Markó Béla: Csatolmány. 2013, Bookart, Csíkszereda
Hármas osztatú keretben, egyéni-történeti és nemzeti-történelmi vonatkozásban a lehető legkényelmetlenebb módon személyes, kiemelten magyaros hangzású szövegeket vonultat fel Markó Béla 2013-ban a csíkszeredai Bookart Kiadónál megjelent, tárgyként is kifogástalan eleganciájú verseskötete, a Csatolmány.
Mintha a költőtől az utóbbi időben olvasói által megszokott szonett-világ repedéseibe tekintenénk, amikor e galambszürke könyvet felütjük, s mintha ezekben a repedésekben lehetetlen módon az ott elképzelhető dimenzióknál sokkal mélyebb, szédítőbb távlatokra, az ott feltételezhető levegőnél sokkal mérgesebb, szaggatottabb elemre bukkannánk.
Mintha a mindennapok eseményeit nyugalmas áradású szonett-folyamban rögzítő költő időnként lerázná magáról a klasszikus, európai formát, és például egy Küküllő-melléki pontozó ritmusát parafrazálva kanyarítaná elénk, a tőle megszokott csendes és megfontolt, ám ezúttal kompromisszumra cseppet sem hajló és kérlelhetetlen hangon mindazt, ami erdélyi emberrel családi és nemzeti vonalon a hajmeresztő huszadik században megtörténhetett.
Tudtuk mi ezt már rég, pont úgy és pont azt, amit Markó Béla Arany Jánoshoz hajló sorokkal elésorol, csak hát valamilyen oknál fogva nem mondtuk ki még, és most tessék: ő kimondta. Kimondta, hogy naponta felavatjuk és leleplezzük Erdélyt, hogy újratemetkezési vállalkozásba kezdtünk, hogy a vitézkötés sörhason feszül és átalakított csendőrköpenyhez hasonlatosan másodkézből való körülöttünk minden, mert még az újesztendőt is kétszer, kicsit korábban vagy kicsit megkésve ünnepeljük, nézőpont kérdése, mint egyszerre hátborzongatóan jelentős és jelentéktelen életünkben bármi.
Kimondta, hogy a föld a mindenható takarója, de ugyanakkor talán az ördög teste is, hogy a pokolban jegyzik a jótettet, az égben a rosszat, hogy onnan fentről legalább a lányok nyakának finom pihéi látszanak, lentről viszont a szoknyájuk alá pillanthat az ember.
Aki ennél többre kíváncsi, az forduljon bizalommal az említett kötethez: bizony mondom, meg fog lepődni. Több értelemben is.