát. Látja a tragédiába torkolló végkifejletet és nincsen oka visszatérni. Hihetőbb, embertelenebb és emberibb fejlemény ez az eredetinél. A cselekmény (a végkifejletet kivéve) mégis az eredeti dráma fonalát követi. Heraklész (Bokor Barna), a bárdolatlan, nagyszájú hős kimenti Alkésztiszt az alvilágból. Az eredeti műben hepiend következik, e rendezésben ilyesmiről szó sem lehet. Az egyedüllét örökös magánnyá változik.
Sorin Militaru képi világában látványszínházi, szüzséjében száraz és egyszerű, felszínében hétköznapi, mondandójában teljesen szürreálissá váló, dimenziósíkokat összemosó előadásának kellő lendületet ad Székely Csaba dinamikus szövege a jó helyekre beszúrt poénokkal. A történet ősi, a szín mai, a szereplők aktualizáltak, a szöveg napjaink nyelvezete. A pörgős, színpadbarát, iróniában bővelkedő és a nézőt megnevettető beszólások is helyet találtak benne. Az előadást a rendezői elképzelés, a színpadkép, a jellegzetes karakterek és a szöveg harmóniája emeli átlagon felülivé. Sorin Militaru a felső tízezer körülményei között élők családi teadélutánjából dramaturgiai törés nélkül varázsol tudatalattira ható thrillert. Az aktualitásukat az idők során elvesztő karaktereknek, mint a jós alakja (Koriphaiosz vak és gyámoltalan; szeretetét, bölcsességét a család enyhe szellemi visszamaradottsággal magyarázza) új helyet talál és nem vágja ki őket a darabból. Az előadást lassan, de biztosan pörgeti fel az ásító naplementétől a tébolyult pokoljárásig. Cristian Marin díszletein gazdagon, jó ízléssel használja a vöröst, aranyat, feketét – e meghitt színkombináció pedig a kellő (és eltervezett) pillanatban iszonyúvá válik, szinte ráomlik a ház a benne élőkre.
Az előadás egyik dramaturgiai szálát Pharész és Klüméné állandó harca képezi. Szélyes Ferenc Pharésza öreg, bölcs gazember, a világ visszavonult ura, lehetett akár bankár, szürke eminenciás, hadvezér satöbbi. Cinizmusa gyilkos és nyugodt, mindig célba talál. E célpont az esetek többségében a luxusáruházakban órákig kóborolni képes áldíva negatív tulajdonságaival rendelkező, elhanyagolt felesége. Egymást terhelő beszólásaik a több évtizedes kölcsönös undort tükrözik a néző őszinte szórakozására.
A másik szál Admétoszé és Alkésztiszé. Utóbbi visszahúzódó, gyerekeinek élő, családjában az emberséget képviselő, csendes feleség, akit lehet tenni-venni bárhova. Emberfeletti bátorsága, őszinte szeretetete a távozás pillanatában válik nyilvánvalóvá. Tompa Klára úgy építi fel e szerepet, hogy állhatatossága miatt döntését nem érezzük hiteltelennek. Admétosz fess, fiatal úriember és beképzelt hólyag, világvezetői kvalitásokkal bíró öltönyös barom. Felületességét sok apró jel (például a gyerekeivel szembeni magatartása) árulja el. Leereszkedően jószívű, amikor asztalához hívja az idegen Thanatoszt és bőgve bújik a függöny mögé, amikor megtudja a látogatás okát. Intelligens tekintete mögött lapuló állati énjét csak felesége fogta vissza, a második színben az is felszínre kerül. Bányai Kelemen Barna sok arcú főhősé-nek méltó párja Thanatosz. A mindenható erő nyugalma szélesíti kedvesen bárgyú mosolyát, missziója elsődleges fontosságot élvez, de véghezvitele várhat – a halálnak van humorérzéke. Morbid játékot űz az önként vállalkozó esélyének megadásával, és e játékot a viszkispohár mögül láthatóan élvezi. Sebestyén Aba megformálásában kedves, megértő, száraz logikára építő úriember. Néhol infantilis megnyilvánulásai mögött nem gyilkos szándék, csak a természet rendje rejtezik.
Alkésztisz groteszk, szánandó, gyomorforgatóvá világa kerekké, áthatolatlan, de átlátszó gömbformává válik, amelyben a néző is ül. Aki nem kívülről szemlél, de nem tehet semmit és nem képes e gonoszságban forgatott varázsgömbből kitörni, ugyanoda kerül, ahova Alkésztisz, csak őt aztán végképp senki sem veszi észre. Olyan gömb ez, amelyben nem műhó pilinkél, hanem az emberi gonoszság ereje tombol, és amelybe örökre bezárta a halál, úgy, hogy közben tegező viszonyba sem került a metafizikával. Ez az elzártság, e bentről való, mégis kívülről érkező nézői betekintés, e színpadi dimenziók közötti, iszonyú és sötét titkokat rejtő rés létrejötte – talán ez a vásárhelyi Alkésztisz legnagyobb erénye.
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Alkésztisz. Euripidész nyomán írta Székely Csaba. Szereplők: Tompa Klára, Bányai Kelemen Barna, Sebestyén Aba, Bokor Barna, Szélyes Ferenc, Lőrincz Ágnes, Korpos András, László Csaba, Benő Kinga, Galló Ernő, Vajda Andrea, Horváth Kriszta, Nagy László, Szabó János Szilárd. Díszlet- és jelmeztervező: Cristian Marin. Zeneszerző: Vlaicu Golcea. Koreográfus: Monica Moldovan. Rendező: Sorin Militaru.