A költészet csendje és sikoltó pőresége mint idő, beállt. Kinde Annamária egy emberöltőig kortársai emlékezetében és bizonyára sokáig, sokáig a versolvasók világában él – megsokszorozott életet. Ezt a földit, testit 2014. január 5-én fejezte be. Élet és halál mezsgyéjén élve mintegy tizennyolc hónapon át, a nyelv hűtlenkedésével is szembesülve – valami különleges látás ajándékában részesült, noha a világok nyelvi megfejtésével már első versei óta fáradhatatlanul kísérletezett. Jelképek és megfoghatatlan lényeg egymást keresése alakítja költői beszédét. A zaklató vagy éppen jótékony ismétlődések, a lassú ráhangolódás és a villámfény-felismerések együttese vesz körül, ha olvassuk. 

(„És én most már rád hagyom az egészet”, olvasható legelső kötetében, de az említett egész mint nyugtalanító gazdagság most szakadt ránk igazán. Képi, hangzás-, jelentésdimenziók, az érzékenység és az észmunka kiáltó vagy révületbe ejtő alakzatai.)

Papírok szélben: 

tanulsz világul

Gazdag szókincs és plasztikus, a művészet számára visszanyert versmondat – lágyság és erő az igék mozdulatában. Emberi lélek játszik, szól itt, ha ugyan van a szónak tétje (és messze fut a üresbeszédű terekből).

„Ébredj, angyal... megköt a világ”

– szólongatja a gondviselést a Gara-bonciás (country-rock) lemez szövegírójaként már 1981-ben (a zene Temesvárt született, a lemez Bukarestben jelent meg). Meghatározó az átváltozás és a változtatás itt megérzett készsége, vonzása. Valaki faggatja riasztó (gyermek)emlékeit. Megnevezi a jót s az elveszejtőt.

Az Alapművelet című versgyűjte-ményben (fiatal költők antológiája, 1750 példányban jelent meg 1985-ben a Kriterionnál Bukarestben) Kinde Annamária huszonnégy szerzővel osztozik az olvasó figyelmén. A kötet szerkesztője, Markó Béla írja: „Kinde Annamária vagy Vitus K. György (s bár nem ennyire hangsúlyosan, Balogh P. Ferenc is) egy kisközösségi álomvilágra – s együttlétre – reflektál kesernyés iróniával és mégis érzelmesen”. Négy verse olvasható az antológiában: Xiók, Zászló, Földszint, B. társaság. Az ideálokat félti, siratja, a megalkuvás árnyaival hadakozik; párbeszéd (kezdeményezése) valamennyi verse a hiányról, érvelőn, majd áradón, a létről elidegenedetten, a társadalomról szkeptikusan, cinikusan, a lelkiismeret dolgairól személyes kétségbeeséssel.

Tizenöt év verseiből válogat a Mentor kiadó, amikor 1996-ban közreadja a Kriteriontól átvállalt Forrás sorozatában Kinde Annamária első kötetét. Címe A hiúzok természetéről. Versek (1979–1994). A szerelem józan búcsúzásának (szőlő-, komló-, repkény-) indái Lászlóffy Aladár-sorokra futnak fel, költő költőt olvas: A KÖLTŐRE ITT VIRRADT A REGGEL (milyen reggel virradt rá – szövi tovább a versálmot az elsőkönyves nemkedő), NE MENJEN MOST MÁR SEHOVA A KÖLTŐ (de hát azért ne menjen, hogy itt éljen / ne vegetáljon haljon önmagába – fogalmaz programot az ifjabbik költő – és a kötet hátsó borítóján vallomásba rejtőzik: „Mostanában hagyom, hogy azt gondolják rólam: újságíró vagyok”).

Közbevetés

Újságíró: nem szitokszó ez. Kinde An-namária a Majomsziget, majd A Sziget című ifjúsági lap kezdeményezője, szerzője volt. Újságíró a Bihari Naplónál, az Erdélyi Naplónál, az Ady Endre Sajtókollégium munkatársa, majd igazgatója, a Nyugati Jelen főszerkesztője. Következetes és érzékeny, figyelmét nem pazarló, de a sajtó tényleges műfajait ismerő, a közönség iránt nem közömbös szerzőként. Visszaszerezni az újságírás hitelét: nem akármilyen elhatározás. A próza a sajtóműfajokon túl is vonzotta – magát a nagyformát azonban halogatta (regény megírására készült). A nekikészülések jelentős sajtós kezdeményezéseket jelentenek nála és ezek között legjelentősebb mégiscsak a színvonalas Várad, amelynek koncepciózus szerkesztője volt.

