"megbolydult hangyaraj, hova lett a rend"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 18. (464.) SZÁM - SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Búcsú az ólomtól
Páll Lajos
Aranyát veszti...
Mellettem alszik...
Közlemény
Szilágyi Domokosnak a Securitátéval fenntartott kapcsolatáról
Nicolae Manolescu
Az írók és az államvédelem
Szőcs István
Bréda Capytulációja avagy Szóból ért az ember!
T. Ágoston László
A horgász megtérése
Karácsonyi Zsolt
Az űrbéli Marrakesh
Szőcs Géza
Végleges tudásunk
Király Farkas
pálma dekkó lázálma
Bakcsi Botond
Paródia és patafizika
Alfred Jarry
A patafizikus Faustroll doktor tettei és nézetei - Új-tudományos regény
Gyulai Levente
A kritikus szétnéz az úszó színpadon
Szántai János
A klozett-olvasó naplójából 4.
Ács Margit
A Teremtő közönye
Lászlóffy Csaba
Fehér csontunk, hűlt porunk?... Egy frászt!
Mózes Huba
Kötött hangritmusféleségek a magyar költészetben
Októberi évfordulók
Terényi Ede
MOZARTRÓL MOZARTTAL - Varázshídon át az új világba
Hírek
 
Szántai János
A klozett-olvasó naplójából 4.
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 18. (464.) SZÁM - SZEPTEMBER 25.

Imhol tehát, a klozett-olvasó, amint duchampi tiszta Forrásán trónol, a megérdemelt magány szigetén, és ismét teszi, amit tennie kell: olvas és termel. A Sziget Urának világképe szerint mindkét folyamat termelési, ám az egyik eredménye Kezdet, a másiké Vég. Utóbbi gondola eszmei uszadéka csupán a történésfolyamnak, ezért nem látszik a Forrással szemközt furmányosan elhelyezett tükör tengerszemében. Csak a trón meg az összkomfortos Robinson. Amint épp soron levő könyvéből feltekint, a klozett-olvasó azonnal magába nézhet. Önreflexívvé válhat. Ám ez az arisztokrata, ez a földesúr, ez a grand, ez a peer nem hajlandó önnön reflexívévé válni. (Ha valakit netán érdekel a jelentés elíziumi mezeje, üsse fel a tizenegyedikes anatómia tankönyvet.) Az viszont gyakran eszébe jut az ilyen szembenézések alkalmával, hogy milyen gyámoltalan is az ember ebben a mennyei, üdvözült és egyéb eszméleti jelzőkkel illethető állapotban. (Elképzelhető, hogy a megváltás, üdvözülés, egyáltalán az üdvtörténet in concreto, az elgyámoltalanodás története is egyben?!) Legyen ő kis- avagy nagypolgár, lánglehű poéta, mérnök-zseni, Úrnő vagy rabszolga, itt, e helyen, letolt gatyával esélye nincs, teszem azt, akár egy rokkantnyugdíjas deszantossal szemben. Hja, a magánynak ára van, mondhatná akárki. Hála istennek, a polgári, vagy tágítsuk a kört, civilizált élet tiszteletben tartja az ilyen Robinson-szigetek sérthetetlenségét, amikor valaki a Forrásnál pihen. Ennyiben tehát a tükör tengerszeme görbén néz vissza Robinsonra.
Ilyen helyzetbe került – akaratán kívül-e, belül-e, csak sejteni lehet – Christian Otto Joseph Wolfgang Morgenstern költő is, amikor bizonyos Jeremias Mueller tanügyi tanácsosra, a philosophia doktorára bízta Akasztófadalainak kommentárját. A bídermájer tükör elgörbült, és az akasztófadombi ivócimborák számára írt, alkalmiként meghatározott poézis váratlan dimenziókkal gazdagodott, mondanom se kell, a látszólagos szándék ellenére. De nézzük, hogyan, s mi történhetett valójában. (Értsd: a klozett-olvasó való-jában.) Idézet: „Fent a holdban is adódhat, / ami meglepi a borjat. / Holdila és Holdilár / térdenállva ordibál.” (Holdi dolgok) Joggal feltételezhető, hogy a 18. század vége fele egy ilyen felelőtlen, stílusban tobzódó-tükröződő vers kiválthatta az Olvasó nemtetszését, sőt, elmarasztaló ítéletét, ami a szerzőre nézve, érthető módon, káros következményekkel járhatott. Hát akkor a következő, a nagy hajnalcsillagi példabeszéd: „Kroklokvaki? Szemmelemmi! / Szejokronto – prafriplo: / bifci, bafci; hulalemmi: / kvaszti paszti po... / Lalu lalu lalu lalu la!” (A nagy Lalula) A polgári világrend, vagyis az éjféli egér (lásd ott) távoli rokona úgy vetette volna ki magából a szövegtestet, az akasztófára való poétáéval egyetemben, mint a szervezet a non-selfként felismert idegen korpusz delik(á)tit. Ezért aztán nevezett Ch. O. J. W. Morgenstern kapta magát, elment egy kevésbé lángeszű, ám annál hangyásabb szorgalmú filozopterhez és megkérte, fűzzön kommentárokat egynémely hagymázas költeményéhez. Mueller Meister pedig, tekintettel arra, hogy elméje képtelen volt bármit is megemészteni (sic!), ami a bürger világképből valamiképpen kilóg, tudományának arzenálját bevetve, úgymond, fogyaszthatóvá tette nevezett Ch. O. stb. Morgenstern hagymázait. A Holdi dolgok idézett sorai esetében például így ír: „Holdila és Holdilár: A holdban élő Lény és Lény neje. A német férfiudvariasság mint erény természetesnek veszi, hogy a fölsorolásban Lény neje járjon elöl.” Tovább eregetve a gondolat füstjét, ennek alapján tételezhető, hogy a holdon németek élnek. A nagy Lalula esetében pedig a bölcsészeti jel-magyarázat ingoványa helyett megadja a rejtély egyszerű kulcsát: „Túlon-túl sokat belemagyaráztak eddig ebbe az énekbe. Pedig csupáncsak egyszerű – végjátékot takar. Aki sakkozik, nem is érthette másképp.” Ezt követően a sakkban is jártas tanügyi tanácsos megadja a szövegbe rejtett állást.
Az világos, hogy Mueller Meister maga Christian Morgenstern, a nyelvi sakkjáték nagymestere. Az is érthető, hogy a fiktív tanácsost azért szemelte ki a poéta annak idején, a félmúltban, hogy e görbe tükrön át nemlétezőnek kiálthassa ki a J. M. általa képviselt polgári, erkölcsi stb. rendet. Azonban egy dologgal nem számolt a grand maitre: olyan jól görbül a tükre, hogy helyenként (azaz gyakran) a kommentárok szintje messze meghaladja a versekét. Persze lehet, hogy Morgenstern épp így akarta. Éppen ezt a görbületet. És a klozett-olvasó még egyszer magába néz. Hogy ő vajon mit akar, és hogyan. Persze tudja, hogyne tudná. Csak hát ezekkel a tükrökkel valójában sohasem lehet tudni.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében