Zágoni Balázs – Kürti Andrea: Erdélyi gyermekenciklopédia. Mindennapi életünk. 2013, Koinónia, Kolozsvár
Karácsony előtt jelent meg Zágoni Balázs és Kürti Andrea közös könyveként az Erdélyi gyermekenciklopédia. Mindennapi életünk. A kiadótól már ismert, a nagyobb erdélyi városokat bemutató sorozathoz formátumban és vizuális megoldásaiban hasonlatos enciklopédia igazi négykezes munka, amelyben a szöveg és kép egyforma fontossággal bír – Zágoni Balázs rövid, összefoglaló, utalásszerű, ám – mint az alcím is sejteti – mindennapi életünket átfogó tematikus leírásait Kürti Andrea aprólékos, varázslatos illusztrációi teszik gazdagabbá, valószerűbbé. Ez talán a legnagyobb érdeme ennek az erdélyi viszonylatban elsőnek mondható vállalkozásnak: a húsz tematikus fejezetre osztott enciklopédia kép- és szövegvilága úgy jelöli ki a mindennapi életet bemutató világnak a határait, hogy az egyetemes, általános jellegen túl a szerző és illusztrátor megpróbálja belakni, lakályossá tenni ezt a teret.
Ha felmerül bennünk a könyv láttán a kérdés, hogy mitől lesz erdélyivé egy enciklopédia, akkor a fentebb említett lakályosságban jelölhetjük meg a választ. A szerzőpáros úgy meséli el képben és szövegben a szűkebb és tágabb világunkra vonatkozó tudáshalmazt, hogy a gyerekolvasók valóban magukra ismerhetnek benne, otthonosan sétálhatnak, barangolhatnak a könyv lapjain – nemcsak azt tudják meg például belőle, hogy a világon többféle vallás van, hanem arra is választ kapnak, hogy az óvoda fele menet a főutcán miért van egymás után négy templom, s mi mégis miért csak az egyikbe járunk, s nem mindegy, hogy melyikbe, vagy miért van az, hogy a világon kb. 6000 nyelvet beszélnek, de a játszótéren miért beszélnek mégis legtöbben épp románul. Az illusztrációk is igyekeznek hangsúlyozni az enciklopédia erdélyi magyar jellegét, a kedvencem az erdélyi népviseleteket bemutató sorozat a Hogyan öltözködünk? fejezetből.
Az erdélyi városokban, színházakban, állatkertekben, dombokon való barangolás ugyanakkor csak útmutató: Zágoni könyvét ugyanis nem magányos, lineáris olvasásra szánta – az egyes fejezetek inkább az erdélyi magyar (és nem csak) valóság főbb problémakörei is, melyek amolyan szamárfülekként jelzik, melyek azok a kérdéskörök, amelyekről esténként, félhomályban, már paplan alá bújva el lehet sutyorászni apával, régi bábszínházas emlékekről nosztalgiázni a Művészetek fejezetnél, vagy a karácsonyfa fénylő gömbjeire gondolni az Ünnepeink résznél – vagy eljövendő karácsonyok ajándékaira – talán épp az Erdélyi gyermekenciklopédiára – vágyva-várva.