A hiúzok természetéről a játék kockázatait a létköltészet jegyében elemzi: „Nem világít a félelem. Darabokban a játék”, kezdi Advent (Mint remény nélkül) című leltárát. Erős Babits-, Radnóti-, József Attila-, Szilágyi Domokos-olvasatok emléke lakik e versekben. Az értelem mérlegére figyelmezés másfél évtizede ez. Az abszurd nyelvben megjeleníthető élményei, a nyelvi kísérletezés konkrét költészet fele mutató alakja (Mókuskerék, Dal a lélek épségéről és a béka kékségéről, A Kenguru), fontossá lesz a hangzás, alakot vált a vers is. Felszabadító az önállóság felismerése: „most szépen / kezetek emlékét elengedem” (Április-világ van). A cikázó férfi – a fészeklakó asszony kettős képe megjelenik itt is – de felbukkant már a Mózes Attila által szerkesztett, 4000 példányban megjelent Ajtók című prózaantológiában is 1986-ban – ott Kinde Annamária írása: Zs. Vázlatok egy filmnovellához. Égi és földi hatalmak dicsőítése helyett ismerkedik a törmelékszerű kulturális tradícióval: az animizmus poétikája lenne? (Ebben a kötetben Láng Zsolttal, Dragomán Pállal, Molnár Vilmossal, Géczi A. Jánossal együtt jelentkezik.) Képi látása, tömörítő ereje erős, Palotás Dezsőnél, Darkó Istvánnál, Jancsó Noéminél tapasztalunk hasonlót.

Kert, sivatag, emberpár

A váradi újságíró, Szőke Mária Magdolna alakmásban ragadja meg azt, amit Kinde Annamária maga helyett itt hagyott, Szandra May: „figura, versből született asszony, aki ő volt, ő lett... ” És az életrajzzá lett poétika jegyében Kinde Annamária Szandra May verse a költő közérzetéről című versét közli (erdély.ma). Ha a szerzői szándékot nézem azonban, erről Kinde mint tudatos szerző egy Helikon-interjúban beszél a Szandra-versekre utalva: „Nem szerepjátékról van szó, ez inkább távolítással való közelítés. Egymást és önmagukat keresik ezek a figurák, harcolnak vagy megadják magukat a sorskönyvükbe vésett instrukcióknak.” (Mohás Lívia egy, a Korunkban megjelent írására utal: A kérlelhetetlen törvény – Az ellentétről 1993/3). 

A Szandra May-alakmás immár három kötet címébe is kivetített, egyre terjedelmesebb egysége önálló fejezete e költészetnek. Biblia Attila illusztrációival jelent meg a Mentor kiadónál a Szandra May kertje (2002). Átadja a szót a közvetlenség a közvetettségnek, visszafordulhatunk az első kötethez, búcsút veszünk a verses naivitástól (a Szandra a hiúzoknak beszél például a tisztességes erdélyi irodalmi élet ideálképével való leszámolás). De a kötet nemcsak egy új hang (identitás) kipróbálása „Szandrát ha bántják, szenvedek” (Szandra May felnő, választ s eltűnik), hanem szereplőállítás és történetlabirintus szerkesztése is. Tom Vanguard alakja a negyedfeles jambusban születik meg furán – a nő az örök kertben, várakozásban és Tom Vanguard az óceánon. Boka László méltatja a kötet nyomán Kindét a Látó 2002. októberi számában: „Vetített kép, illúzió” (Kinde Annamária: Szandra May kertje) címmel.

Közbevetés

És szimbólum születik, rózsavér-versek íródnak nőről, születésről, megalázottságról, az otthontalanság tereiről. (Kötet tengelyét és címét is adják később, a Rózsavér-kötet 2009-ben az AB-ART kiadónál jelent meg – a válogatás Simon Judit munkája, a kötetet Demény Péter szerkesztette.) Már a Szandra May kertje is jelzi az elszörnyedést a magyarmentésnek álcázott kulturális biznisztől – a balladák közé politikai szatírák gyűlnek, a múlt magánnyomorából való megtisztulás költői elvonulásában mintha a várkapun betódult volna a csőcselék. Nem lehet közömbösnek maradni. „Egymásban a közel s a távol lecsukva az angyal szemében” (Vasárnap újratöltve). Mintha a valamikori garabonciás angyalköltögető ébredne rá a káosz természetére. Demény Péter a saját nyelv törvényeinek tiszteletben tartására int a Rózsavérhez írott utószóban, a versforma jelentésének fel- és ismerését várja el a olvasótól (tizenhárom év alatt megjelentetett öt kötet...).

Leánka régen szandramay

Az Egy másik arc (Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2000) után a Kinde-kötetek sorában a Szandra May a sivatagban időrendben a negyedik (Mentor kiadó, 2004). A nem szűnő rettegés ellenében a nevetés és kinevetés rabelais-i fegyvertárát alkalmazza. Magyarul szól – egy magyarnak vagy bárminek színezett, egyre apokaliptikusabbnak észlelt kisvilágban. Az egyén identitása-tisztulása mellett a csoport identitás-zavarodása jobban előtűnik. A formai bravúrok kerülésével és a már-már csökönyösen kedvelt paszkvillusformával él a szerző. Az persze csak retorikum, hogy „Se dallama se kelleme” (Angyalpoéta újévi verse)! Könnyedén kapcsolódik össze e világképben a legeredendőbb naivság az utalások útvesztőjével, az arché a kereséssel. „És felébredtem isten tenyerén” (Babilon). Új téma a nyelvre csodálkozás, a jelentés-relativizmusnak, a nyelv tehetetlenségének felismerése. De szót felejtek (Szandra May első, szófelejtő verse a sivatagból). E nyelvélmény jegyében a nyelvi demagógiának üzen hadat szlenges, hiteles halálversében, a Humortalan, laza címűben:

Lélek jön, testbe öltözik,

Tesz-vesz, nyilvánul általa,

Aztán a nagy űrbe kiszáll

És csöppet sem érdekli már

Isten, család, Haza.

Szandra May hangján a teljes függetlenség szerelme – a szabadságnak e kultusza a magányt hozza magával, ez a kötet logikája, „Ő, kit az átok még elért,/ kolduslovag szeretetért” (Szandra May ötödik verse a sivatagból). Önvizsgálati költészet ez, ehhez ihletett ötlet volt a közvetettség. A lecsukott szemeden át látom. Kortárs Magyar női szerelmes líra című antológiába (szerkesztette és a utószót írta Pálmai Nóra, Római Magyar Akadémia, 2004, Róma) két szonettje került be, egyik éppen a Babilon árnya kegyelemtörténet (azonos a Szandra May a sivatagban levővel). 

A Mondhatatlan verskötet 2006-ban a nagyváradi Ady Társaság kiadásában látott napvilágot, Szűcs László szerkesztette. A Szandra-figurát újabb helyzetekbe hozza. Szandralíz a csudában Lewis Carroll Alice Csodaországban című, immár klasszikus, bizarr történetéből vett részekből indítja játékos hangú felnőtt-óvó szövegeit. Külön himnuszt szentel az ókori görög filozófia férfiszerepeinek, a vadásznak, a földművesnek, a pásztornak: valamennyi a képzelet tavaszi leányát hordozza elméjében és énekében (Hármasoltár). 

A Szandra May és Tom Vanguard igaz története ismét az én mélységeibe ereszkedve szólaltat meg nemileg identifikálható hangú képzeletszereplőket: narratívum és drámatöredék vagy tematikusan rendezett líra ez: nézőpont kérdése. (A Mákvirág kiadónál Nagyváradon 2010-ben megjelent könyvet szintén pályatárs, Simon Judit szerkesztette.)

A Hóbanévadot a nagyváradi Riport kiadó jelentette meg 2011-ben, fülszövege az emberi méltóság tiszteletét kéri – Szűcs László, a pályatárs szerkesztette. Dalszerűségben szorongás-motívumok.

A Húzódhatsz közelebb egy kötetben kettő. (A második a műtét utáni üzeneteké: A másik K. versei.) A kötet a metamorfózisok képzeletjátékával indul és ebben az eltévedés, otthonra lelés, a szeretetvágy szemérmes metaforája a vendég ló, az utazás szokványos formáival leszámol a versben gondolkodó. Az Anyaeltűnésben schilleri ballada („Az apa néz csak és motyog: /Jajistenem.”), Anyakirándulás a vígballada-párja. A Hány éves az agyam? összegző pillanata („Maradtam. Elmaradtam. Lemaradtam. Szerepjátszottam.”). Új témákat is hoz: az Édes otthon szelíd leszámolás a technikai otthonsértők erkölcstelenségével, az Eurotransszonett pasticcio a magyar himnuszra (a belső világok féltése, kivonulás a hazugság-közösségekből).

Sajátos szelídséggel növeszti fel valamikori poétai-poétikai ötleteit, tér vissza képekhez és megoldásokhoz, bontja sorozattá, telíti új versekkel körében más jelentéssel. Nem zárkózik be az általa teremtett terekbe, csak hangszíne változik a szerepkísérletekkel is: a jóságból és az elvárt – sőt kopott – szavak világában az emberi tisztességből nem enged.  Javíthatatlan reménykedés lakik költészete limbusaiban. Gazdagságát erőltetett stiláris nekibuzdulás és cafrangok nem terhelik. Mindig csak egy kicsit téve hozzá a meglevőhöz, csak kicsit véve vissza a már létezőből (vagy jelentéséből), „óvatos”, fájdalmas következetességgel ír, közelít. A feltárulkozás (a hiúzokban), a sorscsere közvetett beszéde (a Szandrákban), a rózsavér mint női mítosz és a kozmikus létérzékelés (a hómotívumban). Kinde Annamária sokszori újrakezdése, visszatérő vershelyzetei vagy drámai sorai, sőt versbe rejtett narratívumai a több kötetnyi nyelvi világot hosszasan alakították: immár megteremtették.

Utóirat: Demeter Zsuzsa: Tükröt tartani a démonok elé – Beszélgetés Kinde Annamária költővel, újságíróval. XX. évf. 2009. 13. (531.) sz. E kolozsvári Helikon-interjúban mondta Kinde Annamária: „Fontosnak tartom, hogy az ember értse, mi történik vele, körülötte. A költészet pedig a szabadság területe, bár nyilván ez is viszonylagos.”